2021. szept. 14.

Kedd

 Tényleg úgy van, hogy azt csináljuk, amihez épp kedvünk van, amellett, hogy mindketten egy nap egyszer a telefonokon elolvassuk a céges leveleket, a fiúk is nyomon követik az iskolai életet. Nem görcsöl rá senki semmire, nem állunk neki dolgozni sem, leckét írni sem, csak épp naprakészen tartjuk magunkat. 

Ma például grillkolbászt ettünk ebédre, ami előtt sétáltunk a strandon, utána elmentünk fagyizni, és voltunk ma egy olyan kikötőben, amit eddig csak a másik oldalról láttunk, jobban mondva csak és kizárólag hajóról. Nem tudom, hogy eddig miért maradt ki, lehet, hogy azért, hogy most duplán rácsodálkozzunk, micsoda gyöngyszemet találtunk a balatonszemesi kikötőben. Nagyon-nagyon szép, elképesztő hajókkal, vitorlásokkal, és látvánnyal. 




Még strandoltunk is ma, mármint Roland, mi továbbra is maradtunk annál a verziónàl, hogy térdig elég. De ennek megvan az az előnye (meg annak, hogy rajtunk kívül még hárman voltak a vízben), hogy a vízben állva is fotóztam. 




3 megjegyzés: