Nagyon érdekes korszakunkat éljük most. A múlt heti nagy újdonság a héten fokozódni látszik, máris úgy találtuk magunkat, így hétfőn, ahogyan már négy éve nem. Balázs délutánra ment dolgozni. Nem nagyon sikerült napirendre térnünk fölötte, bevallom, én magamban jót kuncogtam kárörvendve, hogy "hehe, most aztán megtudod, milyen is az, hétfő délutánra menni". Na persze én sem úsztam meg, és én mentem előbb. Itt le is ragadtam én, merthogy elvitt dolgozni, ami pontosan így szokott zajlani, amikor csak lehet.
Aztán mikor hazajöttem, akkor nagyon fura volt, hogy nincs itt. Jó, már az is, hogy nem jött értem, mikor mindig szokott, vagy értem, vagy elém Arthurral. Most meg semmi. Nem is nagyon találtam a helyem, bementem a zöldségeshez, meg a cba-ba, de amikor kijöttem, körülnéztem, őt keresve. Aztán emlékeztettem magam rá, hogy hát délutános. De persze amint hazaértem, azt vártam, hogy majd jön elém legalább a szobából. De semmi. Nagyon-nagyon furcsa érzés volt, körülbelül mintha a fél karomat ottfelejtettem volna valahol. Így, ebben a fura révületben telt az este. Vacsoraidőben sehol, majdnem enni is elfelejtettem emiatt. :D
Ez az egyik, ami fura. A másik, ahogy a gyerekek mostanában keresik a helyüket a világban is, és itthon, családon belül is. Eddig is tudtam róluk, hogy mindenki elég erős és meghatározó személyiség. Mindegyik másképp ugyan, de azok. De eddig a dudások elfértek a csárdában. Mindig voltak csatározások, hol kisebb, hol nagyobb, és hagytam is én ezt, oldják meg, ha lehet. De mostanság belépett ez a szemétkedős-kötözködős harc. Amikor egyik sem enged, még véletlenül sem, és még akkor is odabök, odaszól, amikor a másik már ordít, és én is velük, amiért ilyen szörnyetegek, hogy az ember inkább lakna a Marson, mint ebben a lakásban. (ja, ilyeneket szoktam mondani mérgemben, meg hogy indulok is világgá)
Na és ami a legeslegfurább... az az áldott jó gyermek, aki az elsőszülöttünk olyan mértékben kamaszodik, hogy visszapofázik, szemtelen, nyegle stílusban, amitől az embernek a bicska nyílik a zsebében. Rontott a suliban is, matekból. Ami önmagában nem világrengető tragédia, mert nem a kettesét rontotta le egyesre. A világösszeomlós, égföldleszakadós az, hogy eltitkolta. Pedig erről volt már egyszer szó, úgy a félévi bizonyítványok kapcsán, hogy akármiről is van szó, tudni akarjuk. Mindegy mi, el KELL mondania. Akkor is megmondtuk őszintén, hogy előfordulhat, hogy a fejét leharapjuk, de mindig, minden körülmények között vállalni kell a tettei következményét, és ez ugyanúgy vonatkozik a matek dolgozat jegyre, mint arra, ha kiborította az innivalót. Akkor megértette. Elvileg. Azóta meg elutazott a Marsra, vagy mi (pedig én készültem oda) és úgy érkezett vissza, hogy törölte az előzményeket. És ezzel egy időben elindított egy privát böngészés folyamatot. Nem tudom, mit gondolt, vagy gondolt e bármit is, mert ezt nem sikerült kiderítenünk. A privát böngészés nem jött be, az már biztos. Nagyon nem. Lehet, hogy nagyon zord és szigorú szülők vagyunk, de jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a bizalommal való visszaélés a szlovákiai táborba kerül neki. Mert nem megy, most úgy áll a helyzet.
Még ennél is furább, hogy ebbe az egészbe mindkettőnknek (mármint az apjának és nekem) a szíve szakadt bele tegnap este, mert ez a nyeglemodorú, pattanásos kamaszodó fiunk persze hogy kibőgte a két szemét. (én is vele, mikor nem látta, de pssszt) Ráadásul mindketten voltunk ebben a cipőben, amikor még ekkora lábunk volt (jól bírja ez a cipő az évtizedeket) így pontosan tudjuk, milyen a másik oldalon állni. Igaz, engem is, Balázst is egy ilyenért minimum felpofoztak, hogy a "fal adta a másikat". Ez nem követendő példa számunkra. És azzal is tisztában vagyunk, hogy a büdöséletben sem fog senkit érdekelni hanyas volt matekból hatodikban, vagy épp hogy sikerült valamelyik mértani témájú dolgozata. Sőt, még azt is tudjuk, hogy az életben valószínűleg nem fog egy kicsit sem számítani, mikor milyen tanulmányi eredménye volt, még a boldogulása sem biztos, hogy ettől függ majd. De azt most kell megtanulnia, hogy a bizalom, és az őszinteség fontos. Nagyon fontos. És ha ehhez nekünk meg kell keményíteni a szívünket, akkor kénytelenek vagyunk. Pedig nem így akarunk játszani, hiszen demokrácia van nálunk, nem anarchia.
