A hét gondolata V.

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.” (Stephen King)

Mi a legfontosabb dolog az életedben?

Ha ragaszkodom az idézet témájához, akkor arról írok ami a legtöbbször foglalkoztat. Amire leginkább vonatkozik az, hogy kimondva egészen más, mint mikor még csak odabent van. De tök hülyén veszi ki magát, ha azt írom, hogy a legfontosabb dolog az életemben én magam vagyok, mert ez egyáltalán nem igaz ebben a formában. A legfontosabb dolog az életemben a családom. A férjemmel, a gyerekeimmel, és a kutyáimmal együtt. Ámde a legfontosabb olyan dolog, amin a legtöbbet kell gondolkodnom, az mégis én vagyok. Mert itt van a családom, akik többé-kevésbé tökéletesek, és itt vagyok én, köztük az egyetlenként, aki ugyan lehet, hogy épp annyira tökéletes lehet, mint ők, mégis folyamatos útkeresésben van. Ez az útkeresés igazából az a nagyon fontos. Mert nehéz elmondanom, hogy mindenki értse, és jól értse, hogy amikor azt mondom, mindennél jobban vágyom még mindig egy kislányra, akkor az nem azt jelenti, hogy nem vagyok boldog a három fiammal, és nem vagyok végtelenül hálás a sorsomnak, amiért éppen ők hárman az én fiaim. De szeretném azt a tapasztalatot, amit ez jelentene. Szeretnék egy kislányt öltöztetni, copfba fonni a haját, kopogós cipőt vadászni neki a pörgős szoknyájához, és nézni, ahogy egy huncut mosollyal leveszi a lábáról az apját.
De mindennél jobban vágyom már egy olyan munkára is, amit szeretni tudok. Szeretnék valami olyannal foglalkozni a mindennapjaimban, ami örömet okoz, amit nem csak azért csinálok, mert muszáj, és mert pénzből élünk. Sosem volt olyan munkahelyem, ahol önmagam lehettem, és ahol elismerték volna, hogy értek ahhoz, amit csinálok. Természetesen az lenne a kánaán,ha az írásból élhetnék, de mostanában újra el tudom képzelni magam könyvelőként is. Furcsa dolog, tudom, de mindennél jobban vágyom rá, hogy megint "bent ragadhassak a négy fal között", madarat lehetne fogatni velem akkor, ha itthonról dolgozhatnék. Jó nekem itthon, és annyira hiányzik az a sok minden, ami régen belefért még az életembe.
De nagyon fontos a gondolataim között az is, amikor megpróbálom megérteni az embereket. Tudom, hogy mindannyiunkat más és más dolgok motiválnak, érdekelnek, ettől olyan szép színes ez a világ. De nem értem, hogy mikor és mitől lett ez a világ ilyen életunt, érdektelen, és pofavágós. Keresem a válaszokat, a logikát, és bár nem tisztem nekem megoldani, mégis nagyon szeretném.
És fontos még az útkeresésemben az is, hogy a spirituális, ezoterikus világot végre helyén kezeljem. Pont úgy, ahogy kellene..de hol teljes tagadásban vagyok, hol pedig el sem tudom képzelni, hogy nem úgy van...

Szerencsés ember vagyok, mert még nem akadt olyan téma, amit ne lett volna kivel megbeszélnem, mindig van legalább egy ember, akinek bármikor, bármit elmesélhetek, nem néz hülyének, nem nevet ki, és elfogadja. Szerencsés ember vagyok, mert már ki is merek mondani bármit. Sőt, le is merem írni őket. Az összes fontosat. Így aztán nincs is titkom...