Miket tudok meg magamról

Most roppant nagyképű leszek. De csak egy rövid gondolat erejéig. Azon gondolkodtam ma, hogy vajon mennyire gondolom én azt rosszul, hogy az ismerőseim többsége, mondhatnám azt is, hogy a nagyon nagy többsége kedvel engem. Már épp elkezdtem magamban ezt dédelgetni úgy rendesen, és keresgéltem azokat a jelzőket, amikkel az egomat erősíthetném, hogy jól veregesse csak vállon magát. Ott tartottam, hogy segítőkész vagyok, meg empatikus, amikor eszembe jutott valami más is, és rögtön email írásba kezdtem. A téma tulajdonképpen lényegtelen, vagyis inkább egyáltalán nem releváns a folytatás szempontjából. Feltettem egy kérdést az email végén. Nagyon rövid időn belül csörgött a telefonom, és szóban érkezett a válasz. Egy cseppet sem értett velem egyet, és pillanatok alatt olyan érveket sorakoztatott fel, amitől a beszélgetés negyedik percében már kezdtem másképp gondolni. Végül a beszélgetés úgy zárult, hogy a hívó azt mondta "Nekem ez a véleményem, de ha Te másképp akarod, nekem úgy is jó, akkor intézd, csináld."
Persze, így, hogy nem értünk teljesen egyet, így már nem ugyanaz a dolog, úgyhogy már a telefonálás befejezése után úgy gondoltam, hogy akkor nem. Ja, merthogy a fenti dolog Balázs és én közöttem zajlott... (áldott technika, legalább így tudunk kommunikálni, ha már külön töltjük az éjszakáinkat).
Aztán már nem is volt fontos ez a saját magam dédelgetése többé, mert akkor meg már azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon az mikor alakult ki bennem, hogy ha valakivel olyan beszélgetésbe kerülök, ahol a másik fél tud lehengerlően érvelni, akkor azonnal átadom neki a terepet, és hagyom magam. Esküszöm, nem direkt csinálom, de mindig így van. Jön a blokk, és kész. Pedig alapvetően jó beszélőkém van, és nem félek megszólalni sem sehol.
Na nem, nem fogom fel jellemhibának, mert amíg az ismerőseim 90 %-a kedvel engem, addig lehetek ilyen kis sutácska is e téren. Vagy nem? Mindenesetre érdekes. Vagy nem.