Legjobb nap

Ebben a hónapban volt már egy nagyon jó napunk, rögtön az elején, amikor a Fradi meccsen voltunk. Aztán azóta jó sokszor felidéztük már magunkban azt a napot, megnéztük a gólokat, meg jó párszor elhangzott, hogy "emlékszel..?", de egyre inkább fogyott ki belőlünk az a jó érzés okozta eufória, és adrenalin, ami ott termelődött. Emellé még ott volt a mindennapos stressz és fáradtság, ami akkor is elég lenne, ha közben nem éppen karácsonyra készülődnénk, így még egy kicsit négyzetre is emelődik. Nem csoda, ha mindannyian kicsit frusztráltak vagyunk már, én meg ugye, ahogy a tegnapi bejegyzésemből is olvasható volt, egyenesen átmentem őrültbe.
Balázs már tegnap is emlegette, hogy ha ma is ilyen szép, napos idő lesz, mint tegnap volt, akkor le kéne menni a Balatonra. Hittem is, meg nem is, mert szoktunk úgy lenni, hogy szeretnénk, de aztán annyira mégsem akarjuk, hogy megtegyük. De ma délelőtt, amikor feltettem a kérdést, hogy "Na, akkor megyünk a Balatonra?", akkor jól meglepődtem, mert azt mondta, hogy mehetünk. :) Patrik is jól meglepődött szerintem, mert időközben ő szervezett magának külön programot már, és láttam rajta, hogy bántja, hogy nem jön velünk, de már nem akart visszakozni. Úgyhogy négyesben mentünk.
Először Füreden álltunk meg, mert az idén nyáron ez a város kimaradt a vizes vb miatt. Bántuk volna, ha egyáltalán nem látjuk az idén, úgyhogy pótoltuk. Már az első pár lépés után éreztük azt a mindent elborító nyugalom-érzést, és egyikünket sem zavarta a metsző, hideg szél, látni akartuk minél közelebbről. Elképesztő, hogy mennyire azt érezteti velem is mindig ez a tó, hogy itthon vagyok. Pedig nem vagyok egy nagy fürdőző, de mégis.. Furcsa volt a nagy üresség a kikötőben, de lenyűgöző volt az a sok hajó, ahogy kiemelve, letakarva várták a következő időszakot, amikor majd újra vízre kerülnek.

Füredről Tihanyba mentünk, a kompig meg sem álltunk. Valahogy azért kellett némi hajózás-élményt is csempészni a kirándulásunkba, és ilyenkor csak a komp közlekedik. Először azt gondoltam, hogy na, ott aztán nem fogunk tudni kiszállni az autóból, mert biztos, hogy nagyon hideg lesz, de meglepően nem volt az. Még a tó közepén sem éreztem őrült késztetést arra, hogy beüljek a kocsiba. Sokkal inkább azzal voltam elfoglalva, hogy úgy szippantsam magamba az élményt, hogy közben lehetőleg ne legyen végig bárgyú vigyor a képemen.

Szántódra érve az eredeti terv szerint Siófokra indultunk volna, de elég volt egyszer megemlítenünk Balatonboglárt, és máris arrafelé vettük az irányt. Még soha nem sikerült rávenni Balázst, hogy télen is elmenjünk Boglárra, mondván, annyira szeret ott lenni, hogy csak fájna, hogy nem maradhatunk ott. Most mégis beleegyezett, Földváron ráadásul az alsó úton mentünk, kedvemre gyönyörködhettem a parti villákban, és közben többször is megállapítottam, hogy bizony, ha nekem lenne egy házam a Balaton partján, minden hétvégén ott lennék, ha esik, ha fúj. :) De jó sok ház áll üresen, lehúzott redőnyökkel.
Bogláron először a strandra mentünk. Micsoda érzés volt látni.. igaz, tényleg kicsit fájt, hogy nem maradunk itt, de attól függetlenül nagyon jó volt látni így is. A kacsák uraltak mindent, a vizen is rengetegen voltak, meg a parton is. A víz jó magas, gyönyörű tiszta. Ha kicsit kevésbé fújt volna a szél, akkor bizony lehet, hogy leültem volna egy padra, és megvártam volna a naplementét. Így azért erre nem vetemedtem, csak abban a pár percben élveztem ki minden látványt, amit ott töltöttünk.
Megnéztük a "házunkat" is, minden rendben lévőnek tűnt vele kívülről, és persze, ha már itt voltunk, ki nem hagytuk volna a kikötőt. Akarom mondani A KIKÖTŐT. :) Itt is teljesen üres minden, az összes hajót kiemelték már a vízből, nagyon fura, de meglepően impozáns látvány ilyen üresen is.
A kemping területe is teljesen üres most, ki is szaladt a számon, hogy nem is szabadna odaengedni senkit, mert ez így nagyon szép, ahogy van.
Gondolatban láttam magam előtt, hogy jön befelé a Szigliget, éreztem a számban a banános-nutellás fagyi ízét, hallottam a borudvar zsongását. Közben persze nem volt ebből semmi sem igaz, mégis nagyon jó volt így is.
Olyan volt, mintha itthonról hazamentünk volna. :) És bármikor ott is tudnának tartani. Bármennyi időre.

Hazafelé még megálltunk Balatonlellén a cukrászdában sütit venni, majd Siófokon a McDonald's-ban kajálni. Aztán fél hatra hazaértünk. Feltöltődve, elfáradva.
És igaz, semmi előrelépés nem történt ma karácsony-ügyben, de egyetlen percét sem bánom a mai napnak. :)
A képeket Balázstól loptam, úgyhogy neki ezért is, meg az élményért is köszönet jár. :)