Mennyi jó

Egy őrült rohanás volt a mai délelőtt, mégis minden perce megmosolyogtatott délután. Mert annyira jó volt megint kettesben menni vásárolni, és kiválasztani a fiúknak az új számítógépasztalt (még akkor is, ha szigorúan nem nézhettem meg semmi mást sem :P), és aztán kettesben ebédelni a Burger Kingben annál az asztalnál, ahol nemrég öten ettünk. Tudtam, hogy minden percünk meg van már számlálva, és épphogy hazaérünk, nekem már készülődnöm is kell gőzerővel a munkába, mégsem ezen bánkódtam, hanem élveztem az épp meglévő időt, és raktároztam magamban azt a sok-sok jó érzést, amit nem is tudok elmesélni, mert ahhoz túl összetett.
Aztán este arra jöttem haza, hogy az új asztal összeszerelve a helyén, és minden ki van takarítva körülötte. Felporszívózva, felmosva, összeszedve a szemét, kiürítve az összes újságtartó (nem gondolok rá, hogy mi mindent dobhattak ki, amit én még raktározni akartam).
Annyira jó érzés volt, ahogy mesélte Balázs is, hogy Erik segített neki, aztán ahogy Erik szinte percre pontosan elmesélte, hogy mikor hol tartottak.... Amúgy is Erikkel kapcsolatban épp ezt ecseteltem ma Balázsnak, hogy mennyire imádom, hogy ilyen, amilyen. Egy nagy, hisztis macsó, akinek mégis akkor szíve és lelke van, hogy sokan fogják még ezért irigyelni. :)
És az is végtelenül jó érzés, amikor az ember levelet kap a gyereke iskolájából, és a levélben a két nyelvtanára ír róla. A német tanár szerint munkája és szorgalma az elvárásoknak megfelelő, az angol tanár pedig a "megállapodás szerint a február 14-i B2 komplex TELC nyelvvizsgára készül vele". Elégedettek vele ők is, mi is. :)  Egyébként a nyelvvizsga megállapodás a gyerek és a tanára között jött létre. Nekem vannak félelemeim ezzel kapcsolatban, amit Patrik egy legyintéssel elintézett, így aztán úgy döntöttem, hiszek nekik. :) (és persze majd drukkolok a megfelelő időben)