2014. dec. 31.

B.Ú.È.K

Igazi év vége van nálam,mert rettenetesen el vagyok fáradva, Mondhatnám,hogy az egész éves fáradtság egyszerre jött ki rajtam,de meg a hideg is rá tett egy lapáttal.
 Így aztán nem lesz most összegzés sem, és okos gondolatokra sem futja már.

Mindenkinek, aki ebben az évben is velem volt,kívánok Boldog Új Évet. Teljen a következő év egészségben, vidáman, ès váljon valóra minden,amit csak szeretnétek.

Jövőre pedig minden ugyanitt,ugyanígy folytatódik majd,mint ahol most abbamaradt.


2014. dec. 30.

Nem értem

Én ma teljesen ledöbbentem, és elképedtem, és úgy is maradtam. Ráadásul nem is értem. Pedig biztos van rá magyarázat, csak nekem magas ez az egész.
Ti tudtátok, hogy ez a hét 2015 első hete? Engem ma szembesítettek ezzel, és mikor tiltakoztam, akkor mondták a telefon másik végén, hogy de, nézzem csak meg a naptárban. És tényleg az van benne.
De akkor most mi van ezzel a három nappal, ami még a tavalyi évhez tartozik? Hogy kerül ide a következő év első hetére? Hogyan lehet valami, ami még tavalyi már idei is? Ez nekem annyira fura, hogy azóta sem vagyok képes felfogni.
Az a magyarázat a leghelytállóbb, hogy mivel ezen a héten van január elseje, így ez az első hét. De mégsem értem. Amúgy gondolom sokszor volt már ilyen, csak még eddig sohasem tűnt fel. Vagy nem tudom.


Nemsokára kezdődnek az "idén utoljára" kezdetű dolgok, hogy aztán majd folytatódhassanak az "idén még nem is..." kezdetűekkel.
De addig én holnap az idén utoljára még elmegyek dolgozni. ;) :D

2014. dec. 29.

Grrrrr

Nem a mai nap lesz az, ami megszeretteti velem a telet. Sőt.. A legkevésbé sem érdekel, hogy kell a természetnek ez a hó, meg fagy, meg majd megfagynak a bacik, meg hogy amúgy is ennek van itt az ideje. Én kérem ma megfagytam. Többször is. És alig maradt olyan végtagom, ami nem volt vörös a hidegtől, és nem fájt tőle. Vészesen közel vagyok a kiszáradáshoz is, mert amúgy is keveset iszom, de ilyen hidegben meg még azt a keveset sem szeretném (igen, tudom, a meleg tea egy remek alternatíva.. lenne, ha nem fájna tőle e gyomrom).
Részemről ide nekem azt a fullasztó kánikulát, ami amúgy elmaradt az idén nyáron (úgyhogy a hideg is mondjon le sürgősen). Azt a fajtát, amikor még este tízkor is csorog az emberről a víz, és a kiszáradásnak nemhogy közelébe sem kerül, de sokkal inkább veszélyeztetett arra, hogy esetleg kisebbfajta tó kerül a gyomrába a rengeteg bevitt folyadéktól.
Tudom én, hogy nem jó helyre születtem, ezt már sokszor megállapítottam. Bár legtöbbször nincs semmi bajom a körülményeimmel. Kivéve, ha tombolnak a mínuszok... na, akkor kiakadok, és morcos leszek. Meg hisztis. És nehogy azt merje írni valaki, hogy pedig még ennél is hidegebbet jósolnak, mert akkor sikítok.


2014. dec. 28.

Fityisz

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy én aztán egyáltalán nem örültem a hónak. Lehet, hogy én voltam vele az egyetlen széles e határban, de mindegy, mert végül is úgyis mindegy, hogy én örültem e, vagy nem, mert esett.
Én meg gondoltam egy merészet, és december vége ide, hóesés oda, én bizony saslikot csináltam ebédre, harsányan színes salátával. Amíg készült, és amikor az asztalra tettem, persze, hogy mindenkinek rögtön eszébe jutott a balatonboglári terasz, és lazán közölték, hogy akár nagykabátban is ennének ott. :) Valami ilyesmi volt a célom ezzel az ebéddel, hogy fityiszt mutassak a télnek. Nem szeretem, nem hoz lázba egyetlen hópehely sem, és ez már nem is fog változni. Főleg, mert gyerekként is csak azt szerettem benne, hogy esténként olyan jó csend volt, amikor esett a hó.
Ha meg már színes saláta, és fityisz-mutatás, hát délután a hajamat is befestettem. Na nem saláta színűre, csak a megszokott feketésre. :) Nem volt ugyan kedvem hozzá, de azzal vigasztaltam magam, hogy így legalább nem jövőre kell ezzel kezdenem. Már jó motiváció volt, hogy így talán nem kell az egész évemet hajfestéssel töltenem. (csak minden második-harmadik szombat vagy vasárnap délutánt)
Holnap pedig hajnalban dolgozni megyünk. Ehhez még majd találok motivációt, vagy majd megjön menet közben (úgy szokott).


2014. dec. 27.

De jó volt

Nálunk a mai napig tartott a közös lazulás. Balázs holnap reggel megy dolgozni (és ezen az sem fog változtatni, ha zárva lesznek a boltok vasárnap), hétfőn pedig majd már én is csatlakozom hozzá.
Nagyon jó volt itthon lenni együtt úgy, hogy nem "hajtott bennünket a tatár", nem volt semmi kötelező elintéznivalónk, nem is szorított úgy az idő sem, mint máskor. Sőt, igazából az is mindegy volt, hogy hány óra van.
Biztosan rengetegszer fog eszembe jutni majd ez a pár nap az elkövetkező időkben, és majd ezt kötöm a karácsonyokhoz is ezentúl. Ezt az időtlenséget együtt.
És még el sem dicsekedtem vele, hogy mit is kaptam én az idén:

forrás:http://ilovemydog.hu/franciabulldog/pulover/himzettfranciabulldog

Pont ugyanilyen, színben is. És amellett, hogy imádom, még jó meleg is. :) És nem mellesleg nagyon jól megy a bögrémhez:


2014. dec. 26.

Fények

Még akkor, amikor s.o.s rohantunk beszerezni az ajándékot szombat délután, akkor ígérte meg nekem Balázs, hogy majd valamikor az ünnepek alatt megyünk, és megnézzük a karácsonyi kivilágítást az Andrássy úton. Mert az nekem a szívem csücske, annyira gyönyörű, hogy akárhányszor láttam eddig, mindig a szám is tátva maradt, és úgy éreztem magam, mintha egyenesen Csodaországban járnék.
Nem akartam neki szólni, azt hittem, hogy elfelejtette, vagy nincs kedve hozzá, de legnagyobb meglepetésemre ma azt mondta, délután megyünk valahova. Aztán ebéd közben elárulta, hogy oda megyünk. :)
Négy óra után indultunk, hogy biztosan elég sötét legyen, mire odaérünk, és mindent teljes pompájában láthassunk. Először Budán tettünk egy kis kitérőt, ahol máris csodaszép kivilágítással találtuk szembe magunkat a Móricz Zsigmond körtéren, majd a Szent Gellért tér előtt szembejött velünk a "csillamos", amitől- bevallom- könny szökött a szemembe. Az ősöreg 19-es villamost vonták fénydíszbe, és ettől olyan gyönyörűen különleges volt, hogy kedvem lett volna kipattanni az autóból, és átszállni rá. :)

forrás: google

forrás: google
A fotók nem a saját fotóim, mert csak a szememmel fotóztam. Egyrészt, értelme sem lett volna előkapni a telefont, úgysem tudtam volna jó képet csinálni a kocsiból, másrészt meg mire ez eszembe jutott, már másfelé figyeltem, mert a Szent Gellért tér is gyönyörű.
Ehhez képest csalódás volt átérni a Szabadság hídon Pestre, mert a Deák térig szinte semmi ilyesmivel nem találkoztunk. Ott viszont kitettek magukért, és amúgy is a Budapest Eye is olyan ünnepi látványt nyújtott a sötétben. :) (működött)
Onnan már csak egy-két perc volt, és máris rákanyarodtunk az Andrássy útra. A szám ezúttal is tátva maradt, beértünk Csodaországba, bárkinek elhittem volna, hogy egy mesében vagyunk. :) Nem is nagyon érzékeltem, hogy körülöttünk forgalom van, és emberek, mert csak gyönyörködtem. Olyan nyugalom volt bennem pusztán a látványtól, amilyen már régen. Nem bántam volna, ha a világ végéig is tart ez a csoda, de a Hősök tere felé közeledve már vége is volt. :(
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Ha tehetném, erre az időre odaköltöznék, mert biztosan nem unnám meg akkor sem a gyönyörködést, ha minden nap ezerszer látnám. :)

2014. dec. 25.

Hogy volt?

Az idei karácsony azért is emlékezetes lesz, mert akárhogy is alakult a vége, mégis maradt bennem egy kis szomorkás felhang.
A webáruházas sztori nem zárult le ott, és akkor, amikor írtam róla, hanem még napokig folytatódott. Órákat töltöttünk telefonálgatással, és minden egyes hívás után csak még bizonytalanabbak lettünk. A helyzet aranyvasárnap előtti szombaton csúcsosodott ki teljesen, amikor már a fogyasztóvédelemmel is kapcsolatba léptem miattuk, mert a sokadik ügyintéző a sokadik verziót adta elő Balázsnak. Tudtuk, hogy nem mondanak igazat, de tehetetlenek voltunk, mert kifizettük már amit vártunk. Végül az i-re a pontot az utolsó beszélgetés tette fel (mondjuk akkor még nem tudhattam, hogy az utolsó), amikor az épp aktuális ügyfélszolgálatos azt találta mondani, hogy a második csomagunkat, amire vár az első, feltehetően ellopták, sok másikkal együtt, merthogy a raktárban történtek lopások. Itt szakadt el nálam a cérna teljesen, mert még előtte két órával is egészen mással hitegettek bennünket. Nem voltam sem finom, sem nőies, de annál határozottabban közöltem a fickóval, hogy akkor kérjük vissza a pénzünket, mert értesítettem a fogyasztóvédelmet is már, és ha délutánig nem kapunk arról telefonos visszajelzést, hogy valóban elindították a visszautalást, akkor a rendőrséget is fel fogjuk keresni.
Az egésznél csak az volt szörnyűbb, hogy a gyerekek is hallották a beszélgetések zömét. Így aztán oda volt a meglepetés. De még ez is hagyján.. csakhogy Rolandnak az egész karácsonya is majdnem odalett. Egyszer csak megállt előttem krokodilkönnyeket hullajtva, hogy akkor a Jézuska mégsem hoz semmit? Majdnem a szívem szakadt bele, hogy nem úgy zajlott ez, ahogy a többieknek, hogy ugyan tudják, de sosem beszéltünk erről. Mit volt mit tennem, megígértem neki, hogy elintézem, hogy legyen neki valami meglepetés.
Szombat délután meg kellett kockáztatnunk, hogy újra beruházunk az eredetileg tervezett ajándékokra, ezúttal máshol. Nem volt mire várni, az idő szorított. Sikerrel jártunk, estére már itt volt nálunk. (így kellett volna kezdeni)
Csak aztán úgy alakult, hogy minden, amit tőlünk kaptak már idő előtt le lett leplezve. Nem maradt meg a varázs. :( Ráadásul elkövettem azt a hibát is, hogy amit Erik a legjobban várt, másnak adtam, hogy adja oda Ő. És nem, nem tőle sajnálom a gyerek örömét, amit láthatott, hanem magamat sajnálom, amiért nem én okoztam. :)
Rolandnak azért volt egy kis meglepi a fa alatt, aminek örült is, de mégsem volt ez már az igazi.
Mindennek a tetejébe a húgoméktól kapott tablet pont háromnegyed órát működött tegnap este, majd örökre elhalálozott. Nem volt a legkellemesebb élmény ez sem.

Hát így... ezek is felejthetetlen élmények maradnak. Még ha nem is a kellemesebb fajtából.

2014. dec. 24.

Boldog Karácsonyt!


Ma még fáradtan, de azért jóleső fáradtsággal ülök itt. Így nincs is már energiám arra, hogy elmeséljem az idei, kissé kelekótya karácsonyunk történetét, de ami késik, nem múlik.
Kívánok mindenkinek nagyon szép napokat az ünnepekre, pihenjetek, töltődjetek fel Ti is. :)

2014. dec. 23.

Semmi vész

A maximailista énem turbófokozatra kapcsolt, és így aztán ma este fél tizenkettőre hat rúd bejgli került a tepsikbe, várakozva arra, hogy majd reggel megsüssem őket.
Várakozik még egy tepsi zserbó is, hogy csokit csináljak a tetejére. És van még terv, ami holnap délelőtt fog beteljesedni. Akkor majd elégedett leszek, mert pont úgy lesz, ahogy én akarom.
Amúgy meg gyakrabban kéne sütnöm. Lehetőleg jó sok kelt tésztát kéne csinálnom, mert nagyon jó volt ez nekem ma este, ahogy megdagasztottam, pihentettem, nyújtottam, tekertem. Volt benne valami nagyon megnyugtató, valami, amitől csupa jó érzés töltött el. Vagy csak simán azért, mert évek óta mindig ugyanígy telik a huszonharmadika estém, és az volt ennyire jó, hogy ebben semmi változás nem történt, még ha annyi minden másban is.
Holnap már itthon.. :) Sőt.. hétfőig munkára gondolni sem kell.

2014. dec. 22.

A helyzet fokozódik

A hangulatom hullámzó, a lelkem kicsit odavan, de azért nem vagyok nagyon nekikeseredve. Az majd holnap jön. Ma még csak tomboltam a tehetetlen dühtől, amiért mennem kellett még délutánra dolgozni, mikor nekem annyi dolgom lenne itthon. A hétvége nem sok mindenre volt elég, vagy legalábbis messze nem annyi mindenre, mint kellett volna.
Bevezetném, hogy legalább a nők decemberben kapjanak két hét extra szabadságot, hogy nyugodtan tudjanak készülni a karácsonyra. Simán elkélne szerintem ez az idő. Vannak egyéb korszakalkotó ötleteim is (hjajj, csak lenne az enyém a munkaügyi miniszteri tárca), de azt most nem mesélem el, mert már este hatkor is percenként ásítoztam, most meg már majdnem hat órával később van.
Holnap a huszonharmadik órába érkezünk. Se bejgli, se zserbó, se semmi... De innen szép nyerni. :) És mire való a huszonnegyedike délelőttje? Meg a holnap éjszaka?


2014. dec. 21.

Ő lett a kincs

Vagyis az x-faktor idei nyertese. Andi, aki kezdettől fogva a szívem csücske volt, akiről az első élő show után már meg voltam győződve, hogy meg fogja nyerni. (és nagyon csalódott lettem volna, ha nem így van)
Ahhoz továbbra sem értek, hogy kinek milyen hangja van. Én továbbra is úgy hallgatom ezeket a dalokat, hogy melyikek azok, amik jólesnek a fülemnek is, meg a lelkemnek is. Andiból mindig sugárzott valami, ami jó érzéseket keltett bennem. Hihetetlen energiával teli lány, és hihetetlen, hogy ennyire fiatalon is így tudja ezeket az energiákat jó dolgokra fordítani.
Erős és rendíthetetlen volt végig, csupa mosoly. Most, az utolsó percek már erősen meggyötörték. Aggódtam, nehogy élő adásban essen össze az izgalomtól, rossz volt nézni az arcát azokban az utolsó pillanatokban, mire végre elhangzott a neve.
Hihetetlen és csodálatos, hogy 15 évesen elérte, hogy megszerették az emberek. És szerették őt az elejétől fogva, ahogy én is, ebben biztos vagyok.
Kicsit elképzeltem, mit éreznék én most, szülőként, hiszen vele egyidős fiam van. El sem tudom képzelni ezt a fajta aggodalmat-büszkeséget-csodálatot, amit most ők érezhetnek. Biztosan csodálatos érzés.
Andiról pedig remélem hallunk még majd a jövőben is sokat, mert az ilyen emberekre nagyon nagy szükség van, mint amilyen ő is.

2014. dec. 20.

Vasárnap zárva

Van ez a vasárnapi zárvatartás mizéria. Amit úgyis el fognak fogadni, még majd akkor is, ha tényleg népszavazás lesz belőle, és esetlegesen az az istenadta nép majd úgy szavaz, hogy ők ezt nem szeretnék.
Én például vállalom, hogy úgy fogok szavazni, ha lesz rá lehetőségem. Teszem ezt úgy, hogy nálunk is vannak érintettek, akik vasárnap dolgozni járnak.
Mégis, úgy érzem, hogy ez elindítana egy olyan mértékű hanyatlást, amire nincs ez az ország felkészülve. Nem csak a kereskedelmi szektor bevételkiesésére gondolok, hanem arra is, ami majd mindezzel járni fog. Hosszútávon elbocsátásokat fog generálni, mert akárki akármit mond is, másképp kalkulálnak hat napos munkahéttel, mint hét napossal. Más létszámot igényel majd.
Egyébként is, a fejlesztések, beruházások szépen eltűnnek majd, nem épülnek új áruházak, nem épülnek majd új logisztikai központok, raktárak. (ez mondjuk nem a vasárnappal függ össze, hanem az új adózással) Márpedig ha nem lesznek ilyesmik, akkor nem teremtődnek munkahelyek. Ha pedig nem teremtődnek munkahelyek, akkor nemsokára kikerülhet egy olyan generáció az iskolapadokból, akik nem tudnak majd hova menni dolgozni, mert mi foglaljuk az álláshelyeket, akiknek még minimum harminc évet dolgoznunk kell, mire majd egyszer, esetleg abbahagyhatjuk. Ehhez szerintem elég a józan paraszti ész, hogy ezt belássa az ember. Minél kevesebb pénz van ebben a szektorban, ami szabadon mozgatható, annál kevesebb lesz a foglalkoztatott.
És a másik.. az ember egész héten rohan, dolgozik, a gyerekek négy óráig iskolában. Szombaton még simán esélyes egy-egy sportprogram, vagy bármilyen iskolai külön elfoglaltság. Vagy esetleg munka, amit ugye szombaton vígan lehet. Ha ruhát, cipőt kell venni a gyereknek, akkor azt legesélyesebben vasárnap tudjuk megtenni együtt. Vagy ha bármi olyanra van szüksége a családnak, amihez kellünk akár mindannyian. Ez a lehetőség eltűnik majd, így aztán még többet kell majd hétközben rohanni, és idegeskedni.
A harmadik pedig az, hogy senki ne szabja meg nekem, hogy mit csinálunk a családdal a szabadidőnkben. Ne tiltsa meg, hogy plázába menjek vásárolni, ha nekem épp akkor az a jó.

Szerintem a legideálisabb az lenne, ha inkább a dolgozói oldalról közelítenék meg, és esetleg még foglalkoztatást is generálnának azzal, hogy mondjuk lenne olyan, aki hétvégén dolgozna. (nem kell felszisszenni, igenis vannak olyan emberek, akik szeretnék ezt az opciót) Így mentesülhetnének azok, akik semmiképp nem szeretnék vállalni,és semmilyen következménnyel nem járna ez számukra.

Azért remélem a hétfői adásszünetről nincs szó.

2014. dec. 19.

Megtréfált

Szédülök a fáradtságtól, és alig bírom nyitva tartani a szememet. Alig várom már, hogy jövő hét kedd este legyen, mert az után olyan jó sok napig itthon leszünk. :)
Csak gyorsan elmesélem, hogy legkisebb kisfiam hogy megsz.vatott ma. Jövök haza, és ahogy nyitom a kaput, jön felém, a bal szemével szemmel láthatóan valami történt, és nincs is nyitva a szeme. Mire felocsúdtam, hogy akkor megkérdezem, mi törént, amikor közölte, hogy neki bizony behúztak Egyet. Ijedten faggatom azonnal, hogy de ki, és de miért, és de hogyan, amikor elnevette magát, hogy csak "sminkelte" a monoklit.
De rendesen behúzott vele a csőbe :D

2014. dec. 18.

Webáruház

Ha most komolyan belemennék abba a témába, hogy jelen pillanatban mit gondolok egy bizonyos webáruházról, és úgy általában a telefonos ügyfélszolgálatokról, akkor egészen biztosan innen mennék holnap reggel dolgozni. Három teljes órám ment rá, hogy próbáljam kideríteni, mégis hol van már az a két termék, amit még december 9-én rendeltünk meg, és fizettünk ki, de nem jártam sikerrel. A türelmem ellenben teljesen elfogyott, a vérnyomásom hatszáz fölött is járhatott már, amikor végül kénytelen voltam felhagyni a telefonálgatással, mert az ügyintézők hazamentek.
Két órán belül két ügyintéző kétféle történettel állt elő. Az egyetlen közös pont az volt ebben, hogy mindketten a harmadik felet hibáztatták, akik történetesen a futárcég. A futárcéggel többször is voltunk kapcsolatban az elmúlt hetekben, hibátlanul teljesítettek mindig, nincs okom kételkedni bennük. Ellentétben ezzel a webáruházzal. Mert azt gondolom, valaki hazudik. Nem értem, hogy miért. Semmi probléma nem lett volna, ha mégsem tudják szállítani a megrendelt terméket (dacára annak, hogy még ma is az látszik, hogy raktáron van), és jelzik. Esetleg felajánlanak helyette egy másikat. Vagy hogy visszautalják az árát. De nem. Én telefonálgatok órákat, és engem vezetnek meg még mindig.
Egy biztos. Először és utoljára álltunk kapcsolatban. Csak már lenne múlt idő az egész...

2014. dec. 17.

E-napló

Van az a helyzet, amikor úgy érzem, hogy kettétépik a lelkemet. Ilyen volt ez ma délután is. Ott álltam (ültem) bénultan, és tudtam, hogy a legbölcsebbet akkor teszem, ha hallgatok. Így aztán hallgattam. De azóta meg az marcangolja a lelkemet, hogy most mindketten azt érzik, hogy nem álltam melléjük, és hogy ez milyen már. Mondjuk jól érzik, mert egyik mellé sem tudnék most sem odaállni teljes hittel, mert mindenkinek igaza van, és mégsincs igaza senkinek.
A sztori igen egyszerű, mondhatni banális és béna is. Megnézte ma délután Balázs az e-naplót. Csak Patriknak van ilyenje, így aztán róla lesz szó. Múlt héten néztem, akkor még tuti, hogy nem volt ott, ami most. Van egy egyes, és egy kettes matekból. De ami a pláne, amikor Balázs felbőszülten megkérdezte, hogy "Ez mi?" akkor a "gyerek" elég határozottan kijelentette, hogy nem tudja. Halvány fogalma sincs. Mert ők október óta nem írtak dogát. Az egyes november 27-i dátummal van ott, a kettes maival. (ami több, mint érdekes, mert ugye.. hétfő óta az iskola környékén sem volt, hétfőn meg a matektanár volt beteg) Az, hogy nem tudja, még olaj volt a tűzre az egyébként is ideges Apának, így aztán mindenféle szankciót vezetett be rögtön és azon nyomban.
Én csak magamban sóhajtoztam, és morogtam, ez már az a pont volt, ahol bölcsebb volt a hallgatás. Nem is tudom, mit gondolok úgy egyébként sem. Tudom, hogy Patrik az a gyerekünk, aki nem hazudik ezügyben. Ha azt mondja, hogy nem tudja, én hiszek neki. De azt is tudom, hogy ez az egész sztori egy tizenöt éves kamasz esetében az a sántítós sztori.
Ráadásul.. régóta tudom én, hogy Patrik és a matek messze vannak egymástól. A matekon belül még a geometria meg aztán főleg. Így aztán vele kapcsolatban a matek tantárgyat kiiktattam a fontos dolgok közül. Jó, hát azért egy hármast összehozhatna belőle.
Na mindegy. Majd kiderítjük mi ez a két jegy. Meg hogy hogy is lehet kijavítani.

2014. dec. 16.

Bevallom

Kicsit gyerekes vagyok, tudom, de be kell vallanom, hogy annyira irigylem most épp Patrik fiamat. Nem a hasfájását, meg a fejfájását, hanem hogy részéről az idénre le van tudva mindenféle kötelezettség, és kedvére pihenhet, amennyit csak akar. Ezt a részt én is el bírnám viselni. De azért óvatosan mondom ezt, nehogy ledöntsön a lábamról valami kóbor nyavalya, mert annak azért nem örülnék.
Egyébként bevallom azt is, hogy kicsit vajszívűnek bizonyultam ma reggel, amikor Patrik hat óra tíz perckor azzal hívott fel, hogy mit csináljon, mert még mindig nagyon fáj a hasa, és alig aludt, és fáradt, és a feje is fáj. Mire én alig másfél másodpercnyi gondolkodás után azt mondtam, hogy hát akkor maradjon otthon, és délelőtt menjen el az orvoshoz. Lehet, hogy keménynek kellett volna lenni, és ráparancsolni, hogy menjen csak a suliba, mert ez már aztán gimnázium, és itt nincs lazulás.. de így a téli szünet küszöbén nem voltam kemény. Főleg, mert ugyanennek a gyereknek az őszi szünete is el lett rontva egy betegséggel. Így talán van esélye a téli szünetig kiheverni.

És azt is bevallom, hogy ma sok-sok heti masszírozás, kimozgatás, és mindenféle köpölyözés eredményeképp végre sikerült szétroppantani azt az irdatlan méretű csomót. (a nagyobbat, ahogy én érzem) Csak most érzem mennyiféle korlátot okozott nekem, amikor eltelt már úgy pár óra, hogy gond nélkül tudom a bal kezemet akármeddig felemelve tartani. Tudtam én, hogy megéri az összes belefektetett idő, energia és pénz. Jövő ilyenkorra olyan laza izmaim lesznek, hogy csodájára jártok majd. :P

2014. dec. 15.

Mi lesz?

Hogy mi lesz, azt nem tudom. Mert napról napra sem úgy mennek a dolgok, ahogy én azt eltervezem, valahogy mindig másképp alakul, és nem marad idő semmire. Pedig vannak pillanatok, amikor meg egyszerűen megáll az idő. Hol azért, mert úgy találja magát az ember, hogy kicsit visszament az időben, és megint ott ülnek kettesben, és esznek, és beszélgetnek. (amúgy igen, ezért is jó ilyen fiatalon szülni, mert amikor már elég nagyok a gyerekek ahhoz, hogy ne akarjanak mindig velünk jönni, még mindig elég fiatalok vagyunk ahhoz, hogy szeressünk kettesben lenni) Ez majd megint jó lesz pár napig töltődésnek, jól fog esni rágondolni.
De aztán még ugyanezen a napon azért áll az idő, mert aggódás van. Mert a vérnyomásmérő kicsit sokat mért, és mert szédül, és sápadt, és nagyon nem önmaga. Sejtem, hogy széthajtotta magát az elmúlt hetekben, és amikor épp nem dolgozott, akkor itthon volt tennivaló bőven. (és innen kiderül, hogy nem Patrikról van szó, bár.. ő sem volt ma túl jól) A munka folyamatos stresszforrás, mert emberekkel kell együtt dolgozni, akik szintén fáradtak, frusztráltak, millió dolog vár(na) rájuk otthon is. Ezek a negatív energiák pedig összecsapnak, és jól érzik magukat együtt. Csak épp vannak, akiket kicsinál.
Nekünk is van még tennivalónk addig, amíg majd elérkezik a jól megérdemelt pihenés. Még nem tudom, hogy kivitelezhető lesz e mindaz, amit elterveztem. Még kicsit stresszelek, és agyalok, és próbálom szervezni. De egyre inkább úgy vagyok vele, hogy nem is érdekes semmi külsőség.. a lényeg, hogy legyünk együtt, és tudjunk örülni is.

2014. dec. 14.

Cipőcsere

Alapállapotban naivan optimista, és igazán emberszerető vagyok. Ebből az állapotomból ugyan ki tudnak billenteni, de még olyankor is eleinte próbálom mentegetni az illetőt, mert nem akarom elhinni, hogy ő meg esetleg alapállapotban pesszimista és emberutáló. Pedig valószínűleg vannak ilyenek. Mint például az a hölgy is, akihez ma volt szerencsém az ország legnagyobb sportáruházában, ahova egy cipőt vittem vissza. Majdnem napra pontosan kettő hónapja vettük Rolandnak, sajátmárkás túracipőjük, amivel amúgy elégedettek szoktunk lenni. Mindenkinek ilyen van különböző méretekben, és jól bírja a strapát, árban is abszolút elérhető. Namost.. Roland fiunk éppen két hónapos cipője az orr részénél megadta magát, és lett rajta egy lyuk. Én meg gondoltam, hogy najó, hát amúgy is van ma arrafelé dolgunk, meg hát mégsem egy fél éve hordott és agyonstrapált cipőről beszélünk, akkor nosza, vigyük vissza. (már csak azért is, mert amúgy egy év jótállás van rá)
A hölgy aki szemrevételezni jött a cipőt, már első pillantásával ölni tudott volna. Értem én, hogy ezüstvasárnap, meg tömeg, de hát..
-Mire használták a cipőt?- kérdi
-Mire? Hát gyalogolt benne.. -felelem, bár késztetést éreztem, hogy azt mondjam, csirkét keltettünk benne
-Ez a cipő nem alkalmas folyamatos használatra, hanem alkalmankénti kirándulásra csak. - válaszol kajánul
Én egy-két percig állok döbbenten, hogy hogyhogy nem alkalmas folyamatos használatra, amikor tudom, hogy a polcon a kis cimkén az volt kiírva, hogy "strapabíró". Azt nem mondták, hogy a strapát nem bírja, csak néha. (de mondjuk látszik rajta jól)
Látja, hogy most akkor engem letaglózott, folytatja:
-Emiatt nem is tudom visszavenni, és legközelebb a rendeltetésének megfelelően kell használni.
Azért eddigre visszatér a lélekjelenlétem, és én is megszólalok:
-Nézze, még ha ez így is van, ahogy Ön mondja, akkor is egy két hónappal ezelőtt vásárolt cipőről beszélünk. Aminek nem szabadna így kinéznie, akárhányszor hordta is. Ugye azért ebben egyetértünk?
Nem tud mit mondani, csak közli, hogy "kereskedelmi gesztusként" visszaveszi a cipőt, de most utoljára, és soha többet..
Nem tudok örülni a gesztusnak, mert valami olyasmi, aminél őszintébb lett volna, ha odavágja, amit gondol, hogy "nesze, paraszt".
Azért vettem helyette egy másik, magas szárú sajátmárkásat. És nem mulasztottam el megkérdezni a kasszánál, hogy "szabad e a cipőben minden nap járni?" Azt mondták, szabad, persze.
Kíváncsi leszek rá.. ;)

2014. dec. 13.

Money, money

Úgy gondoltam, hogy ma este majd itt szépen kidohogom magam a vélt és nem is igazán valós problémámról, és akkor majd az jó lesz nekem. Közben a "probléma" úgy tűnik, mégis megoldódott a dohogás nélkül is, de azért elmesélem. Már csak azért is, hogy lássátok, mekkora hülye is tudok lenni.
Van nekünk ugye a közös bankszámlánk. Amire érkezik a fizetésünk, (és nem, nem egyben utalnak, mint ahogy azt sokan hitték már, hanem külön-külön kapjuk meg, csak ugyanoda érkezik) és a családi pótlék is. Ebből gazdálkodunk. Én nem kapok értesítéseket a mindenféle tranzakciókról, csak Balázs, és ez az év nagyon nagy részében jól van így. Mert kettőnk közül én vagyok az, aki, ha tudja, hogy még következő fizetésig mondjuk elkölthet negyvenezer forintot, és már csak három nap van addig hátra, akkor mindenképp késztetést éreznék arra, hogy legalább harmincat elköltsek. Azzal a felkiáltással, hogy "dehát nem ezért dolgozunk, hogy ilyeneket is lehessen venni?"Szóval jól van az úgy, hogy nem tudom az egyenlegünket, mert nem költök feleslegesen. Nem kell elszámolnom így sem, hogy mit miért veszek, bár néha kapok egy két csúnyább pillantást azokon a napokon, amikor a megszokottnak a kétszeresét is elköltöm.
Na de most, hogy karácsony közeleg, és én mindenáron késztetést érzek rá, hogy a gyerekeknek is, és Balázsnak is nagyon nagy örömet szerezzek, akkor bizony bánom, hogy nincsen nekem külön bankszámlám. Mert bizony mondom, hogy én most nem haboznék az utolsó fillérig elkölteni, és megvenni nekik minden titkos vágyukat. Eriknek is, és Rolinak is mindent, ami az elmúlt héten eszükbe jutott. És Balázsnak.. mert tulajdonképpen miatta indult az egész vezérhangya a fejemben... hát neki is megvenném azt a hónapok óta dédelgetett vágyát szemrebbenés nélkül. Amikor örömöt akarok szerezni valakinek, a legkevésbé sem érdekel, hogy mennyibe kerül akkor, ha épp van annyi pénzem.
Gondolom azért jobb ez így, hogy még ilyenkor is van itt mellettem valaki, aki racionálisan gondolkodik, és két lábbal áll a földön. Pedig a a napokban néha "utáltam" ezért a tulajdonságáért, amikor hiába győzködtem. :)

2014. dec. 12.

Ha én..

Ha igazán igazi nagyon nagy betűs anya lennék, akkor most, hogy már hazajöttem a munkából, és vacsoráztam, meg meg is fürödtem először nekiállnék bepakolni a mosogatógépet, aztán összesöpörnék, bekészíteném a mosógépet is. Majd mindezek után nem feküdnék le elégedetten, hanem fognám magam, és horgolnék-varrnék-kötnék egy pár csodás izécskét a holnapi Luca napi vásárra az iskolába. Vagy akár süthetnék is, vagy akármi. A lényeg az lenne, hogy kettővel maradék nélkül osztható legyen, merthogy holnap majd kettő gyereket fog érinteni ez a Luca napi dolog.
Gondolom ha igazán igazi nagyon nagy betűs anya lennék, akkor mindezt gond nélkül abszolválnám is, sőt, már munka előtt is erre készültem volna.
A helyzet az, hogy igazán igazi vagyok, de igazán el is vagyok fáradva, így most én csak kisbetűs anyaként gondolhatok magamra, mert annyival elintéztem a Luca napi vásárt, hogy küldtem ketchupot és mustárt az egyik gyerekkel a hot doghoz, amit majd készítenek. És küldök holnap reggel lekvárt a másik gyerekkel, akik majd goffrit sütnek.
Azt nem mondom, hogy nincs bűntudatom egy kicsit, hogy nincs semmi, amit a fiúk vihetnének büszkén, és mondhatnák az ámuldozó tekintetű anyukáknak, hogy az én anyukám csinálta, de annyira azért nincs, hogy emiatt majd álmatlanul forgolódjak. Ez utóbbi már csak azért sem lenne így, mert igen komoly alváshiányom van már megint, és ki tudja, mikorra fogom tudni behozni az alvás-lemaradásomat, így minden erre kínálkozó alkalmat megragadok.
Olyannyira, hogy sem a mosogatógép nem lesz ma már beindítva, sem a mosógép nem lesz bekészítve. És söpörni sem fogok.

2014. dec. 11.

Mit is..

Mit is tudnék mesélni még ilyenkor, mikor nyolc perc múlva már holnap lesz? Nem nagyon tudom, hova rohan örökké az idő, az elmúlt napokban még a megszokottnál is jobban, de nincs mit tenni mást, mint elfogadni, hogy most épp ez van. Próbálom lassítani, vagy legalább jobban kihasználni, de nem mindig sikerül.
A hétvége sem lesz az a pihentető valami, de ezzel azt hiszem, jó sokan leszünk így karácsony előtt. Szombaton ráadásul suli is van a két kicsinek, és persze, menni akarnak, mert amúgy tanítás az nem lesz, csak a Luca napi vásár. Vasárnap pedig, ahogy azt ma este Erik (akire a héten csak úgy lehet gondolni, hogy Erik, a lenyűgöző) bejelentette reggel a templomba kell menni. Mert Erik gyújtja majd az adventi gyertyát. Nem is értem, hogyhogy, de azért örülök neki.

2014. dec. 10.

Mennyi jó

Egy őrült rohanás volt a mai délelőtt, mégis minden perce megmosolyogtatott délután. Mert annyira jó volt megint kettesben menni vásárolni, és kiválasztani a fiúknak az új számítógépasztalt (még akkor is, ha szigorúan nem nézhettem meg semmi mást sem :P), és aztán kettesben ebédelni a Burger Kingben annál az asztalnál, ahol nemrég öten ettünk. Tudtam, hogy minden percünk meg van már számlálva, és épphogy hazaérünk, nekem már készülődnöm is kell gőzerővel a munkába, mégsem ezen bánkódtam, hanem élveztem az épp meglévő időt, és raktároztam magamban azt a sok-sok jó érzést, amit nem is tudok elmesélni, mert ahhoz túl összetett.
Aztán este arra jöttem haza, hogy az új asztal összeszerelve a helyén, és minden ki van takarítva körülötte. Felporszívózva, felmosva, összeszedve a szemét, kiürítve az összes újságtartó (nem gondolok rá, hogy mi mindent dobhattak ki, amit én még raktározni akartam).
Annyira jó érzés volt, ahogy mesélte Balázs is, hogy Erik segített neki, aztán ahogy Erik szinte percre pontosan elmesélte, hogy mikor hol tartottak.... Amúgy is Erikkel kapcsolatban épp ezt ecseteltem ma Balázsnak, hogy mennyire imádom, hogy ilyen, amilyen. Egy nagy, hisztis macsó, akinek mégis akkor szíve és lelke van, hogy sokan fogják még ezért irigyelni. :)
És az is végtelenül jó érzés, amikor az ember levelet kap a gyereke iskolájából, és a levélben a két nyelvtanára ír róla. A német tanár szerint munkája és szorgalma az elvárásoknak megfelelő, az angol tanár pedig a "megállapodás szerint a február 14-i B2 komplex TELC nyelvvizsgára készül vele". Elégedettek vele ők is, mi is. :)  Egyébként a nyelvvizsga megállapodás a gyerek és a tanára között jött létre. Nekem vannak félelemeim ezzel kapcsolatban, amit Patrik egy legyintéssel elintézett, így aztán úgy döntöttem, hiszek nekik. :) (és persze majd drukkolok a megfelelő időben)

2014. dec. 9.

Advent idején

Ma voltam masszíroztatni a hátamat, meg a talpaimat. A mai alkalom már legalább a negyedik olyan volt, amikor elhangzott M. szájából, hogy "úgyis advent van/lesz, ilyenkor le kell végre tenni minden terhet, sérelmet, hogy majd mire karácsony lesz, tényleg ünnepelni tudj." Jó sokszor hallottam tőle az elmúlt hetekben, és néha még magamban mosolyogtam is rajta. De amúgy tudom, hogy igaza van, és éppen ma meg is világosodtam ebben a gondolatban. Már nem ott, amikor még éppen azon ügyködött, hogy kimasszírozza azt az őrült nagy csomót a bal lapockám környékéről, vagy épp a talpam közepéből. Hanem sokkal később, már amikor dolgozni voltam.
Vannak dolgok, amikkel küszködök már régóta. Nincs rá megoldás, vagy legalábbis én nem találtam még rá. De ettől még persze agyalok rajta, mert szeretném, ha másképp lenne, és szeretném, ha úgy lenne, mint régen. Nem feltétlenül baj, hogy vágyom olyan dolgokra, amik régen voltak, de el kell fogadnom, hogy annyi minden változott körülöttem, és tulajdonképpen én magam is annyit változtam, hogy valószínűleg nem maradhattak úgy azok a dolgok sem. Persze, hiányoznak azok az órákig is eltartó telefonbeszélgetések. Hiányoznak a barátaim, akikkel nemhogy negyedannyi, de még tizedannyi időt sem vagyok képes foglalkozni, mint régen.
Szégyellem magam miatta, hogy pont ők azok, akik megsínylették ezt a nagy változást, ami bekövetkezett az életemben, akik pedig mindig, minden helyzetben tartották bennem a lelket, bátorítottak, meghallgattak, velem sírtak, vagy épp "jól hanyattlökték az egomat", ha a szükség úgy hozta.
Senkivel nem vagyok képes olyan minőségi időt eltölteni, amilyet szeretnék, és nem tudok már úgy sem beszélgetni, sem írni, ahogy régen. Szeretném a kettőt összhangba hozni, de minden erőfeszítésem kudarcot vallott. Nem jó a megközelítése a dolgoknak, mert valószínűleg nem is megoldást kell találnom, hanem simán csak az új felállásba kell beleillesztenem ezeket a hiányzó dolgokat.
Végiggondoltam ma többször, többféle megközelítésben. Tudom, hol hibáztam, és épp azon vagyok, hogy ezt megbocsássam magamnak. Amikor ezzel megvagyok majd, akkor következhet az a rész, amikor majd újra kezdhetem elölről. :)

2014. dec. 8.