Őszintén szólva, én jobban várom a tanév végét, mint a gyerekeim. Addigra belerázódunk az új menetrendbe, és talán már majd a délutános napokat is megszokom, ráadásul jön majd a lazaság. Amikor nem kell ilyen szigorú szülőnek lennünk.
Azt a tanácsot hallottam, már régebben, hogy inkább a gyerek sírjon most, mint később te.
VálaszTörlésén is utálok szigorú meg következetes lenni. de pont az őszinteségért valszeg megküzdenék. a tábor nem túl nagy ár? Visszafelé is elsülhet
VálaszTörlésNem akarok kamaszkort, nem akarok kamaszkort!!!!!! Hátha addig még kitalálnak valamit amivel el tudnám kerülni:)
VálaszTörlésés nem lehetne hogy most az egyszer elnézőbbek vagytok? értem én, hogy az elvek, és őszintén gőzöm sincs, milyenek lesznek a sajátjaim kamaszként, de szerintem ez a tegnapi elbeszélgetés is elég kemény szankció lehetett, de hogy egy teljes tábort ki kell hagynia, az nem túl sok elsőre? (és értem én, hogy csírájában kell elfojtani, csak szolidáris vagyok a kamaszokkal, én még élesen emlékszem :D )
VálaszTörlésEz a szigor szerintem is visszafelé sülhet el. Én inkább nagyvonalú lennék, és engedném menni. A kamaszodó gyerek már amúgy is letojja a fejed, bármit csinálsz vagy mondasz. Hát akkor már csinálja boldogan.
VálaszTörlésDius, én nem bizonytalanítanálak, hanem megerősítenélek. Még csak kamaszoDIK, de a neheze még előttetek van. Úgyhogy hajrá és kitartás, mert ha az elején elengeded a gyeplőt...
VálaszTörlésHa nagyon nagyon bánjátok, valami nagyon komoly üzletet ajánljatok neki. Sima szankcióelengedést nem pártolok. Akkor segget csinálsz a szádból, látom, hogy hogy néz ez ki a szomszéd kislánynál, pedig még csak 12... (Á, majd úgyis lenyugszik, aztán elfelejti, mondja a tajtékzó anyjáról, aki éppen valami szigorú büntetést helyezett kilátásba)
Valami ilyen szöveggel, hogy megbeszéltük apáddal, és látjuk, milyen fontos neked ez a tábor, ha ezt meg azt megteszed év végéig, vagy május közepéig, vagy mittomén, akkor elmehetsz. És valami nagyon olyan dolgot, ami nehezére esik, és le kell győznie magát, és ezzel az őszinteség-problémával is kapcsolatban van. Mert fontos a szigor, és fontos az is, hogy tudja, hogy van megbocsájtás, de valami egészséges középút kell. Veled vagyok! :)
Nem mintha sok kamasz gyerekem lenne, de annál több van a családban és egyetértek Kikoccsal. :)
VálaszTörlésMegpróbálok itt válaszolni, és nem szentelni ennek egy újabb bejegyzést, amivel csak tovább rabolnám az amúgy sem túlbuzgó energiámat.
VálaszTörlésAmikor először szóba került a tábor, akkor úgy egyeztünk bele, hogy minimum olyan bizonyítványt "várunk érte cserébe", mint a tavalyi volt, de persze inkább jobbat. Egyrészt, hogy érezze, egy olyan költségű dolog, ami a havi fizetésembe kerül, az valami olyan, amiért neki is tenni kell, nem elég hozzá, hogy szép is, okos is, kedves is, na meg persze a mi fiunk. Lehet, hogy nem jó "politika", de mivel minden pénzünket be kell osztanunk, és rajta kívül még két gyerekünk van, így jó üzleti ajánlatnak tűnt, amivel úgy gondoltuk, igazán nem okozunk neki gondot. Félévig nem is volt gond, csak azóta. Amikor már nehezedett a tananyag, ámde ő nem fordít plusz időt és energiát a tanulásra, mert "tudja". Naja...
Szóval, az egész mögött van egy megállapodás. És igen, hibáztam, amikor ezt nem írtam le a bejegyzésben, mert így félreérthetően és indokolatlanul szigorúnak tűnünk.
A tábor pedig nem olyan, amivel kimarad egy csomó barát mellőli buliból. :) Az egész iskolából megy huszonöt gyerek, igen kevés osztálytársa lesz ott, ráadásul a barátai nem is tudnak menni. (ezt csak azért írtam le,mert Cucka, aki ma külön azért felhívott, hogy lobbizzon az én gyerekemért (imádtalak érte), azt hitte, hogy valami osztálybuliból marad ki zord szülei miatt)
És még van emögött egy csomó minden más a saját múltjainkból, afféle tanultunk a saját hibáinkból.
Hát ennyi. Lehet, hogy visszafelé sül majd el, ezt nem tudhatom előre. Jelen pillanatban ez tűnik az ő és a család érdekében is a lehető legjobb döntésnek.
De majd nyilván beszámolok arról is, ha nem ez volt a lehető legjobb. (azért,hogy akik olyan szerencsések, hogy még ez előtt vannak bőven, esetleg emlékezzenek rá)