2014. dec. 5.

Kell még?

Azt mondják, amikor Anya lesz az ember, akkor egyszer s mindenkorra levetkőzi magáról az összes önös gondolatát, és onnantól kezdve az első, a második, és a harmadik gondolat is a gyermeké, és csak sokkal-sokkal utána következik saját maga.
Én ezzel egy percet nem vitáznék, bár újabban már elő-előtör belőlem az önző gén, és amikor se türelmem, se kedvem, akkor ezt úgy, ahogy van, meg is mondom nekik. Hol kedvesen-szelíden, kérlelőn, hol pedig rondán odamorogva. Hogy jól van e így, nem számít. Mert nincs kinek megfelelnem, mint nekik és magamnak. És az, hogy mennyire jól vagy rosszul csinálom, majd úgyis csak sok év múlva derül ki (addigra meg már mindegy lesz).
Van ez a Mikulás-Jézuska dolog. Nálunk kezdettől fogva működött, varázsoltunk, várakoztunk, titkolóztunk. És tart ez a mai napig. Tudom, hogy tudják. Azt is, hogy mi vesszük az ajándékot, és minden mást is. Sosem hangzott el ez a számból, és bevallom, annyira szeretném, ha ez a varázslat sokáig tartana, hogy még most sem vitt rá a lélek, hogy rábólintsak, amikor valami ilyesmiről volt szó. Patrik szerintem a maga bölcsességével felfogta, anélkül, hogy beszéltünk volna erről, hogy az öccsei annyira akarnak hinni ebben az egészben, hogy jobb ez így mindenkinek. Erik bámulatos számomra, mert többször is elmondja, hogy mit vegyek neki majd karácsonyra, ugyanakkor nagyon vágyik arra, hogy azt tapasztalhassa, hogy tényleg az lesz a fa alatt, vagy jelen esetben az ablakban, amit kért. És teszteli is a dolgot, mert az utolsó pillanatban még van egy nagy vágy, amit de jó lenne megkapni. Roland pedig.. hát ő még annyira.. hogy levelet írt ismét. Finnül. :) És ő ma már pörgött ezerrel, és izgatott, és még pontokat ragasztgatott este hétkor, hogy hátha meglesz a rubik kocka, és ha már a Mikulás nem is, majd a Jézuska meghozza neki.
Én pedig.. hagyom. Majd amikor már nem akarják, azt is tudni fogjuk, mert tudatni fogják biztosan. Most még minden jel arra utal, hogy kell az nekik, hogy én most be kell, hogy kapcsoljam az időmegállító gépet, és varázsolnom kell valamit reggelre. Lehetőleg olyat, amitől majd csillognak és ragyognak a szemek. Titokban pedig azon mosolygok, hogy még ez a nagy kamasz is így fog járni...

kép forrása: pinterest

3 megjegyzés:

  1. Szerintem jó dolog ez a Mikulásosdi-Jézuskásdi még akkor is, amikor már tulajdonképpen nem hisznek benne. Kell a varázslat, és kell a "körítés, a csillogás.
    Feri mesélte, hogy képzeljem el, tegnap este, mikor jött haza 8-kor, a piros7-es buszt egy igazi Mikulás vezette! És láss csodát, a tömött buszon, péntek este, mindenkinek mosolyt sikerült csalni az arcára :) Szerintem ez jó!

    VálaszTörlés
  2. Pont ilyesmin jártak az én gondolataim is, mert ugyan nálunk még a picink miatt pár évig varázsolunk, de Máté ugye már tudja, hogy mi a dörgés :). Főleg miatta olyan érdekes ez, mert a kicsi ugye benne van a varázsolásba és örül neki, de a nagyunk egyfelől büszke rá, hogy már tudja, hogy megy ez egy ideje, másfelől pedig kell még neki ez a kis csoda... De nagyon el tudom képzelni, hogy ha már igazán nagyok lesznek és akkor is odavarázsolom a meglepiket az ablakba, mert játszani mindig jó :) ...

    VálaszTörlés
  3. Én az adventi naptár előkészítésekor gondolkoztam ezen: négy ilyen nagy "culának", kell ez még?! És persze, nagyon! Amíg ők örülnek, "játsszák a játékot", addig kell. Hiszen a felnőttek is szeretik a varázslatot, nem? És ha már nem a Mikulásban-Jézuskában hisznek, akkor az anyjukban, hogy ő még folytatja a csodát! :)

    VálaszTörlés