Szerencse?

Lehet, hogy szimplán csak baromi szerencsések vagyunk azért, hogy három ilyen fiunk van, amilyenek. De persze az is előfordulhat, hogy némi közünk van hozzá, hogy ilyenek lettek, amilyenek éppen most.
Mert azt veszem észre, hogy ugyan mindegyik a korának megfelelően macsó, laza, nemtörődöm és szemtelen tud lenni, ugyanakkor azokat a dolgokat, amik fontosak, azokat kellő komolysággal kezelik. Van, akinek ebbe már beletartozik az iskola, és a tanulás is, vannak, akiknek ez még nem olyan hangsúlyos. Jól van ez így, nekik még bőven belefér a lazaság is, az egyesek is, akár az is, hogy minden egyes napon külön veszekedni kell azért, hogy írja meg a leckéjét.
De amikor arról van szó, hogy valakinek segíteni kell, akkor mindhárom azonnal ott terem, és máris segíteni szeretne. Legyen szó bármiről. Éppen most karácsonyi cipősdobozokról, például. Én kicsit lazábban gondoltam kezelni a témát, amikor felmerült, de pl. pont Patrik az, aki nagyon komolyan segíteni szeretne.
De tök komolyan lehet beszélgetni velük az élet nagy dolgairól, Patrik és Erik roppant tájékozott a nagyvilág híreit illetően (is), van véleményük, el merik mondani, fel merik vállalni. És ez jó. :) Mert erre a fajta kiállásra szerintem sokkal nagyobb szükség van ebben a világban, mint arra, hogy mondjuk kitűnő legyen a bizonyítványuk. Azt nem mondom, hogy néha mindez nem roppant fárasztó, és elképesztő, mert az.
Az biztos, hogy baromi szerencsések vagyunk, hogy éppen ők lettek hárman a mi fiaink. :)