Ez egy kifejezetten nyűgös hét volt minden szempontból. A legegyszerűbb a hidegre fogni, de igazából, ha teljesen őszinte vagyok, akkor azért be kell vallanom, hogy bőven van baj velem a hideg nélkül is. Rendszeresen megsértődök rajta, amikor Balázs olykor figyelmeztet, hogy van nem is kevés dolog, amin bizony változtatnom kell sürgősen, ha jó akarok magamnak, de egyébként tudom, hogy ha nem is mindenben, de azért nagyon nagy százalékban igaza van. Nem tudom magam sem, hogy miért hagyom például, hogy folyamatosan lehúzzanak a kollégáim. Ismerem a problémát, változtatni csak akkor tudnék a helyzeten, ha máshol dolgoznék. Tudom, hogy ők nem fognak változni, mert nekik így pont jó minden. Azon kell dolgoznom, hogy a mindennapokban ne dühítsenek, ne is vegyem észre a zavaró dolgaikat, mert azt semmiképpen sem szeretném, hogy lehúzzanak a maguk szintjére. Nem könnyű, mert alapvetően nyitott és barátságos ember vagyok, nagyon nehezemre esik az, hogy bárkit is levegőnek nézzek, ráadásul ők mindenképpen jóban akarnak lenni velem. Valahogy megtanulom. Ha ez menni fog, minden más is sokkal jobb lesz.
Délután voltam körmöt csináltatni, ahová ugyan úgy mentem, hogy jajj, most aztán ehhez nincs kedvem, de végül azért jó volt ott lenni. Jót beszélgettünk, most fog nősülni a legidősebb fia, és nemsokára nagymama is lesz. Egyébként egyidősek vagyunk, régesrégen együtt lógtunk a középiskolából.
Már csak most vettem észre, hogy nem így kellett volna összerakni az ujjaimat, de már mindegy. A lényeg látszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése