Lili másnap reggel is tettre készen ébredt. Nem volt rá jellemző, hogy ne dörzsölgesse a szemeit nagyon sokáig, az meg főleg nem, hogy ne bújjon vissza a jó meleg takaró alá még öt percre, meg aztán még egy kicsit. Általában ágyba kapta a habos kakaóját is, amit hol az anyukája, hol az apukája vitt be neki. Ilyenkor azonban, mikor ennyi dolog volt Játékvárosban, ilyenkor sajnos nem nagyon értek rá őt kényeztetni a szülei, de kivételesen nem bánkódott még emiatt sem. Felkelt, mit felkelt, egyenesen kiugrott az ágyból, és csak nagyon erősen kellett a szekrényét néznie, máris rajta voltak a ruhái. Lili kuncogott, mikor eszébe jutott, hogy tulajdonképpen nem szabadna ezt csinálnia, mert csalásnak számít, de most nincs itt senki, aki ellenőrizné. A konyhában várta a reggelije, és a kakaót is csak meg kellett melegítenie. Miközben megette a csudafinom kekszeket, és megitta hozzá a kakaót, megnézegette az asztalon felejtett rajzokat. Anyukája rajzolta, szebbnél szebb tündérlányok néztek vele farkasszemet.
Miután elpakolt a konyhában maga után, felvette a jó meleg kabátját, nyaka köré tekerte a kis piros sálat, és a sapkáját sem felejtette el, és már indult is. Ezúttal céltudatosan ballagott a Babagyár szomszédságában található kis műhely felé, ahol a babatestek mellé babafejek készülnek. Egyszer járt már itt, amikor mindenhol körbevezették a gyerekeket, de igazán nem tetszett neki ez a műhely, mert kicsit félelmetes volt. Most is nagyot nyelt, mielőtt belépett, és keresztbe tette az ujjait, hogy kevésbé féljen, és drukkolt is, hogy legyen bent valaki, akit ismer, és kedvel. Senki nem nézett fel, mikor bement, úgyhogy volt ideje körülnézni kicsit még az ajtóból. Rögtön az ajtóval szemben álltak a rokkák, ahol hajakat fontak. Gondosan válogatták hozzá a fonalat egy nagy kosárból, szebbnél szebb színű vörösek, szinte fehér szőkék, és gesztenyeszínű barnák sorakoztak. Lili elmosolyodott, mert ez tetszett neki. Óvatosan beljebb lépett, hogy rálásson a többi asztalra is. Ahogy elnézte a szorgos manókat, már nem is volt az egész olyan félelmetes. Látta, hogy a rokkák melletti első asztalnál sok-sok vidám manólány a babafejekre varrja fürge kezekkel a hajat. Aztán gondosan kifésülik a következő asztalnál, hogy rögtön utána frizura készüljön nekik. Kicsit furán néztek ki a szebbnél szebb hajfonatokkal szem, és száj nélkül, de arra sem kellett sokáig várniuk. A szemüket bölcs, öreg manók válogatták. Lili még levegőt venni is alig mert, mikor odaért az ő asztalukhoz. Az öreg Josef bácsit ismerte, és most félrebillentett fejjel figyelte, ahogy öreg, csontos kezébe veszi a gyönyörű baba fejet, akinek hihetetlenül gyönyörű gesztenyeszínű haja lett, gondos kezek két copfba fonták. Josef bácsi nagyon gyengéden bánt a baba fejével. Elgondolkodva nézte, majd az előtte fekvő dobozokból elővett egy pár zöld szemet, és odapróbálta. Kicsit távolabb tartotta a babát, majd megrázta a fejét, láthatóan nem tetszett neki, amit látott, pedig Lili szerint szép volt. Josef bácsi visszatette a szemeket, és most egy pár gyönyörű mélybarna színű szemet vett elő. Odapróbálta, és elismerően csettintett a nyelvével, Lili pedig, hiába akart észrevétlen maradni, felkiáltott örömében:
-Ó, de gyönyörű lett.
Josef bácsi körülnézett, és felfedezte a térde magasságában a kislányt. Rámosolygott, miközben már oda is öltötte a két szemet, gondosan, odafigyelve, hogy kellő távolságban legyenek egymástól, és hogy tudjon majd csukódni is.
-Tetszik neked is?- kérdezte, mielőtt tovább adta volna szemöldökrajzolásra
-A legszebb, akit valaha is láttam. -sóhajtott Lili sóvárogva
-Hát, ha nagyon ügyes vagy, és körbejárod az asztalt, talán, mire mindenki elkészül, akár a tied is lehet.
Lili hevesen dobogó szívvel lépett a következő asztal mellé, és feszült figyelemmel követte a szemöldökrajzoló lány pontos mozdulatait. Tátva maradt a szája, ahogy látta, hogy milyen pontosan húzta meg az ívet, és mennyire illik a babához. Ezután újra tovább került, ezúttal szájat választottak neki. Lili egyre jobban szerette volna, ha az övé lehet, de fogalma sem volt, hogy is kérhetné el. Hiszen itt a földi gyerekek játékai készülnek, nem a manógyerekeké. Mire feleszmélt, már szája is volt a babának, gyönyörű, íves, hihetetlen szép piros színű. És már csak a fülek, és a színezés van hátra, gondolta Lili, valamit sürgősen csinálni kell. Alig tudott odafigyelni, hogy is választják meg a füleit. Kuncogott, mikor a jókedvű manófiú két lapátfület tett a baba fejéhez. De persze nem hagyta ott. Elegáns, pici füleket kapott a gyönyörű arca mellé. Az arcszínező manólány sokáig tanulmányozta a babát, aztán a színeket figyelte. Összekevert egy kis fehéret, meg egy kis rózsaszínt, és odapróbálta. Aztán még kevert hozzá egy kevés barackszínt is, és az eredmény tökéletes lett. Lili mély levegőt vett, és még erősebben szorította össze az ujjait, amik azóta is keresztben voltak, mióta csak belépett.
-Enyém lehet a baba?-kérdezte halkan
A manólány értetlenül nézett rá.
-Dehát még nincs kész, hova vinnéd így?
Lili értetlenül nézett rá, nem értette hogyhogy nincs kész. Hiszen van szeme, szája, füle, arca, időközben egy kis pisze orrocskát is kapott.
-Nem látod, butuska, igaz?- mosolygott rá a manólány- Nincs még tekintete, csak szemei. A legfontosabb hiányzik. Anélkül semmit nem ér. Gyere, odavisszük Mamóhoz, majd ő varázsol neki tekintetet, és aztán meglátjuk neked adja e.
Ami ezután következett, az fantasztikus élmény volt Lilinek. A manólány kézenfogta, és odavezette Mamóhoz, aki külön ült a többiektől, és valami hihetetlen jó illat lengte körül. Már messziről látszott, hogy ő igazi varázsló. Kezébe fogta a baba fejét, nézegette egy darabig, majd Lilire nézett.
-Szóval, ezt a babát szeretnéd?-kérdezte
Lili csak bólintani tudott, annyira meg volt illetődve. A varázsló bólintott, majd felemelte a varázspálcáját. Érthetetlen szavakat mormolt, majd a pálcából pici csillagok szökkentek elő. A következő pillanatban pedig már Lili kezében volt. Ahogy lenézett a baba arcára, mindent értett már, és széles mosolyra húzódott a szája, ahogy meglátta azokban a gyönyörű mélybarna szemekben a pici csillagokat.
-Tényleg, igazán elvihetem?-kérdezte Lili
-Most már a tiéd. -mondta a varázsló mosolyogva
Lili pedig villámgyorsan a kabátja alá rejtette gyönyörű és értékes kincsét, és már indult is hazafelé. A nagy karácsonyfa mellett elhaladva látta, ahogy egy aranycsengő bukkan elő, és észrevéve Lilit még csilingelt is egyet.
A kis manólány elégedetten lépett be otthonukba, és egyenesen a rejtekhely felé tartott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése