Nagyon hétfő

Sokszor mondtam már, hogy úúúútálom a hétfőt. Biztos vagyok benne, hogy már a hétfő is régóta utál engem, csak úgy viszonzásul, de nem baj. Majd megszeretem, ha szombat lesz. Addig aztán nem.
A mai hétfő egy olyan igazi érzelem-hullámvasútra vitt. Egyrészről csupa izgalom volt, szerintem én jobban izgultam, mint Balázs. Ahogy kinyílt a szemem, máris rá gondoltam, hogy na vajon hogy ment a "bemutatás" (nem mintha nem ismerné mindenki), meg vajon mit csinál. És ez így folytatódott egész nap. Amikor negyed egykor azon kaptam magam, hogy már azért aggódom, hogy vajon evett e, és vajon nem fáj e a feje, és van e nála fájdalomcsillapító, akkor gondoltam, hogy na, állj. Elég. Majd hív, ha hazaért, és majd elmesél úgyis mindent, amikor én hazaérek. Mesélt, az igaz... de harapófogóval kellett kihúzni belőle, mert "nem volt semmi különös". Na bravó. De hagytam azért magában is, nyilván még neki is rendszerezni kell magában is az élményeket, érzelmeket, meg a mindenfélét. Olyasmi lehet ez, mint azon a "gólyahír" kártyán, amivel többek között engem is "beharangoztak" anyámék.."Olyan friss az élmény, alighogy születtem...."
Aztán ma másfél hét után véget ért a tavaszi szünet, gyermekeim nem kis bánatára. Erik már tegnap este bepróbálkozott némi hasfájással és hányingerrel, még a hányós tálat is őrizgette sikertelenül. De, bármennyire is együtt érzek velük, menni kellett.
Ráadásul ma, ezen a borongós-szeles szürke áprilisi napon a csepp királyfi életének nevezetes napja vagyon. Történetesen Roland beiratkozott az iskolába. :( Ez aztán vitte a prímet az érzelmi hullámvölgyben, mikor amúgy is itt lebeg a fejem fölött, hogy mindenki mekkora már, és jóformán csak "hadtáposnak" tartanak itthon, erre még azzal kell szembesülnöm, hogy nincs több ovis gyerek. Rövid idő már csak, és mindenki iskolás lesz.Tanító néni választás nincs (de azért nem átallottam elmondani, hogy mégis melyik két tanító néni lenne nekünk a legjobb, és még attól sem riadtam vissza, hogy elmondjam, három éve "szívok" azért, mert nem oda került, ahova én kértem... na mindegy, majd lesz valami), ellenben kérdőív kitöltés van, méghozzá szigorúan kötelezően. Azt ne kérdezzétek, hogy mi köze van a gyerek iskolába kerülésének ahhoz, hogy hány darab könyvünk van, és abból az akármennyiből van e neki sajátja. Meg hogy hány darab mobiltelefon, számítógép, fürdőszoba, ilyesmi van. Ráadásul a lap tetejére szépen felírták a nevét is, ami hát khhhmmm... nem mintha nem mondtunk volna igazat, vagy bármi szégyellnivalónk lenne.Vicces volt, mert már az első kérdésnél érdekes helyzet adódott. Kivel él a gyerek? édesanya? édesapa? Mondom, hát mi ilyen konzervatív módon együtt.. vagy olyan opció nincs? De volt..

Ebben az enyhe télben pedig olyan tavaszi fáradtság van rajtam, hogy ihajj... egész napokat tudnék átaludni. Mondjuk nem lenne baj, ha aludnék is.. nem pedig attól rettegnék éjjel kettőkor, hogy a saját hatalmasra nőtt végtagjaim és testrészeim összenyomnak engem. Szörnyű volt, de komolyan, és nem álmodtam..

De holnap kedd... nem is akármilyen. :)