Hajjajj

Ma délután épp munka közben szembesítettem magam azzal, hogy nemhogy bőven van még mindenre idő karácsonyig, sokkal inkább az van, hogy semmire nincs idő már addig. Ott és akkor, abban a pillanatban, amikor egyébként épp rovarirtó szereket számoltam, jött az a lesújtó gondolat, hogy már csak két hétig van iskola. Ami ugye azt jelenti, hogy vészesen közeleg az időpont. Tényleg nem akarok nagy feneket keríteni semminek, de mégis van egy minimum-szint, amit kitűztem magamnak. Most meg még az is veszélyben van egy kicsit. Akkor talán működne, ha holnaptól minden nap szigorú időbeosztás szerint élnék, és gyakorlatilag percre pontosan beosztanám minden időmet, amit itthon töltök, és alvásra nem szánnék csak napi három-négy órát. Na de ennyire azért én sem vagyok hülye, úgyhogy majd holnap rangsorolom a dolgokat.
Ma már azért nem, mert mire egyáltalán eljutnék odáig, hogy eldöntsem, miket is kell rangsorolni, úgyis holnap lenne. Pont három perc van még addig. És ma még megszavaztam magamnak kb. hat órányi alvást.

2014. dec. 7.

Sablonos

Muszáj volt lecserélnem ma azt a hóemberes sablont. Mert a hóember nagyon tetszett, de semmi más nem volt igazán az enyém abban a ruhában. A betűtípust meg kifejezetten utáltam, amivel írt, úgyhogy már a második vele töltött napon elhatároztam, hogy mennie kell. Ezen is van még mit csiszolgatni, talán karácsonyig sikerül "gatyába ráznom", de sokkal jobban illik hozzám, és sokkal jobban tetszik is. A sablon meg maga a blogger, vagy mi.. Bár ez utóbbit én magam sem gondolom komolyan, főleg, mert az olvasók zöme telefonról olvas, amin meg aztán semmi sallang nem látszik. (általában)
A vasárnap egy picivel tevékenyebb volt azért, mint a szombat, de azért lett volna még mit csinálni. De legalább a hajam be van festve, és újra eltűnt a csúnya ősz hajam.

2014. dec. 6.

Szombatok

Újabban minden szombatom elmegy a nagy semmire. És minden szombat este bánom ezt. Persze, akkor már késő. Igaz, napközben is folyton mentegetőzöm még magam előtt is, amiért nem azt csinálom, amit lát a szemem, hogy kéne, hanem fogom magam,és lefekszem. Tudom, hogy nem lustaság ez, hanem igazi fáradtság, mert most aztán már igazán év vége van, és az egész év elég fárasztó volt ahhoz minden szempontból, hogy teljesen kitikkadjak az utolsó hónapra. Mégis, minden szombat este körülnézek, és megállapítom, hogy mik azok, amikkel ma haladhattam volna, ha nem fekszem le. És ilyenkor mindig elhatározom, hogy majd vasárnap azért pótolok belőle valamennyit. Ami aztán vagy sikerül, vagy nem.

Egyébként meg szomorú vagyok, mert ma este kiesett a Spoon az X-faktorból, és én nagyon szerettem őket.

2014. dec. 5.

Kell még?

Azt mondják, amikor Anya lesz az ember, akkor egyszer s mindenkorra levetkőzi magáról az összes önös gondolatát, és onnantól kezdve az első, a második, és a harmadik gondolat is a gyermeké, és csak sokkal-sokkal utána következik saját maga.
Én ezzel egy percet nem vitáznék, bár újabban már elő-előtör belőlem az önző gén, és amikor se türelmem, se kedvem, akkor ezt úgy, ahogy van, meg is mondom nekik. Hol kedvesen-szelíden, kérlelőn, hol pedig rondán odamorogva. Hogy jól van e így, nem számít. Mert nincs kinek megfelelnem, mint nekik és magamnak. És az, hogy mennyire jól vagy rosszul csinálom, majd úgyis csak sok év múlva derül ki (addigra meg már mindegy lesz).
Van ez a Mikulás-Jézuska dolog. Nálunk kezdettől fogva működött, varázsoltunk, várakoztunk, titkolóztunk. És tart ez a mai napig. Tudom, hogy tudják. Azt is, hogy mi vesszük az ajándékot, és minden mást is. Sosem hangzott el ez a számból, és bevallom, annyira szeretném, ha ez a varázslat sokáig tartana, hogy még most sem vitt rá a lélek, hogy rábólintsak, amikor valami ilyesmiről volt szó. Patrik szerintem a maga bölcsességével felfogta, anélkül, hogy beszéltünk volna erről, hogy az öccsei annyira akarnak hinni ebben az egészben, hogy jobb ez így mindenkinek. Erik bámulatos számomra, mert többször is elmondja, hogy mit vegyek neki majd karácsonyra, ugyanakkor nagyon vágyik arra, hogy azt tapasztalhassa, hogy tényleg az lesz a fa alatt, vagy jelen esetben az ablakban, amit kért. És teszteli is a dolgot, mert az utolsó pillanatban még van egy nagy vágy, amit de jó lenne megkapni. Roland pedig.. hát ő még annyira.. hogy levelet írt ismét. Finnül. :) És ő ma már pörgött ezerrel, és izgatott, és még pontokat ragasztgatott este hétkor, hogy hátha meglesz a rubik kocka, és ha már a Mikulás nem is, majd a Jézuska meghozza neki.
Én pedig.. hagyom. Majd amikor már nem akarják, azt is tudni fogjuk, mert tudatni fogják biztosan. Most még minden jel arra utal, hogy kell az nekik, hogy én most be kell, hogy kapcsoljam az időmegállító gépet, és varázsolnom kell valamit reggelre. Lehetőleg olyat, amitől majd csillognak és ragyognak a szemek. Titokban pedig azon mosolygok, hogy még ez a nagy kamasz is így fog járni...

kép forrása: pinterest

2014. dec. 4.

Ha

Ha éppen tele van a hócipőd úgy majdnem mindennel, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy megszöksz egy-két órára a férjeddel. Nem kell semmi extra különleges dolog ahhoz, hogy ki tudj kapcsolódni, simán elég az is hozzá, ha végre megveszed, amit már hetek óta tervezgetsz, aztán esztek valamit egy étkezdében. Nem nagy dolog, de határozottan jót tesz.
Az meg, hogy emiatt a szökés miatt este nyolckor még teregettem, és most is már rég ágyban lenne a helyem, csak egy kis apróság. Ami majd reggel fog igazán rosszul esni, de sebaj.. holnap már péntek. :)
(és mindennek ellenére a fejem még mindig fáj)

2014. dec. 3.

Pont így


Ma már többedszerre tér vissza ez a fajta fejfájás. Most leginkább már csak arra vágyom, hogy letehessem a fejem a párnára. Szigorúan nem a fájós felére. Még akkor sem, ha állítólag azon a felemen horkolok. Ami amúgy ki van zárva. Nem horkolok.

2014. dec. 2.

És csak esik

Nem tudom mi van a levegőben, de úgy érzem, hogy ez a hét már ezer éve tart, és pont annyira vagyok fáradt, nyűgös és türelmetlen, mintha már csütörtök lenne. Biztos nem tesz jót a hangulatomnak és a közérzetemnek ez az egész napos (napok óta tartó) eső, meg ez a sötétség, ami még napközben is van. Nem mintha lehetne ezzel kezdeni bármit is, mert csak annyi a teendő, hogy várjam, hogy majd lesz itt még napsütés.
Egyébként múlt héten még azt gondoltam, hogy milyen nagyon jól állok a Mikulás miatt. Most meg rájöttem, hogy egyáltalán nem, mert azt ugyan tudom, hogy mit kapnak, de azt még nem, hogy mikor fogjuk beszerezni. Arra már nincs idő, hogy megrendeljem online (és micsoda hülye vagyok, hetekkel ezelőtt megtehettem volna már), így muszáj lesz személyesen. A helyzetet bonyolítja, hogy majd csak holnap délután fogom megtudni, hogy hogy is kell mennem csütörtökön és pénteken dolgozni. Meg még az is, hogy Patrik szombaton egész napra elpályázik Bécsbe. Jó, mondjuk őt érdekli a legkevésbé már ez a Mikulásosdi, bár annak, amit kapni fog, azért nagyon fog örülni. ;) Igaz, az adventi naptárról is azt gondoltam, hogy nem fogja már érdekelni őket, pedig dehogynem. :)
Ez a varázslata ennek a várakozásnak, hogy előjönnek belőlünk ezek a gyerekként átélt izgalmak és vágyak, és pont úgy tudunk örülni, mint akkor.

2014. dec. 1.

A hatodik

Hát eljött a nap.Tervezgettem már.. először a 30. szülinapomra akartam meglepni magam egy blogoldallal, aztán gondoltam, hogy abból az alkalomból, mikor a legkisebb gyerekem is ovis lett. Aztán egyikből sem lett semmi. A következő verzió az volt, mikor egy hónappal ezelőtt dolgozni kezdtem. Aztán sodródtam az eseményekkel, megint nem maradt rá idő.Most akkor mégis. Mondhatni tökéletes az időpont. December elseje van.Tökéletes az újrakezdésre, hogy élhetővé tegyem az életem. Tökéletes arra, hogy elkezdjek valamit, amit eddig nem csináltam.A december egyébként is különleges helyet foglal a szívemben, mint még rajtam kívül olyan sok embernek. Ünneplőbe öltözik minden, van valami különleges hangulata ilyenkor mindennek.Ez a december más lesz, mint a többi. Másnak kell lennie. Különlegesebb lesz minden eddiginél, mert most aztán elhatároztam, tényleg megtalálom magam, és a következő év már nem örökösen arról szól, hogy mit kéne másképp..

Így kezdődött. Pontosan hat évvel ezelőtt. Emlékszem annak a napnak a hangulatára, és arra a szörnyű kétségbeesésre, amit akkor éreztem. Az nem sikerült maradéktalanul azóta sem, hogy ne arról szóljon örökösen minden, hogy mit kéne másképp, de azt hiszem, ez alatt a hat év alatt rengeteget fejlődtem. Néha sikerült hátrafelé is, de azért zömmel mégis jó irányba haladtam.
A sors most, hat évvel, 1887 bejegyzéssel később különös ajándékkal kárpótolt. Éppen ma tudtam meg, hogy az idén én is leszek olyan szerencsés, hogy kaphatok tizenharmadik havi fizetést. :) Sok-sok évig vágytam vissza, és sok-sok évig voltam egészen biztos benne, hogy vissza fogok kerülni, és ez maradéktalanul teljesült. Ráadásul.. hiába van nekem tizenhat éve munkaviszonyom, még sohasem kaptam ilyen bónuszt. Úgyhogy ez most dupla öröm.

 Az igazság az, hogy akkor is blogolnék, ha senki nem olvasná, csak akkor azt úgy hívnák, hogy naplót írok. :) De az igazság az, hogy sokkal jobb blogolni, mint naplót írni, úgyhogy biztosan folytatom tovább. Egyelőre a hetedik szülinapig biztos.. aztán majd utána jön, ami jön (talán a nyolcadik?).
Köszönöm, hogy nap mint nap erre jártok, nélkületek sokkal kevesebbet fejlődtem volna, és sokkal rögösebb lett volna az utam.



2014. nov. 30.

Advent

Azt hiszem, tavaly nem sikerült advent első vasárnapjára úgy elkészülnöm mindennel, ahogy terveztem. Csak emlékeim vannak róla, nem néztem utána. Tehát ebből következik, hogy ha tényleg nem is sikerült, nem volt akkora jelentősége, hogy még egy év múlva is nagyon emlékezzek rá.
Az idén azért sikerült. Ma estére "vesszen a sötét" jelszóval nálunk fénybe borult a lakás, felkerültek a díszek. Jól elfáradtam, párszor le is izzadtam közben, mire sikerült a girlandot az ajtó köré felfogatnom (ráadásul kétszer kellett, mert elsőre nagyon féloldalasra sikerült).
Mondanám, hogy csomó magasztos gondolat fogalmazódott meg bennem, miközben a lakást díszítettem, vagy épp mikor az első gyertyát gyújtottuk ebéd közben, de az a helyzet, hogy nekem az jutott eszembe, hogy most jön még csak a java mindennek. Az egész éves hajtás kutyafüle volt ahhoz képest, ami most vár rám. Mert még inkább kiéleződik majd az a rész, amikor itthon is nagyon topon kéne lenni, miközben tudom, nemsokára beindul a feszített tempó a munkában is. Nem lesz könnyű, biztosan lesz pár rossz napom is miatta, még akkor is, ha nem törekszem már nagy felhajtásra. De azért van egy minimum, ami alá nem szeretnék menni. (mondjuk gondoltam már rá, hogy majd, amikor minden kötél szakad, egy bejegyzésben közzéteszem a postacímemet, hogy aki süt, ugyan gondoljon már ránk is. :D)
Mindezek ellenére azért én szeretem a decembert. Mert a végén -akárhogy is lesz addig- egészen biztosan nagyon jó lesz az a pár napnyi csend és nyugalom, ami lesz.

2014. nov. 29.

Majdnem úgy

Majdnem úgy lett ez a szombat, ahogy én azt még hét közben terveztem. Csak közben teljesen átalakult az egész. :) Azt a részt kivéve, hogy a dobozok lekerültek a padlásról, mert az azért teljesült. De ezen kívül semmi más.
De nem panaszkodom, mert semmi rossz nem történt, egyszerűen csak át kellett szervezni.
Először.. ma délelőtt olyat tettem, mint amit még soha. És ezt, hogy soha, tulajdonképpen egy kicsit szégyellem is, de eddig tényleg nem nagyon volt szükség ilyesmire. Rolanddal ketten mentünk téli kabátot venni. Neki. Igen, lassan tíz éves lesz, és még sohasem kellett neki venni ilyesmit, mert mindig volt egy, amit valakitől örökölt. Most is van, de már nagyon nem az igazi, cipzárt is kéne benne cserélni, meg amúgy is.. egy kicsit sem menő. :) Úgyhogy délelőtt mentünk, és a kínai boltban körülnéztünk. Imádtam, ahogy vásárolt. Nem lehetett kizökkenteni, ami neki tetszett, és kényelmesnek érezte, az kellett. Választott kabátot (és egészen a feje búbjáig fel lehet cipzározni), kesztyűt, és sapkát is. A sapka-kínálatot végigpróbálta, és mindet megnézte a tükörben is, így választotta ki a megfelelőt. :) Annyira jó élmény volt, annyira jó érzés volt neki vásárolni, hogy máskor is bármilyen programot átszervezek miatta.
Este pedig még meccsre is mentünk. Nem teljesen őrültünk meg, ilyen időben meccsre menni, hanem csak félig. de milyen jól tettük, hogy ott voltunk, mert ilyen igazi meccshangulatú mérkőzés itt még nem is volt. :) Nagyon komoly rétegeket vettem magamra annak érdekében, hogy ne fázzak nagyon. Sikerrel jártam, mert csak az utolsó negyed órában kezdett el fázni a lábam.
Aztán hogy a dobozokkal mi lesz.. az majd holnap kiderül.

2014. nov. 28.

Végre péntek

Hát azért a mai nap még mindig nem szeretettette meg velem a telet. Leginkább ahhoz lett volna kedvem, hogy egész nap a takaró alá bújva nézzem a kandallót. :D
De csak egy fél órát engedélyeztem magamnak még reggel, (és végül ez a fél óra volt az, ami miatt a megszáradt ruhákat már nem tudtam elpakolni) mert utána csinálnom kellett a mindenfélét itthon.
Leszipkázták az energiáimat rendesen a héten, és a mai nap is még koronázott rajta egy keveset. De semmi baj. Lesz két napom regenerálódni.
Na, mivel ezt az utolsó szót úgy kellett kibetűznöm, hogy le tudjam írni, jobb lesz, ha elmegyek aludni.
És milyen jó lesz, hogy nem kell kelni korán, mert nincs iskola sem, és munka sem.

2014. nov. 27.

Van nektek is?

Észrevettétek már? Nálatok is van? Már hétvégén akartam kérdezni, csak aztán elfelejtettem, de most, hogy itt ülök egyedül a sötét szobában, eszembe jutott újra.
Szóval, nálunk van kandalló. Semmi mást nem kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy működjön, minthogy megnyomjuk a tv-n a bekapcsoló gombot, és voila, máris ropog a tűz a kandallóban. Nem hülyültem meg, tényleg így van. Azt nem tudom, hogy mióta van ez a csatorna, nálunk múlt héten fedeződött fel.
Teljesen igazi tűz van benne, időnként megjelenik a kéz is, ahogy fát rak rá, mielőtt leégne teljesen. Hallani, ahogy ropog a fa. :D Non-stop ég a tűz, úgyhogy az ember bármikor vágyik egy kis megnyugvásra, csak odaül a tévé (akarom mondani a kandalló) elé, és bámulja a tüzet.
Kétségtelen, hogy van benne valami...
De hogy ki lehetett, akinek eszébe jutott, el sem tudom képzelni. :D

Na ki vele, kinél van még?

2014. nov. 26.

Tervek

Ma, miután már harmadik napja tripla adag magneb6-ot, és dupla adag vitamint szedek, odáig is fajultam, hogy terveket szőttem a következő négy hétvégére. Mert ugye vasárnap advent első vasárnapja van (köszönt, és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán). Jól ki is gondoltam, hogy el ne felejtsek szólni, hogy legkésőbb péntek délután hozzák le nekem a padlásról az adventi díszek feliratú dobozokat. Meg ha már úgyis ott vannak, akkor a karácsonyfa díszekkel teli dobozt is lehozhatják.
Úgy tervezem most, hogy pénteken már majd tudni fogom, hogy mit főzök szombaton, és jól meg is veszek hozzá mindent, hogy aznap ne kelljen mennem délelőtt sehova. Megcsinálom a kaját, és közben elkezdem majd a dobozokból elővarázsolni a rég nem látott kincseket. Szombat este pedig már majd fityiszt mutatunk a szürkeségnek és a rosszkedvnek, mert nálunk már majd itt lesznek a fények. De legkésőbb vasárnap ez biztosan így lesz már.
Nem vésem kőbe, mert bármi közbejöhet, vagy akár az is előfordulhat, hogy addigra nem leszek ilyen lelkes. De hátha ez az emelt adag magnézium, és a dupla adag vitamin komoly elfajulásokat okoz majd nálam, és mégis így lesz. :)
Jó terv azért, nem?

2014. nov. 25.

Kézmosás

Már megint úgy jártam, hogy mire idejutottam, egyrészt leragad a szemem az álmosságtól, másrészt teljesen elfelejtettem hogy mit is akartam.
De addig, amíg majd egyszer eszembe jut az a fontosabb, elmesélem, hogy hogyan váltunk a reklámozott termékek áldozatává. Na jó, csak egyetlen terméké.
Van nekem három fiam. Ez ugye köztudott. Az kevésbé, hogy ez a három fiam nem igazán szeret kezet mosni. Sőt.. továbbmegyek, előfordul, hogy a kézmosás azt jelenti, hogy három ujjuk végét a csap alá dugják egy fél másodpercre, és kész.
A múlt héten, amikor sorra közölték, hogy fáj a hasuk, meg hol az egyik hányt, hol a másik ült a wc-n, meguntam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy akkor menjünk vissza az időben, és kezeljük úgy a három fiamat, mint amikor még csak két évesek voltak, és mindenféle cselhez kellett folyamodnom ahhoz, ha valami olyat akartam elérni náluk, amit ők nem akartak.
Vettünk egy érintés nélküli kézmosós készüléket. Megvettük, hazahoztuk, beüzemeltük. Majd jöttek haza ők is a focizásból, és akkor megismerkedtek a készülékkel. Vicces, de még a nagy, lakli és esetlen kamasz is úgy örült neki, hogy aznap este fejenként legalább ötször mostak kezet. Roland még ásítás után is.
A lelkesedés még tart, és tulajdonképpen nem is nagyon csodálkozom ezen, mert tényleg tök jó vele kezet mosni. :)
Ha valami értékelést kéne írnom a termékről valamelyik aukciós oldalnak, úgy fejezném be, hogy "Ajánlom mindenkinek".

2014. nov. 24.

Ma

Ma én is ránéztem a naptárban, hogy éppen egy hónap múlva lesz karácsony, de igazán akkor taglózott le, amikor a kolleganőm ezt ki is mondta.
Még nem az a rész, hogy ki mit fog kapni, vagy hogy milyen süti lesz, hanem hogy egy hónap az milyen rövid idő már? Egy szempillantás alatt el fog tűnni, csak úgy, mint az eddigiek januártól. Mire észhez kapunk, addigra már az újévet köszöntjük majd megint.
Azért persze gondolkodom már azon is, hogy ki mit kapjon karácsonyra, de gondolati szinten sem jó a helyzet. De már jobb vagyok, mint tavaly, mert legalább a Mikulás ajándékot tudom már, hogy mi lesz.

És a papucsok is megvannak. :) Meg az ecsetelő is. :) Sőt, még az is eszembe jutott, hogy vegyek Eriknek zsebtelepet technika órára. Ma elégedett lehetek.

2014. nov. 23.

Roggyant

Ez az utolsó ilyen, amit az idén megengedek magamnak. Amikor úgy belerogyok az összes létező és generált terhembe, hogy elvonulok a fürdőbe, hogy amíg a mosógép zakatol, addig szépen kibőgjem magam, mert úgysem hallja senki, hogy szipogok, meg úgysem vesznek észre sem.
Vannak napok, amikor annyira gyűlölöm az egészet, és annyira teher minden, hogy egy szempillantásnyi idő alatt feladnám végleg. Szerencse, hogy mindig előre is gondolkodom, és így nem teszek ilyesmit.
Biztos az év vége is teszi, mert azért már rakódott le rendesen és bőségesen mindenféle az idén. Volt jó is, persze, amik mindig akkora löketet adnak, ami sokáig kitart, de most egy ideje ilyen sincs. Csak jönnek a problémák, kisebbek, nagyobbak, aggódnivalók, megoldanivalók, és csak gyűlik, csak gyűlik, csak gyűlik, és néha azt érzem, hogy még valaki megkérdezi, hogy "Mikor?" sikítva elrohanok. Mert mindig csak kérdeznek, hogy "Mikor megyünk bőrgyógyászhoz?" "Mikor váltod ki a másik ecsetelőt?" "Mikor sütsz olyan sütit, mint a múltkor?" "Mikor veszel nekem másik papucsot?" "Mikor kelsz már velem együtt hétvégén?" "Mikor lesz kész az ebéd?" "Mikor vágod le a hajam?" És közben bennem is zakatolnak ilyen, és hasonló kérdések, hogy mikor lesznek vajon végre átpakolva a szekrények, hogy mikor fogok takarítani végre, hogy mikor lesz elég energiám ahhoz, hogy egy napom úgy teljen, ahogy azt fejben eltervezem.
Nem tudok már többet engedni a mindennapi dolgokból, így nincs más lehetőség, mint felnőni a feladathoz, és csinálni, ha már csinálni kell. Kicsit szorosabb napirendet kitűzni, vagy ilyesmi. Nem tudom. Nem is lesz könnyű ezt most megvalósítani, mikor leginkább az lenne jó, ha bevackolhatnám magam a kanapé sarkába.
Persze, senki nem mondta soha, hogy könnyű lesz. És normális napjaimon nem is cserélnék senkivel. De most nagyon... (és nincs már szabim)

2014. nov. 22.

17

Kicsit szentimentális napom volt ma. Mert éppen ma van 17 éve annak, hogy eljegyeztük egymást.
Eszembe jutott az a nap, mindennel együtt, amilyen volt, és aztán eszembe jutott az azóta eltelt tizenhét. Ami- a történések tekintetében- felérne kétszer ennyivel is, azt hiszem. De amúgy meg nem is tűnt ilyen soknak.
Ijesztő is kicsit ez a szám, mert olyan régóta tart már, hogy félő, hogy valami miatt majd kifullad, és nem lesz tovább mit mondani, nem lesz mit adni a másiknak, és én el sem tudom képzelni, hogy akkor mi lesz? Na mondjuk túlságosan nem is akarok ebbe belegondolni sem, csak ez a tizenhét ez egy kicsit misztikusan sz.r szám nekem párkapcsolati szempontból. Éppen ennyi volt a szüleim ideje együtt.
De ez a mi életünk, nem az övéké, és amúgy sem kapcsolódik még véletlenül sem semmivel kapcsolatban az ő házasságuk, és a mienk.
Szóval.. tizenhét.. őrület. :)

2014. nov. 21.

Ma

Volt ebben a mai napban egy csomó jó dolog. Rögtön azzal kezdődött, hogy péntek van. :) Holnap már nem kell hajnalban kelni. :)
Aztán napközben sütött a nap. :)
Aztán Erik írt egy hibátlan nyelvtan dolgozatot. :)

Volt egy kis rossz is, de az ennyi jó mellett abszolút eltörpül. :)


2014. nov. 20.

Időutazás

Bahhh... Ma részt vettem egy időutazáson. Pontosan öt percre ott találtam magam a gyerekkoromban, és pontosan ugyanúgy zajlott minden, ahogy akkor. Esküszöm, hogy még a hangsúlyok is stimmeltek.
Ettől aztán rendesen pánikba estem, és aztán rendesen be is dühödtem, mert nincs is annál rosszabb érzés, mint hogy hiába minden, mégis átvettük a "mintát", hogy nem a tőlem megszokott módon reagáltam le az események kapcsán elhangzó mondatokat. Így aztán egyik dolog generálta a másikat.
Mikor ezzel szembesültem, és már azon is túl voltam, hogy mást hibáztassak, és kikérjem magamnak, akkor meg attól paráztam be, hogy most akkor már erre is külön figyelnem kell majd, hogy többet ne legyen így. Naná, hogy épp ilyenkor hangzott el egy kérdés, amire megint csak a tőlem nem megszokott felcsattanással válaszoltam.
Még jó, hogy már este van. És még jó, hogy holnap péntek lesz.

2014. nov. 19.

No problem

Nem megyek bele mélyen abba a témába, ami napok óta megy a hírekben, és biztosan sokaknak eszébe is jutottam róla, akik tudják, hol dolgozom. Nem téma ez nálunk, tesszük a dolgunkat. Majd amikor foglalkoznunk kell vele, akkor megtesszük.


Pont így teszek én. Nem aggódom, csak figyelek. :)
Magánvéleményem természetesen van a dologról, de ezt most nem fogom megosztani veletek. Talán majd egyszer lesz olyan helyzet, amikor késztetést érzek erre, de ez most még nem az a helyzet.

2014. nov. 18.

Ezért még fizetsz is?

