A tegnapi írásom után ez a mai egészen nevetségesen fog hatni. És akár máris közölhetném, hogy hát, meg is buktam, pedig még nem is voltak igazán mélyreható vizsgálódásaim ez ügyben.
Na de.. ma úgy esett, hogy egy órával korábban mentem dolgozni, és ennek megfelelő fáradtsági faktorral jöttem hazafelé. Az azért sokat dobott a hangulatomon, hogy Balázzsal együtt jöttünk, meg még a nap is sütött, de minden porcikámban éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa, le kell feküdnöm egy kicsit. Magamban sóhajtottam csak, hogy "de még főzni is kell valamit".
Hazaérve az a kellemes meglepetés fogadott, hogy anyám főzött nekünk is gulyás levest, így ehettünk is. A tányér levessel eltelve kicsit lefeküdtem, de aztán eszembe jutott, hogy a ruhákat is le kell szedni, így félbeszakítottam a pihenést. Aztán el kellett menni vásárolni.
Na.. itt már annyira nyűgös voltam, hogy még csokit sem vettem magamnak, mert nem volt kedvem odamenni és válogatni.
A főzés itt már szóba sem jött a gondolataim között. Azért az eszembe jutott, hogy a gyerekeknek vegyek egy-egy pizzát a pékségben.
Aztán itthon kipakoltam, és úgy döntöttem, egy életem-egy halálom, muszáj lefeküdnöm, mert leragadnak a szemeim, összerogynak a lábaim. Egy fél órát talán, ha szundítottam, de ekkor már hét óra volt.
És... az a helyzet, hogy ma elmaradt a vacsora. Balázsnak is, nekem is. Nem mondhatjuk, hogy sikerült ma a gondos feleség szerepemet jól alakítani. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése