Szülőnek lenni

 A legnagyobb boldogság, és a legnagyobb ajándék, amit csak kaphatunk életünkben. Mondom ezt úgy, hogy lassan huszonhárom éves szülőség van már a hátam mögött, annak minden csodájával, örömével, aggodalmával, álmatlan éjszakáival. 

Sosem voltak nagy céljaim a gyerekeim helyett, sosem akartam nekik olyan életet, amit valaha én akartam élni. Sosem számított milyen jegyük van, mit gondolnak róluk mások. Egyetlen dolgot ígértem nekik még akkor, amikor épp csak kiderült, hogy minket választottak szülőként, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy boldogok legyenek. Időközben ehhez az is társult, hogy szeretnénk minél több álmuk, vágyuk megvalósításában részt venni. 

Erik az idén lesz húsz éves, és az idén megint ballag is, ezúttal már a technikumból. Ő az a gyerekünk, akiről épp a napokban írtam, hogy a legkevesebb önbizalma van. Cserébe viszont ő az a gyerekünk, aki azért időről időre megosztja a vágyait. Vannak földtől elrugaszkodott vágyak, amiken mosolygunk egy jót, és vannak, amik szöget ütnek a fejünkbe. 

Ilyen volt az a már sokadszorra elhangzott óhajtó mondat, ami a héten hangzott el, amikor egy Barcelona meccs részletet mutatott, hogy ó, mit nem adna érte, hogy ő egyszer ott szurkolhasson a Camp Nou-ban. (A kovid elvette tőle azt az élményt is, hogy élőben láthassa a Barcelona csapatát Budapesten, amikor a Fradival játszott...volt jegyünk, de már nem lehetett meccsre menni) 

Tegnap reggel keresgélni kezdtünk, hogy is lehet jegyet venni a híres Barcelona meccsére. Meglepően könnyedén, egyébként. Aztán, már Patrikot is bevonva, megnéztük, mikorra tudunk repülőjegyet foglalni nem horror áron. Amikor már ez a kettő megvolt, akkor már csak szállást kellett találni nekik arra a pár napra, de az airbnb-n keresztül fel óra alatt ez is megvolt. 

Április 29-én repülnek Barcelonába, és Erik nagy álma válik valóra. Nagyon boldog, és már eltervezte mi mindent fog megnézni a Barcelona-Mallorca meccsen kívül.