Annyi mindenről akartam írni múltkorában. De persze mindig olyankor jut eszembe mindenféle jó téma, amikor nem vagyok gépközelben. Kéne szerintem jegyzetelnem, mert feledékenységem határtalan méreteket öltött. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy pénteken égre-földre kerestem az oviban a gyerekem vékony pulcsiját, mert tuti biztos voltam benne, hogy abban jött, és mikor hazajöttünk, akkor megtaláltam itthon. Tehát mégsem abban ment. :-D :-D Még szerencse, hogy a megfelelő gyereket vittem oda.
De hihetetlen módon megint vannak gondjaim a szavakkal is, egész egyszerűen nem jutnak eszembe. Pedig tudom, hogy tudom.. csak épp képtelen vagyok rá, hogy akkor és ott használjam. És nem kell ehhez semmi bonyolult szóösszetétel. Tök hétköznapi helyzetekben is képes blokkolni az agyam. Néha elég ciki, hogy körül kell írnom, mire gondolok. Pedig azt azért én is tudom, hogy nem vagyok épp buta, vagy csökkent értelmű, csak épp kissé korlátolt. Vagy ahogy Erik fiam múltkor édesen beszólva jellemzett: "Anya is jól van, csak épp beteg az agya." Na, valahogy így. :-D
Azért, ha visszaolvasom a kezdeti bejegyzéseimet, ahhoz képest nagyon-nagyon sokat "gyógyultam". Igaz, sokba került nekem a gyógyulás. De végülis hasznomra vált minden elmélkedés, magamba zuhanás, minden kudarc is. Úgyhogy nem bánom. Egyrészt, mert hülyeség lenne bánni bármit is, másrészt mert tényleg úgy érzem, rengeteget erősödtem ez alatt az idő alatt. Pedig volt idő, mikor úgy éreztem, a pokol legmélyebb bugyrában vagyok, és nemhogy ki nem jövök belőle többet, de még lejjebb fogok süllyedni. És aztán nem. Kijöttem, és mondhatom, hogy nagyjából jól is érzem magam a bőrömben. Lennének dolgok, amitől jobban érezném magam, mondjuk ha kevésbé érezném magam "haszontalannak". De ez is akár rajtam múlik csak. Mert várok én itt arra, hogy majd jön valaki, és az önéletrajzom alapján azonnal telefont ragad, hogy én kellek neki, és csakis én... ahelyett, hogy megteremteném magamnak azt a lehetőséget, ahol csak tőlem függ minden. Igaz, a felelősségvállalás önmagamért még egy rám váró házi feladat. Mert az rendben van, hogy vállalom a felelősséget a kimondott szavaimért, vállalom a felelősséget a tetteimért, de az megint egy másfajta dolog, hogy vállaljam annak a felelősségét, hogy pl. meg akarok élni az írásból. Vagy akármi másból. Állítólag a lehetőség tárháza végtelen. Ami igaz. És tök bátor lennék, ha mondjuk történetesen nem a saját bőrömet vinném a vásárra. Tök jó tanácsokat tudnék adni, ha bárki kérné... csak épp ezeket megvalósítani nem is olyan egyszerű. Mert van egy rakás kiaknázatlan terület itt helyben is. De vajon azért kiaknázatlan, mert még senki nem jött rá, vagy azért kiaknázatlan, mert a kutyának sem kellene? Azért ez nem mindegy...
És különben is, akár tanulhatnék is. Valamit. Lehetne egy diplomám. Valamiből. Tudom, hogy meg tudnám csinálni, ha akarnám. Kérdés, akarom e. Tudom e, mi az, ami leginkább érdekel? Képes lennék e több évig kitartani? (muszáj lenne) Képes lennék e esetleg több (mondjuk sok) vasat tartani a tűzben? Ezen mondjuk van egy kevés időm gondolkodni. Mint ahogy a többin is.
Csak néha eszembe jut, vajon azt hogy fogom tudni kezelni, ha valamelyik gyerekem pont ennyire határozatlan lesz majd, mint én. Vagy ilyen szétszórt, mert sok minden érdekli, de semmi sem az igazi... Hogy a jóégbe fogok tudni neki hitelesen tanácsot adni, ha még a saját gondolataimon sem vagyok képes kiigazodni? Jelentem: fogalmam sincs. :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése