Érdekes

Valószínűleg nem jó hozzáállás részemről, hogy úgy akarok írni, hogy ne nyavalyogjak, mert mióta igyekszem ehhez tartani magam a napi látogatottságom majdnem a felére csökkent. Kicsit össze is zavarodtam ettől, de végül vágtam egy érdekes fintort, és nekifogtam az írásnak.
Nyavalyogni nem fogok, de nyilvánosan is bevallok valamit, amit eddig csak szigorúan két ember tudott rajtam kívül. Haha, ez megint egy jó magas labda, ide szúrnám be a kétcsíkos terhességi teszt fotót, ha lenne olyanom, de nincs. :P Ismét gyógyszer nélkül élek. Bár azt "ígértem", ezúttal elfogadok mindent, csak legyen már végre nyugalom, ha szárított tevesz@rt kell ennem ehhez, akkor azt fogok, de végül előbukkant belőlem a "normalitás" iránti vágy, és aznap este nem vettem be. Amúgy is le akartam tesztelni, hogy tényleg attól vagyok e annyira zombi és használhatatlan, már-már depressziós hangulatban. Nos, igen, attól. Igaz, ez is meglehetősen szubjektív dolog, mert már a tudattól is jobb a közérzetem, hogy a kis kék bogyók a kosárban lapulnak. Viszont egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy azóta a sokkal kevesebb alvás is pihentetőbb, sokkal több energiám van napközben mindenfélére, és sokkal több lett az életkedvem.
Azt gondoltam, a december lesz a "tiszta" hónap, és aztán újra szedni fogom. Azzal tisztában vagyok, hogy azt nem lehet, hogy teljesen abbahagyjam. Azzal is, hogy most is vékony kötélen táncolok. De erre most szükségem van. Leginkább arra a plusz energiára, amihez hozzájutottam így. Nem dőlne össze a világ, ha nem takarítottam volna ki a konyhát, vagy épp nem mosnék fel két hétig sem, de sokkal jobb ez így, hogy mindenféle megerőltetés nélkül képes vagyok rá.
Azért azt látványosan észreveszem, hogy mennyire ürül ki belőlem a hatóanyag. Az "ürüléssel" egy időben tértek vissza a fejfájós napok, a frontok sem estek/esnek jól. A holnapi szél lehet, hogy okafogyottá teszi majd az egész bejegyzést, mert lehet, hogy nem fogom jól tolerálni.
Vállalom, hogy olyan vagyok, mint egy három éves gyerek.
Ez egy ilyen félig nyavalygós poszt volt.

Arra gondoltam,

, hogy decemberben semmi olyat nem fogok írni, ami szomorkás. Meg olyat se, ami nagyon elgondolkodtat. Aztán most itt ülök, és azon gondolkodom, hogy akkor mit írjak? Valamiért a legtöbb belőlem fakadó gondolat kicsit szomorkás felhangú és elgondolkodtató. Most ezt így olvasva... elég fárasztó lehetek. :D De tényleg, fogalmam sincs, miről is írhatnék, főleg egy olyan időszakban, amikor mondhatom, hogy "világomban minden rendben van." Szeretek, szeretnek, örömet szerzek, örülnek, sírnak, megvigasztalok, ilyenek... Pont jó minden, ahogy van. Néha előbukkan a kisördög, és jön a mindenféle vágyakkal, vágyálmokkal, de hamarjában elhessegetem, hogy mostaztán hagyjon békén, mert most én ebbe nem érek rá belesüppedni. Különben is, annyit vágyakoztam már, hogy már elég is belőle. Ha úgy van, hogy megérdemlem, úgyis eljön az idő, hogy a vágy testet öltsön. Ha meg nem, hát akkor nem. Aztán marad ez a pont jó állapot. A tökéletesség amúgy is a lehető legtökéletlenebb állapot. Mert milyen lehet már, amikor valami tökéletes? Akkor se cél, se motiváció, csak úgy vagyunk? Szóval, a tökéletesség unalmas egy valami lehet.
Egyébiránt pedig holnap reggel oltásra viszem a legnagyobbat, amin a középső jól besértődött, mert neki meg fáj a foga, de az "senkit nem érdekel". Ez utóbbin jól meglepődtem, mert közvetlenül a senkit nem érdekel megjegyzése előtt kettő perccel hangzott el először ez a fogfájás dolog. Megnéztem, nincs rossz foga, de szerinte minimum ki kéne operálni vagy három fogát, lehetőleg azonnal, de leginkább holnap iskola helyett. Mert "jó a Patriknak, hogy oltást kap". Ezt majd úgy három év múlva az orra alá dörgölöm. :D
Mikulás pedig jó fej volt, hozott kutyás könyveket, meg csokit is, és még az a beyblade aréna sem maradt el. :)

Kedves Mikulás!

