Megint bekérdeztek...

Ma rájöttem, hogy át lehet állítani a bejegyzés-szerkesztőt egy újabb verzióra, úgyhogy gyorsan átállítottam, hogy kipróbáljam. És így akkor végre tudok áthúzott szavakat írni, mert mondjuk tényleg, enélkül nem is élet az élet... Meg még ki tudja mi minden változott, amit fel kéne fedeznem, csak ha nem szúrja ki a szemem, akkor nem biztos, hogy sikerül is.
Meg most akkor ezzel az új szerkesztővel megírhatom ma esti nem éppen kellemes beszélgetésem történetét legkisebb királyfival. Miközben fürdés után bekentem, megkérdezte, szoktunk e szexelni apával? Kettő másodpercem volt gondolkodni, mert várakozásteljes tekintettel nézett rám, így hát bevallottam, töredelmesen, hogy igen, szoktunk. Ezek után megkérdezte, teljesen felvillanyozódva, hogy akkor megmutatjuk e neki, mert ő még olyat sosem látott, és kíváncsi lenne rá. Röhögést visszafojtva, elég felháborodott hangon tudattam vele, hogy arról szó sem lehet, mert az nem tartozik senkire. És ha már így témánál voltunk, kénytelen voltam jó korán megkezdeni (vagy ezt tényleg nem lehet elég korán) a felvilágosítást, miszerint a szexelés a felnőttek dolga. És azok csinálják, vagyis az a férfi és nő, akik szeretik egymást. Bevallom, fontosnak tartottam kihangsúlyozni a férfi és nő szavakat, nehogy összekeveredjenek a dolgok. És csak egy pillanaton múlt, hogy nem azt mondtam, hogy férj és feleség, de aztán rájöttem, hogy azért nem kéne félrevezetni, mert ugyan kicsi, de nem hülye biztosan.. pláne ki tudja, mi raktározódik, és nehogy az én lelkemen száradjon már, hogy majd szűzen akar nősülni esetleg.
Kínos pillanatok voltak, és röhejesek is. És komolyan mondom, visszasírom azokat a pelenkázós éveket, mikor még nem kellett ilyenekkel foglalkozni, mert beérték azzal is, hogy tudtam, mit mond a tehén, a ló, a cica, meg a kutya. Napjában ezerháromszázötvenötször, de még az is jobb volt.
És mi vár még rám?