Amikor egyszer nemrégiben szép lila folt volt a hátamon napokig a mézes masszírozás utóhatásaként, akkor kérdezte egy kolleganőm, hogy "és tényleg képes vagy ezért fizetni, hogy így megkínozzanak?" Képes. Lehet, hogy hülyeség részemről, és éppen most azt érzem, hogy biztos nem vagyok teljesen komplett, hogy hagyom magam, de őszintén hiszek benne, hogy eljön majd az az idő (bár elég távolinak tűnik most), amikor nem fogok jajgatni a kiropraktika közben, és nem jobban fog fájni a térdem, mint valaha, hanem majd úgy jövök ki, hogy teljesen el vagyok lazulva, és kisimulva, meg amit még az ember el tud képzelni egy masszírozás után.
Tudtam, bár nem sejtettem, hogy nem lesz rövid idő, amíg sikerül egy viszonylag normális, és kevésbé fájdalmas testet "varázsolnunk" a meglévőből. Azt nem gondoltam, hogy ennyiféle helyen vannak különböző nagyságú és eredetű csomók, és göbök, és nem is tudom én micsodák. A hátam szépen alakul, bár hétről-hétre visszapakolok a kimasszírozott csomók helyére mindenfélét. Ma álltunk neki úgy istenigazából a térdemnek. Na, az az a kategória volt, amit az ellenségemnek sem.. szorítottam én a fogaimat össze, és akartam én tűrni, de nem bírtam, és muszáj volt jajgatnom. Érdekes módon az, amelyiket én fájdalmasabbnak érzek, kevésbé van rossz állapotban, mint a másik.
A másik ilyen a nyakam. Na, azt ott megint csak az ellenségemnek sem.. És azoknak, akik azt gondolják most, hogy "ugyanmár, mit kell úgy odalenni egy masszírozástól, az én nyakam is volt már beállva, még jól is esett.." , elmesélem, hogy úgy kell ezt elképzelni, hogy hanyatt fekszem, a fejem teljesen oldalra van hajtva, és ebben a helyzetben kezdi el jó erősen kimasszírozni az ott lévő csomót. Ami nem az a jóleső fajta dolog.
De ami nem öl meg, az megerősít. Ráadásul ezzel is egy csomót tanulok magamról, minden héten szembesítve vagyok a hülyeségeimmel, úgyhogy továbbra is fizetni fogok ezért. :)

Arról nem is beszélve, hogy ma volt időpontom az ortopédiára. Odamentem, erre elmaradt a rendelés. A következő időpontot január 13-ra tudták adni. Azt hiszem, az már felejtős lesz..

2014. nov. 17.

Jól kezdődik

Úgy kezdődött ez a hét, hogy már reggel telefonálnom kellett a gyerekem osztályfőnökének, hogy a szóban forgó gyermek nem várható ma az iskolában. Ő Patrik. Aki a hajnalt a wc fölé hajolva köszöntötte.
Aztán délután arra jöttem haza, hogy másik gyerek is panaszkodik, hogy már megint fáj a hasa, és neki éppenséggel hasmenése van. Ő Erik.
Így aztán a fél délutánt a gyerekorvosnál töltöttük, hogy megtudjuk:
-mindkét gyerek vírus áldozata lett
-mindkettő diétára van fogva
-mindkettőnek B6 vitamint és Humana Elektrolyt-ot, valamint Tasectan tablettát kell szednie
-mindketten csütörtökön mehetnek iskolába.

Ha már arra jártunk, még a bőrgyógyászaton is tiszteletünket tettük, ahol megtudtuk, hogy
-mindkét gyereknek szőrtüsző gyulladása van (egyiknek jobban, másiknak kevésbé)
És szert tettünk egy antibiotikum receptre (a jobban begyulladtnak kell), meg két ecsetelőre az arcukra.

Még szerencse, hogy van nekünk egy Rolandunk is, aki mindeközben vígan tartja a frontot, és legény a gáton, mert neki semmi baja nincs. (kopp-kopp)

2014. nov. 16.

Még gyúrok rá

A héten valamelyik nap munkába menet szembejött velem a kéményseprő. Én automatikusan megfogtam a kabátom gombját, és mormoltam magamban, hogy "kéményseprőt látok, szerencsét kívánok, azt kívánom, hogy:" És mire végiggondoltam, hogy azt kívánom, hogy ezen a hétvégén nyerjek a lottón, már jött is szembe a szemüveges ember, akinek a jelenléte tudtommal feltétlenül szükséges ahhoz, hogy elengedhessem a gombot, és működjön a kívánság.
Majdnem el is felejtettem az egészet, de azért tegnap délután eszembe jutott, hogy hoppá, nekem lottót kell vennem. Vettünk is, gépit.
Aztán annak rendje-módja szerint szépen el is felejtkeztünk róla, hogy van két megjátszott szelvényünk, mert nem vagyunk valami nagy lottózók. De azért ma este csak eszembe ötlött valahonnan, és megnéztem a számokat. És ---tádám-- van egy kettesünk. :)
Szóval a kéményseprős dolog mégiscsak működik. A kívánságon meg majd legközelebb pontosítok,és hozzáteszem, hogy mennyit szeretnék nyerni. :) (és lehet, hogy majd én ikszelem a számokat, nem gépit veszünk)

Ez a mai jó dolog.

Ami kevésbé jó, ámde tanulságos, hogy ma sütöttem. Rigó Jancsit, amit már nem először csináltam, de ma sikerült úgy elrontanom, hogy legszívesebben az egészet ki is vágtam volna a kukába abban a pillanatban, amikor fel akartuk szeletelni. Már a piskóta sem olyan lett, amilyen szokott, amit nem is értettem, mert piskótát aztán már kismilliószor sütöttem minden gond nélkül. Aztán a tejszín felverése is igen mókás volt.. gyakorlatilag az egész konyhát telefröcskölte. A kakaópor szépen rászállt minderre, úgyhogy mire készen lettem, állhattam neki átöltözni, meg konyhát takarítani. De ennek ellenére úgy tűnt, jó lesz ez. De aztán... a csoki a tetején irtó vastag és kőkemény lett (nem értem, olajat is tettem pedig hozzá, és működni szokott), emiatt aztán képtelenség szeletelni, mert szétnyomódik az egész, és úgy néz ki egy szelet, mint amit odahánytak a tányérra. Ízre nem rossz, de kinek van gusztusa hozzá.. Hogy mi ebből a tanulság? Gyakrabban kellene sütnöm, mert felejtek... és már nem megy úgy, mint régen, amikor bármikor, bármit összedobtam.

2014. nov. 15.

Jó dolgok

Van egy jó pár dolog, amin mostanában rágódni szoktam. Vannak fontos dolgok, sőt, vannak nagyon fontos dolgok is, amiben dűlőre kéne jutnunk, de még nem mostanában lesz, hogy ez bekövetkezik. Így aztán mindketten magunkban morfondírozunk csak, néha egy keveset megosztunk ebből a másikkal, amikor éppen összetalálkozunk valahol. :) És ez nem is olyan vicces dolog, mert elég sokszor van úgy, hogy csak összefutunk reggel, vagy épp este, és csak hétvégén lenne időnk átbeszélni mindent. De ilyenkor az egyéb dolgok vannak porondon, amik sürgetőek, mielőtt elkezdődik az új hét, így marad mindig a magunkban morfondír. De biztos vagyok abban, hogy amint akármelyik dolog is égetően fontos lesz, meg fogjuk találni a módját, hogy leüljünk, jó alaposan átbeszéljük, és aztán azt csináljuk, amit a férjem szeretne :D jussunk valami közös nevezőre. :)
Épp a héten állapítottam meg, hogy két ilyen átgondolás között azért arra is szakíthatnék időt, hogy számba vegyem azokat is, amik épp aznap jólestek, vagy épp nagyon nem. Mert a mindennapokon úgy át tudok rohanni, hogy néha este, lefekvéskor azon gondolkodom, hogy volt e ma vajon délután négy óra, mert nem emlékszem rá.
Így, ennek fényében egy pár napja ezt is figyelem. Nem húzok strigulákat a napi jó és napi rossz dolgoknak, de bőven vezetnek a jó dolgok minden nap, úgyhogy azt hiszem, nincs okom elégedetlennek lenni. Mondjuk a jó dolgok kategóriájába tartozik minden, ami csak szem-szájnak ingere. Egy mosoly, egy gesztus, egy kedves szó pont ugyanúgy, mint egy sms, egy telefonhívás, egy blogkomment, egy email, vagy egy csoki, egy szelet süti. Egyaránt vannak ilyen jó dolgok a magánéletemben is, mint a munkahelyemen.
Ezeket az apró, pici kis jóságokat gyűjtögetem egész nap, és jól be is vésem minden nap őket. Az a helyzet, hogy határozottan jobb így élni, hogy figyelem ezt. És az a helyzet, hogy még morfondírozni is más ám így. :)

2014. nov. 14.

Szeretem

Nagyon szeretem azokat a reggeleket, amikor még fordulhatok egyet a másik felemre, és aludhatok tovább. :) Még akkor is, ha többnyire a visszaalvásnak megvan az a hátulütője, hogy fejfájással ébredek. De akkor is.. az egy nagyszerű érzés, amikor úgy ébredek reggel, hogy egy pillanatig elgondolkodom rajta, hogy elaludtam e, ha már hét óra is elmúlt, mire a következő pillanatban eszembe jut, hogy hétvége van, és lehet aludni. Ezt már nem is mindig tudom teljesen végiggondolni, mert abban a pillanatban zuhanok is vissza az alvásba.
De nagyon szeretem azokat a reggeleket is, amikor még szinte éjszaka van, de már ébredezünk, mert menni kell dolgozni. Szeretem ilyenkor, ahogy abban a hatalmas csendben isszuk a kávénkat, és aztán azt is szeretem, amikor megyünk együtt dolgozni.
És ez két ellentétes dolog, és mégis mindkettőt szeretem. Érdekes..

2014. nov. 13.

Nyílt nap

Voltam tegnap nyílt napon az iskolában. Roli nyelvtan óráját néztem meg. Valamiért ez a mostani nagyon fontos volt neki, mert már egy héttel előtte minden nap emlékeztetett, hogy lesz, és el ne felejtsem. Amikor tegnapelőtt este kétségessé vált az ottlétem, akkor krokodil könnyekkel sírt miatta. Így aztán megnyugtattam, hogy nincs semmi, ami távol tarthatna.
Reggel úgy indult iskolába, hogy megnézte újra, biztosan jól emlékszik e rá, hogy mikor is kezdődik az óra. A lelkemre kötötte, hogy menjek.
Bevallom, nem sok kedvem volt, mert azt gondoltam, ugyan mi újat láthatnék még ennyi év után? De mentem, mert megígértem, és mert neki fontos volt. Töredelmesen be kell vallanom, hogy láttam újat. És azt is töredelmesen be kell vallanom, hogy nem gondoltam volna, hogy Roland ennyire okos gyerek. Jó, hát hülyén hangzik ez, mert persze, tudtam róla, hogy jó eszű, de most, tegnap a szám tátva maradt, hogy mennyire lazán jön belőle minden. Szégyelltem magam a gondolataim miatt, amikor rádöbbentem, hogy magamban kicsit alulértékeltem őt. Azért neki ezt nem fogom még nagyon hangsúlyozni, de természetesen agyon dicsértem, hogy milyen ügyes volt. :)

2014. nov. 12.

Okulásul

Reinkarnációs szerződés – te is megkötötted.

§1 Ön kap egy testet. Ez a test új és egyszeri. Senki más nem kapja ugyanazt a testet.

§2 Ön kap egy agyat. Ajánlatos ezt értelmes módon használni, de ez nem előírás.

§3 Ön kap egy szívet. A legjobb eredményeket akkor éri el, ha agyát és szívét kiegyensúlyozva használja.

§4 Leckéket is kap. Senki más nem kapja pontosan ugyanezeket a leckéket és senki sem vállalhatja át Öntől ezeket.

§5 Azt tehet, amit csak akar. Minden, amit másokkal szemben elkövet, visszatér Önhöz.

§6 Egy lecke addig ismétlődik, míg teljesen meg nem értette. Akár inkarnációkon keresztül.

§7 A szerződés mindenkire egyenlő érvényben vonatkozik. Nincsenek kiváltságok, akkor sem, ha néhányan ezt állítják. A kézzel bejegyzett változtatások nem érvényesek.

§8 Tükröket kap, hogy tanuljon. Sok tükör úgy néz ki, mint egy test. Azért vannak, hogy megmutassák azt, ami Önben van.

§9 Ha teste elpusztul, vagy már nem működik, újat kap. Persze ez egyes esetekben várakozási idővel járhat.

§10 Az inkarnációs szerződés akkor jár le, ha minden lecke kielégítő eredménnyel zárul.

§11 Az, hogy mi számít kielégítőnek, Ön határozza meg!

Hasznos tippek és tanácsok:

- Nem cél, hogy a test elhagyásakor minél több pénzünk legyen.

- Az ismertség és kedveltség nem jár bónuszpontokkal.

- Ne mások hibáihoz igazodjon.

- A szabályok arra valók, hogy az ember felülvizsgálja őket.

- Mások állításai a célról elterelhetik a figyelmet.

- Semmit sem ronthat el. Legfeljebb tovább tart.

- A SZÍVÉN keresztüli különleges kapcsolat segítségével Ön minden válaszhoz hozzáféréssel rendelkezik.

- Az oktatási termen belül minden reagál a SZÍV kisugárzására.

- Az oktatás termének rongálása olykor korlátozásokhoz vezethet.

- Senki sem vállalhatja át az Ön, saját magáért vállalt felelősségét.

- Az erőszak soha nem vezet megoldáshoz.

- Hasznos megfigyelni, mely helyzetek ismétlődnek.

- Amennyiben az az érzése, hogy SEGÍTSÉGRE van szüksége, KÉRJEN segítséget.

Minden elképzelhető segítség megadatik Önnek, csak KÉRNIE kell.

- A drogok, legyenek legálisak vagy illegálisak – meghamisíthatják a leckék általi érzékelést.

- Csak mert mindenki egyféle módon viselkedik, még nem azt jelenti, hogy az a helyes.

- Ritkán van csak egy helyes megoldás.

- Kérvényezheti a megbocsájtást.

- Különleges záradék nincsen.

- Önt szeretik. Akkor is, ha Bronxban vagy Szomáliában van. Minden más illúzió.

- A leckék különleges alkalmak, melyek a fejlődést szolgálják. Nem rossz szándékból vannak.

- Saját testünket másokra bízni kockázatokkal járhat.

- Másokat a fejlődésükben megakadályozni nem hoz semmiféle hasznot.

- Kiváltképpen az éjjeli órákban alkalma nyílik, hogy elhagyja testét. A testen kívüli tapasztalatok nem tárolódnak a testben illetve az agyban.

