Hogy mi lesz, azt nem tudom. Mert napról napra sem úgy mennek a dolgok, ahogy én azt eltervezem, valahogy mindig másképp alakul, és nem marad idő semmire. Pedig vannak pillanatok, amikor meg egyszerűen megáll az idő. Hol azért, mert úgy találja magát az ember, hogy kicsit visszament az időben, és megint ott ülnek kettesben, és esznek, és beszélgetnek. (amúgy igen, ezért is jó ilyen fiatalon szülni, mert amikor már elég nagyok a gyerekek ahhoz, hogy ne akarjanak mindig velünk jönni, még mindig elég fiatalok vagyunk ahhoz, hogy szeressünk kettesben lenni) Ez majd megint jó lesz pár napig töltődésnek, jól fog esni rágondolni.
De aztán még ugyanezen a napon azért áll az idő, mert aggódás van. Mert a vérnyomásmérő kicsit sokat mért, és mert szédül, és sápadt, és nagyon nem önmaga. Sejtem, hogy széthajtotta magát az elmúlt hetekben, és amikor épp nem dolgozott, akkor itthon volt tennivaló bőven. (és innen kiderül, hogy nem Patrikról van szó, bár.. ő sem volt ma túl jól) A munka folyamatos stresszforrás, mert emberekkel kell együtt dolgozni, akik szintén fáradtak, frusztráltak, millió dolog vár(na) rájuk otthon is. Ezek a negatív energiák pedig összecsapnak, és jól érzik magukat együtt. Csak épp vannak, akiket kicsinál.
Nekünk is van még tennivalónk addig, amíg majd elérkezik a jól megérdemelt pihenés. Még nem tudom, hogy kivitelezhető lesz e mindaz, amit elterveztem. Még kicsit stresszelek, és agyalok, és próbálom szervezni. De egyre inkább úgy vagyok vele, hogy nem is érdekes semmi külsőség.. a lényeg, hogy legyünk együtt, és tudjunk örülni is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése