Volt ma bennem egèsz nap valami megmagyarázhatatlan szomorúság èrzès. Igaz, a fejem mèg nem száz százalékos (bár erről nekem papíron is van, nincs mit csodálkozni rajta), nem fáj annyira, hogy gyógyszer kelljen, de folyamatos tompa, nèha itt-ott szúrkáló fájdalom van egèsz nap. Igyekeztem nem foglalkozni vele, ès nagyjából sikerült kialudnom a kisebb gyógyszermèrgezèst is. Gond nèlkül elláttam minden feladatomat.
Na de itt volt közben ez a folyamatos szomorkodás. Meg folyton dúdolgattam magamban, hogy "Fehèrszakállú kedves Mikulás..."
Ettől aztán a kedvem nem lett jobb, mert eszembe jutott, hogy már egyik gyerekünk sem várja a Mikulást, nincs az az izgalom, ami règen. Nem is nagyon foglalkoznak ezzel. Meg eszembe jutott, hogy hány olyan Mikulásváró estèm volt, amikor remènykedtem, hogy majd "azt hoz nekem egy nagy zsákkal", amit a legjobban szeretnèk. Mindig könyvet ès csokit kèrtem. A csoki megvolt, szigorúan egy Mikulás figura, könyvet sosem kaptam.
De semmi baj, holnap már kedd. 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése