Ez is hozzám tartozik. Együtt nőttünk fel. Mondhatom azt is, a leghűségesebb "társam" volt kamaszkoromban, és felnőtté válásomban. Mert ott volt mindig, mikor kellett a maga megnyugtató voltában, és azokban a percekben, amiket együtt töltöttünk, lehettem bármilyen rosszkedvű, mindig megvigasztalt. Persze, sosem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat. Kamaszként az anyám haragudott és tiltotta tőlem minden létező eszközzel, ami persze hogy azt eredményezte, hogy még jobban ragaszkodjak hozzá. Aztán később már mindenki ellene volt, jelen pillanatban a páromnak is ez a legnagyobb ellensége.
Na, nem.. nem úgy indult kettőnk kapcsolata, hogy ebből egy több, mint tizenhat évig tartó valami lesz. Mert első találkozásunkkor nem volt szimpatikus egy kicsit sem. Sőt, nagyon nem. Csak aztán úgy gondoltam, próbálkozzunk még, mert nagyon akartam vele kapcsolatba lépni. Nagyon akartam én is mindazt, amit képvisel. Aztán persze én győztem. Vagy ő. Mert szép lassan, fokozatosan kialakult közöttünk az a viszony, ami jelenleg is tart, és ahol Ő uralkodik dölyfösen, mert már rég nem én vagyok az irányító. Legyőzött, és kialakította azt a fajta függőségi viszonyt, amiből nehéz szabadulni.
Pedig mindig azt gondoltam ám, hogy vagyok én annyira független, és karakán, hogy ha úgy gondolom, már nincs rá többé szükségem, akkor majd szépen elköszönünk, és mintha mi sem történt volna, éljük az életünket egymás nélkül tovább. Na, ebben óriásit tévedtem. De csak azért, mert nem mértem fel az Ő rám gyakorolt manipulatív hatását.
Mert a mai napig is itt van minden percemben. Segít vigasztalódni, ha bánatos vagyok, segít lehiggadni, ha ideges vagyok, segít felébredni reggelente, és még megannyi helyzetben segít gondolkodni, elintézni, vagy csak épp beszélgetés közben előkerül. Annak idején elvégezte feladatát, és lettem általa felnőttebb, magabiztosabb, és még talán pár kiló is lement rólam miatta (bőven volt miből). Mostanra már elég felnőtt vagyok (néha túlságosan is), a magabiztosságom sem szorul támogatásra, és a kilókkal sincs gondom.
Vele annál több. Annyira épült be az életembe, hogy nem tudom elképzelni nélküle. Lehet bármilyen is... akkor sem. A függőség e, vagy csak az a másfél évtizedes szoros kapcsolat az oka, ami alatt annyira megszoktam, hogy velem van. Vagy csak az a gondolat, ami befészkelte magát jó mélyen a tudatalattimba, hogy ha megszabadulok tőle, akkor el is fogok hízni.. Vagy csak olyan nehezen válok meg azoktól a dolgoktól, amikhez hozzászoktam.
Vagy egész egyszerűen csak minden rossz tulajdonsága ellenére mégis szeretem. Mert még mindig él bennem a kamaszkori dac, ami lázad minden tiltás ellen. Még mindig jó elbújni kicsit a felhő mögé, ami akkor, adott pillanatokban körülvesz. Pedig nem szeretem, mert büdös. Nem szeretem, mert drága. És leginkább nem szeretem, ahogy uralkodik rajtam.
És itt a választás pillanata. Amikor el kéne végre nagyon komolyan határoznom magam, és kiállni teljes mellszélességgel az elhatározásom mellett. Ami ugye ésszerűen az, hogy egyszer s mindenkorra szabaduljunk meg egymástól...
Csak tudnám, hogyan....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése