Holnaptól új élet

Igazolódni látszik a teóriám, miszerint mindig újraéljük az előző évet. Most épp szó szerint. :) Vagy egyszerűen csak lottóznom kéne..
De ahogy itt is írtam, úgy lesz szó szerint. És tavaly is így volt.
Na, hogy érthető legyek, és ne ilyen kis zagyva... A szeptember végi meghallgatásból mostanra lett kézzelfogható munka. Vártam hetek óta, hogy majd egyik vasárnap csörög a telefonom, hogy akkor hétfőtől munka. Azt tudtam, hogy nem fogom napokkal előbb tudni, leendő főnököm elég korrekt módon elárulta, hogy csak így tud jelezni, mert ő is másoktól függ.
A múlt héten valahogy benne volt a zabszem a hátsómban, hogy akkor ugye kezdődik az őszi szünet mindjárt, és tutira úgy lesz, mint tavaly, hogy akkor kezdek.. Az oviban szóltam, hogy esetlegesen kiskirályfi menne. Természetesen csak akkor, ha én is megyek, különben nem. De természetesen az óvónénik tárt karokkal várják (úgy imádják, mint én).
És akkor ma ebéd után csörög a telefonom, kiírta, ki hív.. és már tudtam is, hogy miért. Úgyhogy nem lepett meg, amikor azt mondta, hogy "Akkor végre azt mondhatom, hogy holnap reggel fél nyolctól dolgozunk". Persze örültem. És persze megriadtam. Mert nem én lennék, ha csak örülni tudnék. Persze rögtön megkérdeztem a férjemet, hogy ugye mégis itthon marad betegállományban? (nem) És aztán a délutánom azzal telt, hogy kiokoskodtam, hogy legyen mindenkivel, hogy mindenki jól járjon. Rolikám táncra perdült örömében, hogy "anya dolgozni megy", nem tudom, mit gondol, tulajdonképpen miért is olyan jó ez, és zokszó nélkül tudomásul vette, hogy megy oviba, és lehet, hogy aludni is fog délután ott. Erik sírógörcsöt kapott, és máris produkál mindenféle betegség-tünetet. :( Patrik pedig a tízévesek bölcsességével, és nyugalmával vette tudomásul, bár azért azt megjegyezte, hogy akkor talán mégis lesz abból a monopoly-vásárlásból is valami? :D
Párom félt, és kicsit még mindig pesszimista, de azért persze, örül ő is.
Én pedig... nem is tudom. Annyira nem izgulok, mint tavaly ilyenkor. De egy kicsit mégis. Leginkább az őszi szünetes szervezési dolgok miatt. Mert az rendben van, hogy reggel kicsi fiamat nagyon korán keltem, és elviszem az oviba, de van itt két nagyobb is, meg egy Apa, aki hajnalban jön haza, és nem ártana aludnia is, mert este megint megy vissza. Ráadásul sűrű hét lesz, mert vasárnaptó egyfolytában, még pénteken is. Megbeszéltünk a nagyobbakkal, hogy ki lesz készítve a ruhájuk, a reggeli, meg minden.. és nincs más dolguk, mint elfoglalni magukat viszonylag csendesen, míg az apjuk felkel. Ilyenkor azért szerencse, hogy többgenerációs a házunk, így azért van felnőtt, aki néha rájuk néz, vagy akihez mehetnek segítséget kérni.
Összességében pedig reménykedem, hogy tényleg felnőttem a feladathoz nagycsaládos anyaként, feleségként, Diusként, munkatársként, és epilepsziás emberként. :)
Ti pedig ugye drukkoltok nekem?