- Saját testével játszadoznia jogában áll. Amennyiben mások testével szeretné ezt tenni, kérje beleegyezésüket.

- Nincs értelme puskázni.

- Aki életbiztosítást kínál Önnek, az csaló.

- A tudományos szakvélemények és a szent írások az összezavarást szolgálják.

- Nem az a cél, hogy Elsők legyünk.

- Nem az a cél, hogy cool-ul nézzünk ki.

- Az Ön helyzetében Önnél jobb benyomást senki más nem tenne.

Kiegészítés:

Az inkarnáció szándékos befejezése haszontalan ügyintézést von maga után.

Nem Ön az egyetlen, akinek kételyei vannak az inkarnációs szerződés értelmét illetően.

Mivel Ön a szerződéshez beleegyezését adta, hasztalan azon keseregni, hogy Ön itt van. Jelen szerződés fel nem bontható.

2014. nov. 11.

Távirat

Nincs netünk. Stop. Mobilnetről blogolni akkora türelemjáték, ami most nem megy. Stop. A telefonom is mindjárt lemerül. Stop.Holnap nyílt nap a suliban. Stop.Este jelentkezem majd. Stop. Ha a net is úgy akarja. Stop.


2014. nov. 10.

Nem ez az a nap

Az idő sem, minőségi idő meg aztán végképp nem lesz a következő nap délutánjáig. Mindjárt megyek vissza dolgozni, ahonnan aztán elrohanok majd a magam kis mézes masszázsára, hogy aztán majd még ezek után valami bevásárlás-félét abszolváljak, és valami ehetőt is tegyek az asztalra. Gondolom ez majd úgy holnap este hét óra tájban lesz. Mosogatás közben lesz időm pár dolgot végiggondolni. Mondjuk, hogy miért is felejtettem el ma délelőtt is öblítőt venni, amikor már tegnap elfogyott? :D
Nem teljesen így képzeltem ezt a hetet (sem). Bár holnap délután egészen biztosan értékelni fogom, amikor már itthon leszek.
Addig meg fél lábon is.

A Rékáknak pedig ezúton is Boldog Névnapot kívánok. :) Dominika, és Erika mindenképp adjátok át nekik. :)

2014. nov. 9.

Lesz ez jobb

Voltak már válságos napjaim, így aztán azt is tudom, hogy mindenből van kiút. Nem is muszáj mindent megoldani, mert van egy csomó minden, ami megoldódik magától. A magától megoldódás mondjuk érdekes kifejezés, mert sokkal inkább igaz az, hogy ahogy az ember lépked a maga útján, mindig fejlődik valamiben, és ez az, ami végül a megoldásokhoz vezet.
Kavarog bennem egy csomó minden. Magammal kapcsolatban is, magunkkal kapcsolatban is, és még sok mindenki mással kapcsolatban is. Helyzetek idéződnek fel, amit ma már másképp csinálnék. Mondatok vannak a fejemben, amiket ma ki sem mondanék, vagy csak másképp válaszolnék meg. Visszacsinálni semmit nem lehet, az akkori énem nyilván azt tette, és úgy cselekedett, ahogy épp jónak (megfelelőnek) tűnt. Vannak rajtam bilincsek, amiket le kéne szednem, hogy szabadabb legyek. Most úgy érzem, ez a szabadság-érzés a legnagyobb gátja annak, hogy azt mondhassam, jól vagyok. Hülyeség az egész, mert hiába fogtam fel, mégsem úgy működik ez, hogy jó, akkor holnaptól mindent lesz.rok magasról, és kész. Sosem leszek olyan, aki mindent le tud. De lehetnék lazább. Talán.
Időt szeretnék minderre. Olyan minőségi időt, amikor végig lehetne ezt gondolni, normálisan, ahogy kell. Mert nem szeretnék megbánni semmit sem. (azért azt tisztázhatjuk, mielőtt bárki téves következtetést vonna le, közöttünk nincs semmi baj)

"Nehéz úgy becsukni egy ajtót, melyről tudod, soha többé ki nem nyithatod. Mikor bezárod magad mögött, ott hagyod a léted egy darabkáját: Ez fájó érzés. Csak gondolatban idézheted fel az ajtó mögötti dolgokat: színek, események, érzések, melyeket soha többé át nem élhetsz. Az idő is múlik.
Azelőtt, mikor még befele tartottál s átlépted az ajtó küszöbét, izgalommal, várakozással és talán ujjongással vegyes érzésekkel lépted át a küszöböt és szerencséd volt: úgy érezted megérkeztél, jó helyen vagy.
Majd évekkel később eljött az idő, mikor be kellett csukni magad mögött az ajtót. Ha szerencséd volt, tudtad most merre menj. Ha nem, csak álltál a becsukott ajtónál és talán érezted a szíved megszakad.
Az ember örökösen kapaszkodik. Mindenbe, ami elérhető számára. S sokszor az elérhetetlenbe is. Ez utóbbiba még kíméletlenebbül. Önmaga számára épít fel kínzókamrát. Ha mindig minden jó, egy idő után a megszokottságtól elfásulunk. Azt mondják, kell a rossz is. S ezt ösztönösen keressük is, hiszen ha ismerjük, a rosszat jobban tudunk örülni a jónak... A mérleg illeg-billeg, ide-oda nem billenhet sosem csak egy irányba. Kell az ellentét. Az ellentét fokozza az érzést, mely mindig megfogalmazódik bennünk.
A helytelenül feltett kérdés, helyes válasza további elszánt kérdéseket szül. S ha minden szürke és ködös is, valahol belül ott csillog azért a fény. Az a kis valami, ami tovább lendíthet. Egy kapaszkodó.
A remény.."

2014. nov. 8.

Valami van

Az biztos, hogy valami van a levegőben, ezen az érdekes tavaszian őszies időjárásban. Kell, hogy legyen valami, mert magamtól nem lennék olyan, hogy fogom magam, és nemhogy nem főzök szombaton, hanem még a fél délutánt is végigalszom a kanapén, mint akinek semmi dolga sincsen. Lenne dolog pedig, de még mennyi.. amerre nézek, mindenhol látok valamit, ami halogatva van, ahol kéne tenni valamit, de nem érdekel. Nem tudom, hogy meddig lesz ez a levegőben, mindenesetre jól kihasználom, amíg tart, mert utána, ha minden visszatér a régi kerékvágásba, akkor majd megint rajtam lesz az a kényszeres mindent csinálni akarós mizéria, és amúgy az sem jó. (meg nyilván ez sem, de most ezt tartom a kisebb rossznak)

2014. nov. 6.

Tél?

Milyen évszak is van most? Elég furán érzem magam novemberben, téli kabátban, csizmában (és a csizma is új) úgy, hogy melegem van. Méghozzá nagyon melegem. Ma délután már azon gondolkodtam, hogy talán hiba volt még a múlt hét végén elpakolni a vékonyabb kabátokat, mert most pont jók lennének azok még. Mondjuk hajnalban azért elbírom magamon a téli kabátot, akkor jólesik a melegség, amit nyújt.
De nem csak én érzem magam furán, hanem a természet is. Nyílik az ibolya, és a napvirágom is minden nap kinyílik még. :) Az orgonabokron is láttam már egy-két hajtást. Nem leszek vészmadár, és nem mondom azt, hogy jajj, de nagy baj lesz még ebből, mert én még azt is el tudom képzelni, hogy most majd kárpótolnak minket ezért a meglehetősen ócska nyárért, és cserében egész télen nem lesz hidegebb tíz-tizenkét foknál.:)
De gondolom ezt majd meglátjuk. Addig meg élvezzük ki minden pillanatát ennek a jó időnek (meg a holnapi pénteknek).

2014. nov. 5.

Nem így kell

A tegnapi írásom után ez a mai egészen nevetségesen fog hatni. És akár máris közölhetném, hogy hát, meg is buktam, pedig még nem is voltak igazán mélyreható vizsgálódásaim ez ügyben.
Na de.. ma úgy esett, hogy egy órával korábban mentem dolgozni, és ennek megfelelő fáradtsági faktorral jöttem hazafelé. Az azért sokat dobott a hangulatomon, hogy Balázzsal együtt jöttünk, meg még a nap is sütött, de minden porcikámban éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa, le kell feküdnöm egy kicsit. Magamban sóhajtottam csak, hogy "de még főzni is kell valamit".
Hazaérve az a kellemes meglepetés fogadott, hogy anyám főzött nekünk is gulyás levest, így ehettünk is. A tányér levessel eltelve kicsit lefeküdtem, de aztán eszembe jutott, hogy a ruhákat is le kell szedni, így félbeszakítottam a pihenést. Aztán el kellett menni vásárolni.
Na.. itt már annyira nyűgös voltam, hogy még csokit sem vettem magamnak, mert nem volt kedvem odamenni és válogatni.
A főzés itt már szóba sem jött a gondolataim között. Azért az eszembe jutott, hogy a gyerekeknek vegyek egy-egy pizzát a pékségben.
Aztán itthon kipakoltam, és úgy döntöttem, egy életem-egy halálom, muszáj lefeküdnöm, mert leragadnak a szemeim, összerogynak a lábaim. Egy fél órát talán, ha szundítottam, de ekkor már hét óra volt.
És... az a helyzet, hogy ma elmaradt a vacsora. Balázsnak is, nekem is. Nem mondhatjuk, hogy sikerült ma a gondos feleség szerepemet jól alakítani. :(

2014. nov. 4.

Megígérem

Most itt, akárhány olvasója (és tanúja) is lesz ennek a posztnak, hogy ha valaha is sikerül majd megfejtenem, hogy hogyan lehet az ember egyszerre energikus és türelmes anya, sziporkázó, alapos, és naprakész munkatárs, gondos feleség, akkor azt mindenképpen meg fogom osztani. Sőt, széles körben fogom terjeszteni, talán még majd alapítok egy klubot is, ahol hétről hétre elmesélem, hogy hogyan lehet ezt megtanulni lépésről lépésre. Az is lehet, hogy írok majd egy olyan fly lady-s programot, csak ez nem a takarításról fog szólni, hanem majd a fent említettekről.
Nos, az, hogy ez esetleg majd csak nyugdíjas koromban fog bekövetkezni, hát, bőven benne van a pakliban. De ha így lesz, legalább egészen biztos módszert fejlesztek addigra.
Jelen pillanatban ott tartok, hogy vagy sziporkázó és alapos vagyok a munkahelyemen, vagy energikus és gondos feleség itthon. A kettő együtt akkor sem jön össze, ha tulajdonképpen sosem vagyok egy időben két helyen. A türelmes anya is igen kétesélyes, mert hát.. vagy összejön, vagy nem. :)
De mondom, megígérem, hogy amint meglesz a tuti módszer, közkinccsé teszem.

2014. nov. 3.

Rövidke

Most ez olyan kötelesség-féle bejegyzés lenne, ha nagyon sokat gondolkodnék még azon, hogy miről is akartam írni. De nem gondolkodom tovább, hanem röviden elmesélem, hogy ma mindenkivel minden rendben volt. És egy kicsit most nyugodtabb a lelkem. Egy nagyon picit. De majd szépen, fokozatosan fog ez alakulni, és akkor újra jó lesz.
Mivel továbbra sem tudom, mi volt az a fontos, inkább megyek, megcsinálom a szendvicseket holnapra, és aztán elteszem magamat is.

2014. nov. 2.

Könnyek

Ha napjában többször is azon kapja magát az ember, hogy folyik a könnye, az ugye eléggé nemnormális? Merthogy így voltam én ma. Nagyjából sejtem, hogy miért is épp ma cseng le bennem még egyszer ilyen intenzíven az egész egy héttel ezelőtti dolog, és tudom, hogy ha már majd "kisírom magamból", akkor esetleg könnyebb lesz. És két könnyezés között még az is eszembe jutott, hogy amúgy persze, eddig nem is sírtam még. Pedig...
Holnap iskola, és nekünk is munka. Nem tudom, volt e már olyan, hogy ennyire nem akartam, hogy iskolába menjenek. Nem csak Patrik, bár tény, most épp őérte aggódom a legjobban. De valahogy annyira megnyugtató volt a tudat, hogy itthon vannak, mind, egykupacban.
Kicsit túl aggodalmas vagyok, tudom. De majd az idő....

2014. nov. 1.

Újratervezés

A mai napra is aktuális, és az összes többire is. És nem is kéne elfelejteni, hogy ez sajnos mindig, minden nap benne van a pakliban.




Kemény kritika is ránk nézve. Mert miért is csak akkor jut eszünkbe minden, amikor már késő?

2014. okt. 31.

Van már :)

Minden csodálkozás ellenére jól tettem, hogy a héten először épp pénteken mentem dolgozni. Mert így épp csak belekóstoltam a dolgozásba, meg a munkahely légkörébe, és rögtön kettőt megint itthon lehetek. És ez most így a lehető legjobb. Nem azért, mert kevésbé szeretem már a munkámat (sőt, ahogy telik az idő, és én egyre magabiztosabb vagyok, úgy lesz ez mindig jobb és jobb), hanem mert a lelkem még épp nem nyüzsgésre vágyik, hanem épp az ellenkezőjére.

És tegnap nem mondtam, de azért csak elárulom, hogy tegnaptól van már téli kabátom is. Fekete. Végre. És amikor megvettük, akkor eszembe jutott, hogy anyám azért nem vett nekem sohasem fekete kabátot, pulóvert, miegymást, mert "ördögbőrbe ne bújjál", pedig régen is nagyon szerettem volna. És sohasem volt. De most van. :) És nagyon tetszik, és nagyon jó meleg. Annyira örülök neki. Meg annak is, hogy nem alkudtam meg semmi más kabáttal, pedig mire meglett, jó sokat megnéztem és felpróbáltam, de valahogy egyik sem volt az igazi.
Most még gondolkodom rajta, hogy egy jó élénk rózsaszín sálat és kesztyűt kéne beszereznem hozzá. (a sapkát még nem tudom) Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudok kötni. Biztos kötnék ezer féle színben sálat ehhez a fekete kabáthoz, és mindig azt venném fel, amihez kedvem van. :)

2014. okt. 30.

