Szerintem sosem csináltam titkot belőle, hogy mennyire le tud nyűgözni az, ha valaki igazán szívvel-lélekkel végzi a munkáját, bár lehet, hogy ezt még ennyire konkrét szavakkal sosem írtam le. De ma megint tanúja voltam annak, hogy (és már megint Balázst dicsérem..) az én férjem nem csak szívvel-lélekkel csinálja, de igazi szakértelemmel is áll hozzá mindenhez. Igaz, látszott rajta a feszültség, és egyetlen kis picike szikrácska elég volt ahhoz, hogy robbanjon is belőle, de ez már csak azután következett, hogy a feladat meg volt oldva. Addig, amíg a megoldás született, láthattam, ahogy az ott megszokott higgadt határozottságával átszervezett, megoldott, egyeztetett, referált, és feladatokat delegált. Néha tátva marad a szám, ahogy kezeli ezeket a helyzeteket. Olyanokat is, amik egyáltalán nem rutinfeladatok, mert mindig jön olyan is, amivel még nem találkozott. Vagy csak egy kis részével találkozott, a többit hirtelen kell kitalálni.
Azt is látom, hogy amikor ő szervezi, meg csinálja ezeket a dolgokat, mindenki, aki érintett benne, valahogy másképp reagál, mint ahogy mondjuk tőle megszokott. Mert ha ő mondja, akkor az olyan természetes, hogy csak azt lehet felelni rá, hogy oké, csináljuk. Meg az is természetes, hogy neki nem mondanak nemet. Mint ahogy ő sem szokott senkinek. Ritkán kéri vissza a segítséget, amit nyújt, de olyankor szerintem mindenki tudja, hogy ez bizony jár neki.
Ma is szem és fültanúja voltam egy ilyen eseménynek. Újfent megerősödött bennem, hogy erre az emberre még nagy dolgok várnak, és leszek én még a mostaninál is sokkal büszkébb rá. Ha mondjuk lehet ezt még fokozni valahova.. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése