Itt vannak az ufok a gyerekszobában

Néha vannak olyan gondolataim mostanában, hogy jajj, inkább mégsem akarok gyereket. :D Persze, mindez abszolút átmeneti, és csakis olyankor jelentkezik, mikor megszállnak bennünket a kiskamasz és az ő utánzói képében az ufok. Néha a szám is tátva marad egy-egy ilyen megszálláskor, mert az nem létezik, hogy azok az izék, akik fejhangon üvöltöznek egymással, és két másodperc alatt ölre mennek azok az én gyerekeim. Az sem létezik, hogy Az a tízévesnek álcázott lény, aki zsigerből pofázik vissza, vagy rándít egyet a vállán, Az az én elsőszülöttem. Elég tanácstalan vagyok sokszor, hogy most akkor visszakézből kapjon egy akkorát, hogy a fal adja a másikat, vagy még örüljek, hogy csak a vállát rángatja.. ?És mindez megtriplázódik, mert persze, hogy a középső, aki valahogy még mindig bálványozza a "nagytestvért" mindent csinál utána (pedig neki még nagyon korai lenne kiskamasznak lenni), és még mindazt képes megfejelni is irtózatos bőgésekkel (komolyan, olyat tud pillanatok alatt produkálni, mintha agyoncsaptam volna), meg mindenféle kitalált sztorival. És nem, az istennek sem érti meg, hogy nem attól fogunk rá jobban figyelni, hogy mindenfélét mesél, és csak győzzük kiválogatni, mennyi belőle az igaz. Volt itt már olyan sztori, hogy xy-t kirúgták az iskolából, és ő látta is. :D Meg folyton a nyolcadikosokkal, meg a felsősökkel van elfoglalva, hogy ők mit csinálnak, meg melyik tanár mit mondott. Egyrészt értem, hogy nagyobbnak akar tűnni, mint amilyen. Másrészt meg nem. Úgyhogy megegyeztem magammal, hogy ufo-szállott ő is.
És akkor a kicsiről, a legkisebbről ne is beszéljünk ufo-ügyileg. Mert azt már megszoktam, hogy - bár ez nem kis teljesítmény- képes túlordítani bármikor bárkit akkor is, ha belefájdul a torka, és úgy dagad a nyakán az ér, hogy attól félek, elpattan. És persze, hogy ha amaz kettő nekiáll ökörködni, meg piszkálni egymást, akkor Ő már nem maradhat ki a buliból. És a végén a három ufo ordít, mint a fába szorult féreg.
És ufok vannak itt esténként, amikor fürödni kell indulni, mert mindig épp a másik kezdi, meg fogmosáskor, mert mindig "mindjárt visszajövök" van, meg kenekedéskor, mert - ezt mondjuk nem értem miért- "muszáj, anya?" Tíz, hét, és négy éve muszáj. Mindig. Ha esik, ha fúj, ha süt a nap, akármi van. És újabban mégis téma. Ilyenkor a lusta-ufok vannak nálunk vendégségben.
Szóval, vannak nehéz pillanatok, és nem is akarok rágondolni, hogy még milyenek lesznek.
Embert próbáló időszak, még akkor is, ha azért tulajdonképpen értem én mindegyiket. Csak az a baj, hogy én az anyjuk vagyok, és nem lehetek mindig megértő, ha a helyzet úgy kívánja, igenis kőkeménynek és szigorúnak kell lennem (és csak magamban sajnálhatom meg őket utána).
De ha valaki, aki erre jár, tud valami frankó ufo-űző praktikák, álljon elő vele. :)