Feldolgozás

Szép lassan, ahogy telik az idő, elkezdtem a feldolgozást a hétvégén történtekkel kapcsolatban. Főleg, mivel holnap már megyek dolgozni, és úgy nem lehet, hogy egyfolytában aggódok. Persze, ettől még fogok, de azért most már sikerült eljutnom odáig, hogy nem ugrik a gyomrom egy csomóba ahányszor csak az ominózus küszöb felé kell mennem, és nem vizslatom folyton a gyereket sem, hogy vajon sápadt e, vagy ilyesmi.
Igazából én szkeptikus vagyok ezzel a "csak a kamaszkor" magyarázattal szemben, és erre megvan a magam jó oka, de ettől még elfogadtam, hogy jelen pillanatban más választ a kérdésemre senki nem fog adni. Maradtak kérdőjelek bennem, sok mindenről, de úgy gondolom, időt kell hagynom arra, hogy majd ezek a kérdőjelek átalakuljanak. Van ennek az egésznek másfajta nézőpontja is, és ha azt nézem át, akkor van bőven "feladatom" ezzel kapcsolatban, amit ez az egész helyzet a pofámba vágott. Bár persze, már bőven saját magának kapja a pofonokat ez a kamasz gyerek, és nem nekem, de a saját részemre is hordozott magában tanulságokat.
Nem volt könnyű ez az elmúlt pár nap, de ez is valami olyan, amin már túl vagyunk, Idővel egy rossz emlékké fog szelidülni az a rémület, ami most jelképezi.

2014. okt. 29.

Téli ruhák

Miért van az, hogy olyan téli csizmákat árulnak, ami végig bundás, kivéve a talpát? Mikor pont onnan fázik az ember először. Jó, sejtem én is, hogy azért, hogy vegyek bele külön talpbetétet, ha fázik a lábam, de akkor is....
És vajon miért van az, hogy a téli kabátok vékonyak? Mint a papír, komolyan..és nem, nem hiszem el, hogy ettől függetlenül meleg lehet. Akinek ez meleg, az szerintem még nem fázott sosem. És nem szeretem azokat a kabátokat, amikben nem lehet mozdulni sem, de azért egy téli kabát legyen már olyan, amin nem fúj át a szél. 
Így aztán, fentiekből kiindulva, csizmám már van, kabátom még nincs. És a kabát-felhozatal, ha ilyen marad, akkor marad is a a régi. Mert az ugyan csúnyának csúnya, és egyáltalán nem divatos, de legalább meleg. És ez a melegség fontos szempont. 
Amúgy meg minden bizonnyal öregszem mégis, mert újabban azon kapom magam, hogy megnézem a sapkákat, meg a sálakat is, és elképzelem, hogy milyen jó is lehet, amikor még ezek is melegítenek. Én, aki sosem hordtam ilyesmit, mert a sapkában süket vagyok, a sálban meg fuldoklom. 
A szekrényeket meg nem nagyon merem megnézni, mert félek tőle, hogy a fiúknak is csupa használhatatlan téli kabátot fogok találni. Ők ugyan fázni még egyáltalán nem fáznak (nem is az én fiaim), viszont nem keveset nőttek azóta, mióta ezek a cuccok nincsenek használatban. Ettől függetlenül kénytelen leszek előszedni ezeket is, még mielőtt eljön az az idő, amikor csak rájuk kellene parancsolni ezeket a melegebb darabokat. 

Igazából szívesebben keresgélnék a rövidnadrágok között. 

És azt mondtam már, hogy mennyire utálok vásárolni?

2014. okt. 28.

Minden oké

Minden rendben, a gyerekünk úgy tűnik, csak úgy "magától" ájult el, minden különösebb ok nélkül. A fura vérnyomása nem érdekes, esetleg néha mi is mérhetjük itthon. És akkor ennyi. Nincs tovább vizsgálódás, mert nem tartják szükségesnek.
Nem mondom, hogy most ettől a legnyugodtabb vagyok. És nem azért, mert azt szeretném, ha valami baja lenne a gyereknek. De ez a bizonytalanság ez mindennél rosszabb. Mert nem tudjuk mitől volt, így aztán nem is tudunk védekezni ellene. Azért reménykedem, hogy nem is lesz mi ellen védekezni, mert ez utoljára fordult elő vele. Azért a holnapi zárójelentésre kíváncsi leszek. ;)

Más téma:
Ma vége eljutottam a könyvtárba is délután. Dupla öröm volt. Vagy tripla. Egyrészt nagyon jó volt a könyvtár nyugalma az elmúlt napok után. Másrészt végre visszavihettem azt a könyvet, amit végigolvasni képtelen voltam, de amíg itt volt, nem hagyott békén, és mindig olvastam belőle egy kicsit. De komolyan mondom, ez a könyv rettenetesen beteg. Nem is beteg, elmeroggyant. Pedig nem vagyok sem prűd, sem semmi ilyesmi, és a vámpíros sztorikkal sincs bajom. De ez valahogy minden határon túlment nálam. Amikor ott tartottunk, hogy az egyébként sósavval lemaratott arcú ember, aki éppen meghalt, feltámadt a hullaházban, és kinyírta a hullaszállítót, majd elsétált a saját lábán, na, ott teljesen kiakadtam, hogy azért ezt ne már. Valahogy ezek a svéd írók nem jönnek be nekem. De ez a könyv ez nagyon nem. Hatalmas megkönnyebbülés volt ma otthagyni. Harmadrészt pedig megint van olvasnivalóm. Semmi vámpíros. Csupa normális.

2014. okt. 27.

Kórházi hírek

A legelső éjszakán túl vagyunk, Patrik aludt, mi nem igazán.
Délelőtt mentünk, addigra túl volt a vérvételen, és épp mozdulatlanul feküdt, mert épp akkor úgy kellett, hogy aztán felállítsák és megmérjék a vérnyomását ötpercenként.
Megnézte a szemész is.
Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy nem találtak semmit, mert minden lelete negatív. De még minimum egy éjszakát maradnia kell, hogy megfigyeljék.
Erre este megtudtam tőle, hogy az utolsó vérnyomásmérésnél 164-et mértek. Ami baromi sok. Lélekben felkészültem rá, hogy még holnap sem fogják emiatt hazaengedni.

Őszintén szólva kivagyok, mint a liba. És még mindig össze vagyok zavarodva, és még mindig kísért az emlékkép, ahogy ott fekszik...
Holnap talán a mainál is okosabbak leszünk. Meg bizakodóbbak.

Nagyon ijesztő

Nem tudom megmondani, hogy mit érzek most, mert annyi mindenféle kavarog bennem. Elsősorban nagyon meg vagyok ijedve még mindig. Meg minden bajom van.
Teljesen szokványos napunk volt, minden úgy zajlott, ahogy szokott. Nem zavart meg senkit és semmit az óraállítás.
Aztán este, épp azt néztük a tévében, ahogy a tüntetők randalíroznak a Fidesz-székház előtt, amikor a szemem sarkából azt látom, hogy Patrik mintha futni készülne a konyhában, és ugyanabban a másodpercben dőlt rá a szék is. Még talán ki is szóltam, hogy "mit csinálsz?", amikor a következő tizedmásodpercben már felfogtam, hogy a gyerekem a szemem láttára ájult el. Felugrottam, és rohantam, a nevét mondogattam, és próbáltam felvenni (mintha tudnám). Hason feküdt, és nem mozdult, valami furcsa mormogó hang jött belőle (mintha nyögne). Egy másodpercen belül Balázs is ott volt már, ő volt, aki a feje alá nyúlt, hogy megnézze a nyelvét (nekem eszembe sem jutott). Akkor megláttuk alatta a vértócsát, de még nem tudtuk honnan jön a vér. Aztán kiderült, hogy a szemöldöke fölött nyírta szét a küszöb, és az vérzik olyan istentelenül. Magához tért elég hamar, a sebet nyomta neki Balázs, hogy ne dagadjon fel, aztán lassan felültettük a székre. Pár perc múlva megint fülzúgásra panaszkodott, és közölte, mindjárt el fog ájulni megint. Ijesztően sápadt volt, és ha addig nem lettem volna már amúgy is rettenetesen besz.va, akkor ebben a pillanatban már igen.
Ezek után mondták nekem, hogy akkor hívjam ki az ügyeletet. Az általam tudott szám nem felelt, a 112-t meg képtelen voltam már tárcsázni, mert addigra elfelejtettem hogyan kell a telefonomon a billentyűzetet előhívni. Nem vicc, tényleg így volt. Balázs kereste meg a tudakozóban a telefonszámot, ő tárcsázott, bár végül arra már alkalmas voltam, hogy beszéljek."Küldjük a kollégákat."-hangzott a vonal másik végén, és valóban öt perc múlva megállt a mentő a ház előtt.
Mértek vérnyomást, csináltak egy ekg-t, aztán végül arra jutottak, hogy megfigyelésre mégis be kell vinni őt kórházba.
Először a baleseti ambulanciára vittek, ahol ellátták a szétnyílott részt, meg megröntgenezték a koponyáját, majd ők továbbküldték a gyerekosztályra megfigyelésre. Nagyon kedves, nagyon barátságos és nagyon fiatal orvos volt, aki felvette, elvégezte a szokásos vizsgálatokat, majd kapott egy ágyat.
Sosem volt még kórházban, így aztán eléggé el volt anyátlanodva mikor eljöttem. Mondjuk én is, nem csak ő. Holnap reggel elkezdik vizsgálni. Reméljük nem találnak semmi komolyat.
Én meg itt csendesen imádkozom, hogy soha többé ne kelljen látnom ilyet.

2014. okt. 25.

Szombat esti mindenféle

Arról álmodom, körülbelül fél éve már, hogy nem fáj semmi, és egy egész napot azzal töltök, hogy csak mosolygok, és jól érzem magam. :) A mosoly-rész azért megy még, a jól érzem magam is összejön néha, csak ez a fájás, na, ez nem akar békén hagyni.
Vannak hetek, amikor úgy érzem, tök jó ez a masszírozás-kimozgatás, és minden fillért megér. Aztán amikor olyan nap van, mint ez a mostani is, akkor komoly kétségeim támadnak afelől, hogy biztosan jó e ez az út, vagy mégis inkább valami drasztikusabb megoldást kéne keresnem. Nem tudom. Az biztos, hogy jelenleg még az is fáj, ahogy hozzám ér a melltartóm pántja, és ugyan lazítottam rajta már épp eleget (már majdnem funkcióját is vesztette, tudniillik tartani már nem tart, csak épp rajtam van), de még mindig úgy érzem, hogy szorít, feszít. És ha mindez nem lenne elég, a bal kezem is újfent fáj és erőtlen, és van egy pont, ahol ki is tudom tapintani, hogy na, itt a legjobban. És akkor onnantól lezsibbad az egész. Mindehhez még van ez a térd-izé, amin amúgy a család kisebb-nagyobb férfitagjai jókat röhögnek, de nekem már sírhatnékom van tőle. Mert adott a szitu, hogy pl. ülök a széken egy fél órát. És akkor fel kell állni, és el kell indulni. Ami nem megy, mert a térdem nem hajlik, csak húzom, és röhejesen próbálok mégis valahogy menni.
De mindezek ellenére nem arról szólnak a napok, hogy hogyan is kéne magamat felkötni, vagy ilyenek, mert pl. ma is focimeccsen voltunk. Ahol ugyan nyerni nem nyert az a csapat, ahol mi érdekeltek voltunk, de hát mindig amúgy sem lehet. És miután fociból sosem elég, még ezek után megnéztük a tévében a Real-Barca meccset (Hala Madrid), és azt nézve megállapítottam, hogy na igen, azt, ami ott van, már nevezhetjük szurkolásnak, és hívhatjuk őket szurkolónak. Nem úgy, mint ezt itt. Az igaz, hogy mindenki az ellenkezőjét állítja, de nekem mégis meggyőződésem, hogy nem azért nincs a magyar focinak szurkolója, mert rossz a magyar futball, hanem azért nem tudnak elég jól és elég felszabadultan játszani, mert nincs olyan szurkolótábor, akik minden helyzetben mellettük állnának. És ez igaz a válogatottra is, meg igaz a csapatokra is. (és igen, végtelenül haragszom amiatt Balázsra, hogy még egyetlen Fradi-meccsen sem voltunk az ősszel, mert szerinte ez a csapat nem ér annyi pénzt, amibe a jegy kerül. Még akkor is haragszom, ha amúgy tényleg nagyon drága, mert másképp hangzik az, ha azt mondja az ember, hogy nekem erre nincs ennyi pénzem, mint az, ha azt mondja, hogy ez a csapat nem ér annyit).
Na és nézem az x-faktort is természetesen. És- vessétek rám a köveket- ma azért drukkoltam, hogy ez a Jenny lány essen már ki. Nincs baj a hangjával, de az első pillanattól kezdve a hideg ráz tőle. És így vagyok Zsófival is. Van bennük valami, ami miatt nem tudok velük szimpatizálni. Az ugyan sikk lenne, ha a Virtuózok c. új műsort nézném, mint ahogy a Fölszállott a páva nézés is afféle kultúrális szűrőnek számított már legutóbb, de vállalom, hogy én ilyen kis egyszerű, földhözragadt izé vagyok, aki inkább nézi az amatőrök bénázását. A komolyzenéhez nem értek, és nem is az én világom, a néptáncot-népdalt pedig még az általános iskolában megutáltatták velem egy életre. A Rising Staron még gondolkodom, de szerintem azért holnap csak belekukkantok. :D

Az órákat pedig el ne felejtsétek átállítani.