Kicsit gyerekes vagyok, tudom, de be kell vallanom, hogy annyira irigylem most épp Patrik fiamat. Nem a hasfájását, meg a fejfájását, hanem hogy részéről az idénre le van tudva mindenféle kötelezettség, és kedvére pihenhet, amennyit csak akar. Ezt a részt én is el bírnám viselni. De azért óvatosan mondom ezt, nehogy ledöntsön a lábamról valami kóbor nyavalya, mert annak azért nem örülnék.
Egyébként bevallom azt is, hogy kicsit vajszívűnek bizonyultam ma reggel, amikor Patrik hat óra tíz perckor azzal hívott fel, hogy mit csináljon, mert még mindig nagyon fáj a hasa, és alig aludt, és fáradt, és a feje is fáj. Mire én alig másfél másodpercnyi gondolkodás után azt mondtam, hogy hát akkor maradjon otthon, és délelőtt menjen el az orvoshoz. Lehet, hogy keménynek kellett volna lenni, és ráparancsolni, hogy menjen csak a suliba, mert ez már aztán gimnázium, és itt nincs lazulás.. de így a téli szünet küszöbén nem voltam kemény. Főleg, mert ugyanennek a gyereknek az őszi szünete is el lett rontva egy betegséggel. Így talán van esélye a téli szünetig kiheverni.
És azt is bevallom, hogy ma sok-sok heti masszírozás, kimozgatás, és mindenféle köpölyözés eredményeképp végre sikerült szétroppantani azt az irdatlan méretű csomót. (a nagyobbat, ahogy én érzem) Csak most érzem mennyiféle korlátot okozott nekem, amikor eltelt már úgy pár óra, hogy gond nélkül tudom a bal kezemet akármeddig felemelve tartani. Tudtam én, hogy megéri az összes belefektetett idő, energia és pénz. Jövő ilyenkorra olyan laza izmaim lesznek, hogy csodájára jártok majd. :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése