2023. febr. 14.

Micsoda romantika

Hú, micsoda programunk volt ma reggel kettesben. Emlékezetes lesz, mert ilyen még sohasem fordult elő eddig a közös harminc évünk alatt. Együtt voltunk vérvételen ma reggel munka előtt. Már amikor az időpont megvolt, magamban akkor is ezen vigyorogtam, hogy na, ki mondhatja még el, hogy ilyen Valentin napi programja volt. 
Azóta már a leleteink is megvannak, majd csütörtök délután megmutatjuk a háziorvosnak. 
Természetesen mentünk dolgozni is, mindössze fél órát késtünk, igazából nem is maradtunk le semmiről sem. 
A nap ez után már a szokásos mederben haladt tovább, nem volt semmi, ami külön lendületet adott volna..
Tegnap is, ma is nagyon fáradt voltam, leginkább csak arra vágytam, hogy feküdjek, ne is kelljen se gondolkodni, se arrébb tenni semmit. Hagytam magam az érzésnek. 

2 megjegyzés:

  1. Mi egyszer az évfordulónkon voltunk bőrgyógyásznál szemölcs és anyajegy leszedésen. Azóta se sikerült ezt überelnünk 😂

    VálaszTörlés