2023. febr. 17.

Péntek

 Jó korán kezdődött, Balázs mag hajnali négykor ébresztett. Nem volt biztos, hogy a kollégája tud ma jönni, így inkább mentünk időben, hátha szükség lesz arra, hogy a délelőttös műszakot ő vigye. Ehhez meg kezdés előtt egy órával már ott kell lenni, megtervezni, hol mennyi embernek kell dolgozni, hogy minden időben készen legyen, és a szállítás vihesse az üzletekbe. 

Egyébként köztudott rólam, hogy utálok korán kelni, ez a hajnali négy meg nálam még éjszaka, de az első húsz percben túlestem azon a sokkon, hogy már nem lehet aludni. Ennyi idő kellett, amíg rávettem magam arra, hogy a takaróm alól előjöjjek. Ezek a reggeli ébredéseim megérnének egy misét egyébként. Balázs erről úgy nyilatkozna, hogy szörnyű tortúra engem kiimádkozni az ágyból, de mint tudjuk, nem ezért szeret, de az nagy dolog, hogy ennek ellenére is szeret. 

A munkanap egész jól telt, de a legjobb azért az volt, hogy háromnegyed kettőkor már jöttünk haza. Itthon megebédeltünk, aztán pedig elmentünk vért adni. Balázs még sosem adott, és most, hogy kiderült a héten, hogy nem történt semmi egetrengető a vérvételen sem, így már be merte vállalni. A véradóban olyan kedves volt mindenki, hogy szavak sincsenek rá. Pedig nem lehet könnyű egész nap maszkban és kesztyűben emberek vénáit szurkálni. És szinte biztos, hogy ők sincsenek agyonfizetve. Mégis mindenki mosolygott, legalább tízszer megköszönték, hogy mentünk. Szerintem az idén még ennyi kedves emberrel egy helyen nem találkoztam. 

Hazafelé még vásároltunk, itthon meg akadt némi pakolnivaló, de azért pihentünk is. Mostanra mondjuk már majd' leragad a szemem, és még csak nyolc óra van. 

7 megjegyzés:

  1. Nem tudom engem mivel lehetne hajnali 4kor kiimádkozni az ágyból 😂 szerintem semmivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esetleg ha hajnalban indul a repülőd valami klassz helyre?

      Törlés
    2. Mondjuk egy jó napkelte-futással szerintem meggyőzhető lennél. Nyáron van olyan időszak, amikor 4:50 körül van napkelte.

      Törlés
    3. A komment megírása után nekem is a repülőjegy jutott eszembe. Futni biztos, hogynem kelnék fel még a napfelkelte miatt sem 😊 megelégszem a naplementével 😂

      Törlés
  2. Reggel 6 előtt engem sem lehet. De én ettől egyáltalán nem érzek lelkiismeret furdalást. Így működöm és ehhez próbálom igazítani az életem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam ez ideális esetben 1/9-9 lenne. Ehhez azért nehéz igazítani egy munkahelyet.

      Törlés
    2. Nekem is az lenne. Hétvégén törekszem is rá. Egyébként fél 8-kor kelek. Ha 7 előtt kell, komoly fizikai tüneteim vannak. Ill utálom az egész világot. Ha hajnalban kellett kelni a repülőhöz volt hogy inkább le se feküdtem.

      Törlés