2022. febr. 17.

Ez eldőlt

 Eriknek továbbra sincs túlságosan sok önbizalma, emiatt aztán hajlamosak vagyunk kicsit még mindig túlfélteni őt, de legalábbis nem feltétlenül teljesen tudatában lenni annak, hogy már mindjárt húsz éves lesz. Próbáltam rávenni, hogy legalább próbálja meg a felsőoktatást, jelentkezzen. Többek között azzal a nem nagyon titkolt szándékkal tettem ezt, hátha elhiszi végre magáról, hogy bármire képes. Nem tudtam meggyőzni erről, de a továbbtanulás gondolatát legalább elültettem benne. A tanárai is efelé terelgették, pedig nem beszéltem egyikkel sem, így közösen pedig célt értünk, és egyszer azzal állított haza, hogy akkor ő beadja a jelentkezését egy suliba erre a szakra: 


Volt már nyílt napon is, tetszett neki, amit látott. Természetesen miattunk nem is idegen ez a terület neki. Örülök a döntésének, és őszintén bízom benne, hogy több szakmával a kezében lesz már majd annyi önbizalma is, amivel elég magabiztosan fog bárhol helyt állni. 

4 megjegyzés: