2023. febr. 12.

Vasárnap

 Végre ma már nem volt olyan őrült hideg, mint eddig. Amikor a kávémat ittam a teraszon, még a nyitnikéket is hallottam. Remélem, hogy ez már jót jelent. 

Egyébként ma sem volt programunk, csak itthon voltunk. A szennyestartó üres lett, a ruhák tisztán, illatosan visszakerültek a szekrényekbe, fiókokba. Amikor már szép kupacokban vannak, akkor mindig nagyon elégedett vagyok, de egyre nehezebb ezeket a kupacokat összerakni. Nézegetem már a lakást, hol is lehetne jobb helyet találni erre a ruhahajtogatásra, de még nem találtam meg. Az nem volt a legjobb döntés, hogy nem lett külön mosókonyha is. Mondjuk ez akkoriban eszembe sem jutott, egészen más prioritásokban gondolkodtam. Akkor abból a pici lakásból ezt megtervezni egy teljesen más lelkiállapot volt, mint most lenne. Emlékszem, hogy hányszor emlegettük régen, hogy ó, milyen jó lenne, ha háromnál több lépést is tudnánk tenni a lakáson belül. 

Megint jó gyorsan eltelt a hétvége. Nagy kedvem lenne itthon maradni egy-két napot, de minden erőmmel kitartok. Az első két nap szabim március 16-17-re van beírva. Már csak egy hónap. 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése