Elb.tam

 Az sem mentség, hogy nem volt ez szándékos, csupán csak valóban voltam annyira önző az elmúlt hetekben, hogy a mi ötünk boldogságán és örömén kívül senki és semmi más nem érdekelt. Hiba volt, már tudom, és ez csak ma derült ki számomra. Már nem tudom megváltoztatni, és nem tudom helyrehozni sem, és ami a leginkább fájó, hogy annak az embernek szereztem életre szóló sebet, tüskét, aki miatt a leginkább önző akartam lenni. 

Nem tudom mit tudnék mondani, nyilván javítani semmi nem javít már, és ilyenkor néha minden kimondott szó csak rosszabbá teszi e helyzetet. 

Az önzőségem okát tudom csak elmagyarázni, már amennyire ez lehetséges. Évek óta tart már az az állapot, ami mostanra látszik elérni a csúcspontját. Annyiféle úton próbáltam már elindulni, hogy segítsek, hogy jobbá és könnyebbé tegyem. Annyira sokszor próbáltam rábeszélni hol erre, hol arra, hátha változik valami. Minden melléfogás volt, és sajnos az is előfordult, hogy átmenetileg még rosszabb lett minden, mint volt. A sok próbálkozás, figyelés eredménye az, hogy úgy döntöttem, nem érdekel senki és semmi, nem hagyom senkinek sem, hogy lehúzzon minket a negatív dolgaival, mi itthon szeretjük egymást, és minden alkalmat megragadunk az örömszerzésre. Ehhez pedig szükség van arra, hogy önző módon kihasználjuk a pillanatokat magunkra, magunknak. Na, ez vezetett oda, amire szokták mondani, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. 

Remélem, hogy azért mindent nem rontottam el teljesen, és egyszer majd érteni fogja, hogy a mi fontosságunk volt a legfontosabb. 

De egyébként végtelenül szomorú és tehetetlen vagyok épp.