..vagy ahogy a gyerekeim által hagyott cetlin szerepel, Rakas joulupukki! Nagy bajban vagyok az idén, amiből Neked kell kihúznod. De komolyan... eddig nagyon rendes segítőd voltam, igazán nem érheti szó a ház elejét. Mindig minden titkunkat rád bíztam, és megőriztem minden titkodat én is. Még a tejet is megittam helyetted, amikor Te elfelejtetted, vagy nagyon siettél. Sőt, az sem esett nehezemre, hogy a lábnyomaidat feltöröljem, ha épp olyan időben jöttél, amikor esett valami. Nem zavart a rénszarvas-paták dobogása sem az ablak alatt, sőt, rájuk is gondoltunk mindig egy kis répa-csemegével. Vagy a kekszet is ők ették, nem Te? 
Az idén is készítettünk Neked kekszet. Cukormenteset, mert a gyerekeim szerint így is nagy a hasad, nem kéne már híznod. Ezen most nehogy megsértődj, inkább legyél büszke rájuk, amiért végre kicsit tudatosabban gondolkodnak e téren. A tej is zsírszegény, de ez ügyben nem is volt választék, csak ilyen van itthon. A szokásos helyet előkészítettük, a konyhai ablaknál. A radiátoron megtalálod a kekszet és a tejet, és két cetlit. Azt remélem, nem fogod észrevenni, hogy a radiátor mögé becsúszott egy szatyor, amit sehogy sem tudtam kiszedni, és talán már ahhoz is elég sötét lesz, hogy ne tűnjön fel, hogy nem pucoltam meg az ablakot. De a cipők tiszták! Mindenki saját kezűleg tett ezért ma este. 
Igyekeztünk elég jók lenni egész évben, azt meg már megbeszéltük, hogy meglehetősen toleránsak vagyunk a viselkedés különböző formáival szemben, úgyhogy nálunk mindenki jó gyerek. Az is, aki néha ordenáré módon tud már káromkodni, az is, aki nyafog-nyüszög-hisztizik, és az is, aki igazán övön aluliakat is vissza tud már szólni. 
Megegyeztünk az ajándékokat illetően is, gondolom, hogy az idén sem fog ez gondot okozni Neked. 
De van egy kis gond, Mikulás. A két cetlivel kapcsolatban, amit ott találsz a tej és a keksz mellett. Segítek Neked, mert a két kisebb, de nem kicsit webkettes (kocka) gyermekem a google translate segítségével finnül írtak Neked, mert Te ugye Lappföldről érkezel. Meg amúgy is, mire ideérsz, már biztosan nagyon fáradt leszel, ráadásul, amilyen jó idő van, még meleged is lesz a piros bundás ruhádban. Szóval... Roli azt írta Neked: Kedves Mikulás, hozz nekem csokit! Ez szerintem menni fog. Erikén pedig ez áll, bár ő magyarul is leírta, biztos, ami biztos, hogy "Kedves Mikulás, ha olvasod, írd alá!" Nos, ezzel kapcsolatban figyelmeztetlek, hogy NEM írhatod azt, hogy Télapó, sem azt, hogy Mikulás, mert ha igazi vagy, akkor Joulupukki-t fogsz írni. Kérlek, ne felejtsd ezt el! Fontos! 
Még a bayblade arénánál is fontosabb. Ha azt nem hozod, valahogy kimagyarázom, bár az is kemény menet lenne... 
Ja, és Mikulás... hálás lennék, ha Arthurról sem feledkeznél meg.. hogy is mondják... hát ő is a mi kutyánk kölyke. :)
Ha pedig hajnalban összetalálkozol Balázzsal, aki esetleg épp akkor ér haza a munkából, a kekszből adj neki is egy kicsit. :) Cserében tuti, hogy megkínál a gyümölcsös tányérjáról. :) 
Előre is köszönök mindent, 
Dius

Ajándékok

Mielőtt ma este leültem a gép elé, hogy válaszoljak egy email-re, meg aztán elolvassam az olvasásra váró blogokat, motoszkált a fejemben egy téma. Aztán tátott szájjal néztem, hogy Heninek is motoszkált valami hasonló a fejében, ő már írt is róla.
Nyilván nem nehéz mostanában ilyesminek eszünkbe jutnia, hiszen gőzerővel közeledik a karácsony. Minden magasztos érzése mellett azért, akárhogyan is, de szól az ajándékokról. A gyerekeknek nyilván van mindig. Mindig van valami vágyuk is, (bár tavaly még ez sem volt igaz) ha szerencsénk van, teljesíthető. Ha nincs, és túl nagy a kérés, az első nagy feladat, hogy megfelelő lobbi-programmal terelgessük a gyereket valami olyan felé, ami még belefér a budget-be. Amit az idén már el is kezdtem... lévén, Roland egy pandát szeretne. Még ott tartunk, hogy de ha nem lehet kapni bambuszt, akkor biztos megeszi majd a füvet is... szóval, jó projekt lesz ez.
A nagycsaládban nevelkedő gyerekek kivételes helyzetben vannak, speciálisan kivételesben. Egyfelől kevesebb jut nekik egymaguknak, másfelől a több kevés mégiscsak sok lesz a végén, és úgyis mindenki játszik előbb-utóbb mindennel. Szóval, ami az elején nem olyan buli, az a végén mégis az lesz. De ehhez azért nem árt, ha kapnak játékot.
Nálunk minden december úgy indul, hogy kijelentjük, hogy ide aztán játékot egy darabot sem... aztán végül én kezdem a szokásos "nótát", hogy "de Te minek örültél gyerekkorodban?" És végül aztán mindenkitől kap mindenki csak egy kis valamit.. a kis valamik a végére a fél szobát elfoglalják. :) De még eddig mindig akkora boldogság volt az arcukon minden újabb játék után, hogy tartok tőle, az idén is lobbizni fogok érte, hogy láthassam. :) Végül is, már nem lesznek sokáig ennyire kicsik.. és talán az utolsó igazán titokzatos karácsonyunk ez... ha Patrik előáll a farbával, azonnal Erik is tudni fogja (nem azért, mert Patrik elmondja neki, hanem mert olyan kíváncsi, hogy hallgatózni fog :D), és akkor már soha nem lesz semmi sem ugyanolyan. (ide kívánkozik egy újabb mély vágyakozó sóhaj, bárcsak még két kicsi jönne utánuk, nem csak egy...)
Aztán továbbgondoltam ezt, hogy milyen érdekes, hogy most mennyire tisztában vagyunk vele, hogy melyik gyerekünket mi teszi igazán boldoggá, mi lesz az, amitől talán soha többé nem múlik el a mosolya. Közben meg a szüleinknek velünk kapcsolatban erről már fogalma sincs. Anyám már kérdezte úgy egy hónapja, hogy mit vegyen. Én meg erre a kérdésre automatikusan rávágom, hogy semmit. Nem azért, mert ilyen jól nevelt vagyok, hanem mert vagyok még annyira gyerek, hogy szeressem a meglepetéseket, kiváltképp karácsonykor. Tényleg mindenünk megvan, és mindent meg is szerzünk, amit nagyon szeretnénk, előbb-utóbb össze szokott jönni a rávaló. Azért remélem, hogy majd amikor az én gyerekeim lesznek ennyi idősek még mindig fogom tudni a szívük vágyát, akkor is, ha már lesz melléjük egy-egy lányom is, aki biztosan sokat fog rajtuk még formálni-alakítani, hogy igazán jó pár lehessenek.
Szerintetek elmúlik ez a fajta gyerekre hangolódás, ha felnőnek? Vagy csak simán "ebben sincs szerencsém" és csak nálunk múlt el?

Elfelejtettem...

..pedig egész hét elején számon tartottam, mint életem egyik fontos dátumát. Aztán aznap sikeresen megfeledkeztem róla. És tegnap is. Ma este egy villanással beugrott, hogy húha, elmúlt már elseje. Aznap lett a blog három éves. :)
Az első bejegyzés óta hihetetlen változáson mentem keresztül, ezt még én magam is látom. Egyetlen egy olvasóm van, aki az első betűtől kezdve olvas mindig, azt hiszem, az előző mondatommal egyet fog érteni. Akkor egyik nagyon búskomor időszakomat éltem meg, hatalmas segítség volt kiírni magamból. Azóta már sok-sok jobb és rosszabb pillanatnál éreztem ugyanezt. Nem tudom, enélkül is ugyanez lennék e, vagy valaki más. Szegényebb lennék, az biztos. Azok közül, akikkel bármilyen módon is már kapcsolatba kerültem az írásaim révén, senkit nem ismernék ha csak a valódi világomban mozognék, és nem élnék itt, a virtuális valóságban is.
Néha félelemmel írok őszintén, máskor büszke vagyok az őszinteségemre. Vannak ugyan dolgok, amikről soha nem írtam, és nagy valószínűséggel nem is fogok. Nem azért, mert nem vállalható, azért, mert annyira nem csak rólam szól, hogy úgy már nem. Magammal kapcsolatban azt hiszem, kiadtam már mindent. Tudjátok rólam, hogy nem tudok főzni, és nem is szeretek. Tudjátok, hogy nem szeretek korán kelni, és van, hogy nem is tudok. Azt is, hogy milyen betegségeim vannak, és azt is, hogy mennyire nehéz ezt elfogadnom. Tudjátok, hogy a gyerekeimért bármire képes vagyok, de azt is, hogy a gyerekeim mennyire az idegeimre tudnak menni. Tudjátok, hogy sírok akkor is, ha bánatom van, de akkor is, ha örülök. Tudjátok, hogy az érzelmeimet olyan szinten élem meg, ami néha fájdalmas. Többet tudtok rólam, mint sokan a személyes ismerőseim közül.
Nem tudok most olyat írni, amivel meglepnék bárkit is. Magamat megleptem már számtalan alkalommal a bloggal kapcsolatos kitartásommal, még én magam is azt gondoltam, hamar rá fogok unni. Nem így lett.

A mai a 798. bejegyzés. De ha ezt a kettőt nem számoljuk, ami túl van már az elsején, akkor 796. bejegyzés született a három év alatt, 1524 komment. (ebben szerepelnek az enyémek is) 28 rendszeres olvasóm van, akiknek külön köszönöm, hogy vállalják, hogy olvasnak. A legtöbb látogató Szilviéktől érkezett, összesen 5160-an.

Nem tudom mit mondhatnék azon kívül, hogy KÖSZÖNÖM. :)

Sírni fogsz

Tegnap délután már mondta nekem Balázs, miközben ettünk, hogy húú, olyan videot látott, amin zokogni fogok. Elmentette nekem könyvjelzőként, de épp akkor nem működött az oldal, így aztán nem sírtam rajta. Nagyvonalakban elmesélte miről szól, és hát úgy gondoltam, na ne viccelj már, ezen aztán igazán nem fogok zokogni, mert ezek tök jó pillanatok lehetnek.
Még szerencse, hogy nem mondtam mindezt ki, mert akkor jól beégtem volna. :D Ma este Erik szólt, hogy megnézhetem, mert ő is látta valahol, és már jó. Leültem. A video tíz perces. Én a tizedik másodpercig sem bírtam könnyek nélkül. Mert amúgy tényleg jó pillanatok ezek, de akinek csak egy kis lelke is van, az elképzeli, mi minden van az ilyen pillanatok előtt. Ráadásul micsoda aggodalom lehet ott egy-egy ilyen pillanat előtt.
Szóval, én sírtam. Gondolom többen is fogtok, de azért megmutatom. Akik nélkülözik épp ezeket a pillanatokat, azoknak azért, hogy reménykedjenek, hamarosan eljön, nekünk, akik pedig vagyunk olyan szerencsések, hogy akár minden nap megadathat ez a pillanat, azért, hogy el ne felejtsünk ezért hálásnak lenni. :)

December van

Még nem az a bejegyzés következik, amiben rácsodálkozom erre a tényre, az úgy két hét múlva lesz... magamat ismerve legalábbis. Igaz, arra az előbb döbbentem gondoltam, hogy ha vasárnap a második gyertyát fogjuk meggyújtani az adventi koszorún, akkor két hét múlva már karácsony. Ha így nézem, akkor azért Para kezd belém költözni. De nem így nézem. Úgy nézem, hogy tegnap este díszbe és fényekbe öltözött a lakás, amivel ugyan este jó későn végeztem, de minden pillanatát megérte, mert Patrik azonnal úgy nyilatkozott, hogy "olyan karácsony-hangulatot teremtettem, hogy máris nagyon várja", és Balázs is mosolyogva lépett be hajnalban az ajtón. Szóval, ez jó, mert még csak elseje van, és ez már készen van. Az adventi naptárak is kinyitódtak ma, és volt is benne valami. Ezzel kapcsolatban ugyan össze kell kapjam magam, mert csak harmadikáig van megtöltve, az meg már holnapután van. De ami azért gáz, hogy az előbb jutott eszembe, hogy bakker, a Mikulás is jön kedd reggel. Én meg nem konzultáltam vele... úgyhogy ezt holnap sürgősen pótolnom kell. Nagyon remélem, hogy a Nagyszakállú szakít még rám egy kis időt, igen nagy slamasztikába kerülnék itthon, ha az idén úgy esne, hogy megfeledkezne róluk a lappföldi. Bár.. Erik a héten megállapította, hogy ő tudja, hogy neki csak virgácsot fog hozni. Nem fog. Erről gondoskodom. Az egyik legjobb gyerekünk.. rögtön Patrik és Roland mellett.. méghogy virgács.
Gondosan el fogom titkolni, vagy legalábbis jobb színben fogom feltüntetni az összes létező hülyeségüket. Azt is, hogy ma este konkrétan az agyamra mentek, és csak az mentette meg őket attól, hogy kirakjam őket a lakásból, hogy előtte voltam kint, és úgy ítéltem meg, hogy nagyon nem jó ebben a szitáló ködben. Úgyhogy maradtak. De mondom, csak az az áldott jó szívem mentette meg őket.. aztán láttam fb-on, hogy többen is ilyesmivel küszködtek ma este a szülők közül, ezzel egy időben eszembe jutott, hogy egyik kedvenc hírolvasóm ma délelőtt azt mondta, komoly front van, és tessék vigyázni, mert az egyébként egészségeseket is megviseli. A tünetek pedig: fáradtság, idegesség, tompultság, meg ilyenek. Na szóval, majd Mikulás bácsinál is ezzel a front-dologgal mentem ki őket.
Azt mondjuk nagyon nem bánnám, ha ez a pirosruhás-nagyszakállú nem csak hogy fogadna, de még azt is megmondaná, mit szeretne hozni leginkább. Azt én tudom, hogy mit ne hozzon. Csokit ne, felesleges, bár.... ha Milka lenne, azt azért én bevállalnám. Játékot.. hát.. izééé.. majd akkor rakok ki helyette, amit elvihetne. Ami jól jönne... egy kis varázspor. Amivel lehetne varázsolni nyugalmat, időt, tisztára sikált lakást. Najó, a gyerekeknek is varázsolnék vele valami bayblade arénát, vagy mi a szöszt. Ja, merthogy a bayblade, ami eddig szigorúan távolmaradt tőlünk, most rögtön ikerpárban jött... És ha már itt vannak, kéne nekik valami küzdőtér, merthogy ezek a pörgő izék csatáznak. Őszintén szólva halvány lila segédfogalmam sincs róla mire jó, ellenben halálra idegesítenek vele, ahogy zörögnek, de ha már ötödik perce csak a zörgés van, és nincs vita, azonnal hálás vagyok ennek a valaminek.
No, hát most, hogy elkezdődött a várakozás időszaka.. átöltöztettem a blogomat is karácsonyváróba, a lakást is, már csak a java van hátra.... :) Addig pedig, míg elérkezünk ahhoz a naphoz, amire egész hónapban készülünk, továbbra is olvashatjátok mindennapi agymenéseimet. Ami majd néha vidám lesz, néha szomorkás, néha meg tanácstalan, vagy épp nagyon ideges. De mind én leszek... csak most szóltam előre, hogy ne lepődjetek meg.