Majd aki a végén...

Murphy úr és mi épp a Ki nevet a végén társasjátékkal játszunk. Mondjuk már tegnap is utaltam rá, hogy én eléggé unom már a dolgot, sőt.. De Ő fáradhatatlanul játssza. Csak dobálja a hatosokat, és valahogy folyton úgy járunk mostanában, hogy ő az, aki kétszer dob, aki nem marad ki egyetlen dobásból sem, aki előre léphet jutalomból akárhány mezőt is, és naná, hogy Ő ér be előbb a célba is. Ott meg aztán visszafordul, és röhög.
Akkor is, ha körmünkszakadtáig küzdünk, most már igen komolyan véve a játékot, és minden helyzetet igyekszünk azonnal megoldani. Ha hatost dob, akkor mi is. Hatot lépünk rögtön utána. Ma visszakerült a fog. Felhívtam a mosógépszerelőt (aki majd holnap jön). Egészen fel is szabadultam tőle, hogy ugyan egész délelőtt ezt-azt intéztem (és ez lett volna a lógós napom, az a bizonyos visszafekvős), de legalább jól haladtam, és újra közeledett a mínusz a nullához. Sőt, már majdnem pozitívnak is éreztem a mérleget egy pillanatra, amikor Murphy, ez a k.cs.g simán két dobókockával is hatost dobott. Egyszerre! Hú, hogy mennyire utáltam. Egy pillanatra gondoltam, hogy na most megfogom a játéktáblát, ráborítom, és agyondobálom a figurákkal-dobókockákkal, meg még mindazzal, ami épp akkor a kezem ügyébe akad. Hogy mit tett ez a dög? Aljas módon járt el, és ott támadott, ahol egyszer már járt, mit egyszer, minimum kétszer az elmúlt hónapban. És ez már nem a Ki nevet a végén, hanem a Mortal Combat, vívjuk a halálos harcot. Melegen ajánlom neki, és magamnak is, hogy ne játsszuk végig, hanem nyírjam ki idő előtt, mielőtt ő végez velem.
Szóval.. ma úgy kellett hazahúzni a kocsinkat. Soha nem történt még ilyen. De most igen. Murphy bekeményített. De nem az övé a végső győzelem. Mert én már tudom, amit ő még nem. És én leszek az, aki nevet a végén. :)