A történet nem tegnapi, viszont már majdnem elfelejtettem volna, ha tegnap nem juttatja eszembe valami.
Úgy kezdődött, hogy egy péntek délben az ovi mellett vitt el az utam. Nem arra akartam menni, de aztán meggondoltam magam, és mégis.. mint utóbb kiderült, nem véletlenül. Láttam, hogy a maci csoportosok, köztük az én legkisebb királyfimmal kint vannak. Nem akartam megzavarni, ezért csak úgy óvatosan kerestem a szememmel, hogy hol van vajon, mit csinál. Aztán megláttam. Ült a padon, lehajtott fejjel, kapucni a fején, szemmel láthatóan szomorú volt nagyon. Nekem meg majd' a szívem szakadt meg, de tudtam, most nem szabad szólnom neki, mert szinte biztosra vettem, hogy büntetésben ül. Azért az óvó nénit felhívtam, mikor már eljöttem az ovitól, hogy mi történt? Meglepődött, hogy honnan tudom, hogy büntetésben van a gyerekem... mert tényleg.. ő ültette le. Mert verekedett, piszkálódott, rombolt, és nem hagyta a többieket játszani, ami még önmagában nem feltétlenül büntetendő dolog, de amikor rászólt, és megkérte, hogy menjen oda, akkor közölte, hogy "Nem megyek", és nem is ment. Ennek lett a vége a büntetésben ücsörgés. Abszolút érthető volt, hogy nem hagyták, hogy a bűbájos mosolyával levegye őket a lábukról, mert ilyet nem csinálunk. Délután kíváncsian mentem érte, hogy majd elmondja e. Miután megkérdeztem, mi újság, közölte semmi. Aztán megkérdeztem, nem kevés célzatossággal, hogy mi történt ma az oviban? Szintén semmi volt a válasz. Egy jó darabig ennyiben maradtunk, de nekem azért piszkálta a fantáziámat, hogy miért nem mondja el.. ennyire nem hatott volna rá (amit kizártnak tartottam), vagy ennyire nem akarja, hogy tudjam? Aztán nem bírtam tovább, és megkérdeztem, tudja e, miért volt olyan szomorú délután az Andi óvó néni? És tudta, persze... és elmondta, hogy büntetésben volt, mert csúnyán viselkedett. Mindezt könnyes szemekkel, lehajtott fejjel, lefelé görbülő szájjal. Majd megzabáltam.. Akkor megbeszéltük, hogy nem szabad senkit sem bántani, nem teheti tönkre mások játékát, és ha neki rossz kedve van, akkor inkább csináljon valamit egyedül, vagy ha piszkálják, menjen arrébb. Gondoltam, téma rövidre zárva, megértette.
Aztán tegnap este, az egyébként is erősen bolondokházára hajazó családunkban kezdtek elharapózni az indulatok. Mindhárom fiú abban a hangulatban volt, amikor "az élő fába is belekötnek", és folyton egymást piszkálták. Így aztán hol az egyik kiabált, hol a másik, hol a harmadik, vagy épp ketten egyszerre, vagy volt olyan verzió is, hogy ketten sírtak, egy pedig kiabált. Nem volt semmi, de egy ideig hagytam, gondolván, az sem jó, ha mindig békéltető testületként lépek fel, mert egyrészt nem tudom, kinek kéne igazat adnom, másrészt néha le kell meccselniük egymás között a posztokat. Csak aztán odáig fajult a dolog, hogy miután Erik nem volt hajlandó azt csinálni, amit Roli kitalált, Roli abban a pillanatban ütött. Azzal, ami épp a keze ügyébe akadt (jelen esetben egy tolltartó volt). Én meg (franc a szememet, hogy mindenhol ott van) pont láttam. Így hiába akart arra hivatkozni, hogy Erik kezdte, hiába volt minden mentség.. elküldtem az ágyára ülve gondolkodni azon, hogy is kell viselkedni. Szívet tépően zokogott, hogy ő nem is... meg véletlenül.. Hagytam tíz percet is talán (nehéz volt) egyedül, aztán bementem hozzá, és leguggoltam elé. Abban a pillanatban borult a nyakamba, és zokogott megállíthatatlanul. Mikor már megnyugodott, újfent megbeszéltük, hogy, ha így viselkedik, az engem nagyon elszomorít. Szeretem őt nagyon, mindig, csak ha butaságot csinál, akkor nagyon szomorú leszek. Megbeszéltük, miért nem verekedünk (mert fájdalmat okozunk másoknak direkt), és hogy ha nagyon mérges, akkor inkább számoljon tízig. Ez tetszett neki, főleg, mert egyébként is mindent számol mostanában, de tudom, ehhez még kicsi. És tudom azt is, hogy mennyire nehéz lehet két báty árnyékában loholni mindig, és persze, hogy akkor tud a legjobban érvényesülni, ha neki van a legnagyobb hangja, vagy épp a legnagyobb ereje.
De tudom azt is, hogy ha ezt nem fojtom el csírájában most, később ki tudja mi lesz... (és nem is akarom elképzelni sem) Meglátjuk, mennyire jön be ez a számolós dolog, ha nem, keresünk egy kis pici dobozt, vagy egy pici zsákocskát, amit kinevezünk majd "szomorúságelvarázsló" doboznak/zsáknak. És abba majd belesuttogja, és a tündér elvarázsolja. Vagy nem tudom.
Igazán mondhatta volna valaki előre, hogy ez ilyen nehéz lesz..... mert akkor is pont így csináltam volna. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése