Hétfő

Gondolom nem mondok nagy újságot azzal, ha azt mondom, hogy ma rettenetesen hideg volt, és esett a hó. Tudom, hogy volt erről szó, mert már a múlt héten is beharangozták, én mégsem hittem. A napvirágaim még kint vannak a ládákban, van rajtuk bimbó is. A kis pupák azt hitte, még majd ki tud nyílni valamikor. :) Mondjuk én is reménykedtem. De így jártunk, ő is, én is, mert ez a hajó elment..
Visszavonhatatlanul megérkezett a téli kabátos időszak, kell a sapka és a kesztyű, és még nem is biztos, hogy elég, mert jeges szél is társult a hó mellé.
Én meg.. a vártnál sokkal jobban viseltem a hidegfrontot, és csak estére fájdult meg a fejem.. meg most épp érdekes szúró fájdalmakat tapasztalok a bal vesém környékén.. de még csak gondolati szinten sem akarok ezzel foglalkozni. Az nem lehet. Semmiképp.
Holnap nyílt nap. Patrik izgatott. Megnézte, hogy tíz-tíz tanulót vesznek fel reál és humán szakosodásra, minimum négy egész négy tizedes átlag kell. És sietett közölni, hogy őt a humán érdekli. A reál nem. Szóval, ehhez kell tartanom magam. Még a végén tényleg töritanár lesz, basszus. :D

Ez aztán....

Na, hát ez a mai időjárás... igazán kikérem magamnak.. még hogy egész napos eső, meg viharos szél.. A szél az, ami leginkább szégyellje magát.. mert minden falevelet lesodort, amik pedig még reménykedve kapaszkodtak... Most aztán lett olyan kopaszság mindenhol..
Nemszeretem idő ez. Az embernek semmi kedve semmihez, hideg van, az a fajta, ami a bőrünk alá is beveszi magát. És most akkor ez jön hónapokig?
Nem akarom...  nyarat akarok, örökös napsütést, hőségriadót, búgó ventilátort, fagyit, dinnyét, főtt kukoricát. És hozzá nyári szünetet.
Biztos mindjárt itt lesz amúgy, mert nagyon gyorsan telik az idő, de most belegondolni, hogy még majd mi minden vár ránk mire újra kitavaszodik...
Nem baj. Holnap túlóra.. egy egész órával kevesebbet látom és hallom majd, ha esik..Ha meg épp süt majd a nap, akkor meg pechem van... de majd meglátjuk. :)

Napi semmi

Annyi minden volt eszemben napközben, azokban a lopott öt-tíz percekben, mikor nem a munkámra kellett figyelnem, amiről írni akartam. Volt egy pár olyan dolog is, amit nem akartam elfelejteni, merthogy az nem nyavalygás lett volna. Erre nem elfelejtettem? Hát dehogynem...
Ettől még nem fogok nyavalyogni (jusztse), és éppenséggel írhatnék a tök biztonságos témáról, az időjárásról. Amivel azt hiszem, éppen most mindenki meg van elégedve. :) Nagyon kivételes és ritka alkalom, jól meg is kell jegyezni, hogy ez volt az a két hét, amikor senki nem fázott, senkinek nem volt melege, nem esett, viszont jó sokat sütött a nap. És ebben a két hétben szépen rácsodálkoztunk újra (én legalábbis) a zöld összes árnyalatára, ami már előbukkant. Határozottan tetszik. És határozottan meg tudnék barátkozni a gondolattal, hogy ezentúl mindig így.. se több, se kevesebb. :) Mondjuk én még elbírnék pluszban akármennyi fokot, de ha így maradna mindig, nekem aztán az is jó lenne.
Egyébként meg, ha újrakezdeném, akkor egészen biztosan logisztikus lennék. És nem állnék meg középszinten, hanem igen magasan űzném ezt a tevékenységet, mert továbbra is lenyűgöz az a sok kis puzzle-darabka, ahogy szépen egymáshoz illeszkedik, és végül az eredmény odakerül akár hozzátok is. :) És milyen tök jó lenne ennek az egésznek abban a részében is részt venni, ahol a (jó)döntések születnek, akik kidolgozzák az egésznek a működési stratégiáját. De egy családban éppenséggel elég egy ilyen stratéga ezen a vonalon, úgyhogy én megelégszem most már azzal, ami épp van. :) A vágyak pedig azért vannak, hogy egyszer valóra váljanak.
Ennek ellenére egyik fiamnak sem fogom javasolni ezt a pályát, mert azt hiszem, most már túl sokan is vannak, akik ezen a pályán tevékenykednek (meg fognak tevékenykedni). Az más, ha ők ezt választják, lebeszélni nem fogok róla senkit. :) (és ne is kérdezzétek, nincs alternatíva a javaslatra).
Olvastam ma pár helyen olyat, amire majd mindenképp reagálni szeretnék. De ma nagyon fáradt vagyok, így ezt már kihagyom..

Front jön

Vagy eső, vagy valami. Illetve esni már esett is, én meg olyan álmos vagyok tőle, hogy simán elaludtam a tévé előtt...
Aztán nem tudtam belépni a blogomra a saját gépünkről, mert valamiért a bloggeres bejelentkező ablak átirányít a mailbox kezdőoldalára, onnan meg sehogy sem megy.
Úgyhogy kellőképp álmos vagyok, és kellően felhúztam magam ezen a belépési marhaságon. Majd holnap remélem megoldja nekem Balázs.
Most meg, miután belopóztam a gyerekek gépéhez, hogy azért mégis legyen valami bejegyzés-féle, mert biztos gyanús lenne, ha nem lenne, elmegyek inkább aludni.

Erről nem volt szó...

De Ti vagytok az okai, akik annyit rimánkodtatok, hogy ne legyen már ilyen meleg, hogy tessék... most aztán már fázhatunk is. De gondolom most nem csak én fázom, hanem mindenki... (na jó, én már nem, mert felöltöztem). De amúgy meg nem is volt erről szó még tegnap, hogy ma egész nap szakadni fog az eső, és aztán úgy lehűl a levegő, hogy kelleni fog a hosszú nadrág-kardigán kombináció. Pedig hajnali fél négykor még pólóban-rövidnadrágban indult Patrik a Tátrába, és én is épp csak borzongtam a hajnali derengésben.
Szóval.... kedves mindenki, ha már végre kiszellőztettétek a lakást, meg minden, akkor nem lehetne, hogy nyáron nyár legyen? Tudjátok, olyan, amikor az ember ellustul a melegtől, és nem is éhes, mert csak arra vágyik, hogy valami jó jeges innivalót igyon. Amikor jól esik a meztelen talpadnak a hideg kövön mászkálás, meg jól esik a hideg zuhany is. Tudjátok, az a fajta nyár, amikor kiteregetsz, és egy óra múlva már szárazon leszedsz mindent, és csupa napsütés illata van mindennek.
Én télen még csak-csak elviselem a fázást, ősszel és tavasszal az egész napos esőket, na de ilyenkor is? Kérek mindenkit, vonja vissza az összes esőtáncos-hűsítő fuvallatos kívánságát...

És még elmesélem, hogy fejlődőképes vagyok gyerek elengedés terén. Mert csak öt percet aggódtam azon, hogy vajon mit felejtettünk el elrakni Patriknak, aztán rájöttem, hogy már úgy is mindegy. Nem rágtam a szájába külön minden tudnivalót, gondoltam, úgyis tudja. (azt azért elmondtam, mint kötelező elmondanivalót, hogy nagyon vigyázzon magára) Sőt, én még azzal is kiegyeztem volna, ha csak napi egy sms-ben értesülünk arról, hogy jól van, de ez már az első este megdőlt, amikor kaptam egy olyan sms-t, hogy "Hívj fel most. (nincs baj)." Tényleg nem volt baj, csak el akarta mesélni, milyen volt az első nap. Rommá áztak a nyolc órás   (?!) túrán, de tök jó volt, a leves nem ízlett, de a második finom volt, maradt két szendvicse abból, amit én pakoltam neki, de meghagyja holnapra, hátha szükség lesz rá (szalámis), elfáradt, de nagyon szép minden. És azzal búcsúzott, hogy akkor holnap is hívjam ilyenkor... Úgyhogy megállapíthatom, hogy a maga flegma módján azért mégiscsak az énfiam... :)
Egyébként meg, azok után, hogy egész héten rommá püfölték egymást a fiúk, és el sem bírják viselni egymást, ha huzamosabb ideig egy helyiségben kell lenni a másikkal, az itthon maradt két gyerek nem annyira találja a helyét Patrik nélkül, sőt, Erik kicsit könnyezve mondta este, hogy "Hiányzik a Patrik, miért kellett elmenie?" Hát majd erre fogok gondolni, amikor hétvégén visszaáll az eredeti felállás, és tuti, hogy megint csak szekálás, és verekedés lesz. :)

Mikor lesz már vége?

Amikor ilyen hideg van, mint most, szép lassan átvedlek az igazi önmagamból egy hisztis-morgós-fázós macilánnyá. Aki, ha már téli álmot nem aludhat, hát legalább kedvére morog, amiért februárban még meg lehet fagyni (bezzeg 2002-ben...), és különben is, micsoda dolog már, hogy pont most kezdődik ez az igazán kemény tél. Meg egyáltalán.. mit képzelnek magukról, amiért még hó is, meg szél is.. meg mindenféle ilyen várható. Meleget akarok most már, az sem baj, ha azonnal. Elegem van a rengeteg ruhából, amit nap mint nap magamra cibálok, ráadásul egy csomószor mit sem ér, mert átfagyok, és aznap már nem is tudok kiengedni.
Mindenféle egyéb tünetem is van, úgymint.. bőrfájás, izomfájások, iszonyatos fejfájás, néha egy-egy ijesztő is, (amit nem írok le, mert mégiscsak nyilvános helyen vagyunk) és persze folyamatosan fáradt vagyok.
Dacára minden előrejelzésnek, én azért bíztam ám bundás barátaimban, hogy majd ők aztán nem mennek vissza a barlangjukba, és akkor már csak egy kicsit kell kibírni, és jön a jó idő.
Nos, hát ez sem jött össze. Visszamentek. Ami nem csoda.. olyan hideg volt ma is, hogy tök megértem, hogy visszavágytak a meleg, puha ágyba.. én is egyre nehezebben bukkanok elő a jó meleg takaró alól.
De minden megértésem ellenére is úgy unom már. Tavaszt akarok, vagy lehet mindjárt nyár is, én nem bánom. A kánikulát is bevállalom.

Mit is akartam?

Ma egész nap gondolkodtam rajta, hogy miről is fogok írni, miután befejeztem a házimunkát, aztán mire ideértem, addigra persze jól elfelejtettem. És a cavintont sem tudom hova tettem, úgyhogy lehet, hogy azt a gondolatsort kénytelen leszek megtartani magamnak. Pedig arra emlékszem, hogy milyen jól elszórakoztattam saját magamat vele, miközben lehúztam az összes ágyneműt, kimostam, kiteregettem, majd leszedtem, visszahúztam. És mindezt eljátszottam a függönyökkel is. Meg ablakot is pucoltam, ha már egyszer függönyt mostam. Egész komoly mennyiségű kalóriát égettem el közben szerintem, de az biztos, hogy kiizzadtam magamból a létező összes méreganyagot, még azt is, ami be sem került. De megérte.. mert minden olyan jó illatos lett, hogy öröm bejönni.
Most meg még messiásként várom a beharangozott lehűlést. A fejem már jelzi a közelgő hideget, így azt hiszem, lesz ebből valami.
De őszintén szólva, remélem, csak pár napig tart majd a lehűlés, amíg tényleg lehűlnek a falak, meg mi is, mert azért van nyár, hogy meleg legyen. Najó, hát nem kell ilyen extrém negyven fok, de legyen csak jó meleg.
Ha meg eszembe jut majd amin gondolkodtam, majd leírom máskor. Meg majd befejezem azt a posztot is, ami az idei eddigi strandos élményeinket hivatott összefoglalni, meg majd átmásolom a telefonomból is az elmentett jegyzetet.
Csak előbb kicsit lehűlök. Meg egy kicsit alszom.

Hull(t) a hó....

Ez az idei tél valahogy irtó hosszúra sikeredik. Ma már február van, ami ugye a farsang hónapja, amikor kiűzik a telet, hogy jöhessen a tavasz. Ezügyben most elég szkeptikus vagyok, már csak a hétvégén lehullott iszonyatos mennyiségű hó miatt is. Mert szép amúgy, tényleg.. meg jó nagy, lehetett benne játszani, hógolyózni, építeni belőle, de most már a hátam közepére sem hiányzott. Amúgy sem vagyok vele túlságosan jóban, újabban már az sem érdekel, hogy karácsonykor nem esik.
Itt nálunk meg aztán különösen nagy műsorszám van csinálva ebből is. Nem elég, hogy vidék, és itt aztán nincs kecmec, lapátolni, söpörni, szórni mindent kell, mert "mitszólnak", ha nem. Ez még meg van fejelve azzal a sokgenerációs együtt lakással, ami igazán szuper, meg minden... csak nem ebben a családban. Mert egy-egy hóeséses nap úgy néz ki, hogy nagyanyám már hajnali háromtól nem alszik, azon morfondírozva, hogy vajon esik e a hó. Ha látja is az ablakból, hogy "már fehérít" az út, akkor aztán főleg nem alszik. Egyébként is ötkor kel minden nap, ő maga sem tudja, minek.. de ilyenkor már háromnegyed ötkor kipattan az ágyból, és azzal a lendülettel felrázza az egyébként jóalvó nagyapámat is, hogy gyere, mert esett.. Ő meg megy. És bizony, hajnali ötkor teljes egyetértésben nekiállnak havat söpörni, lapátolni, miközben minden másodpercben szidnak bennünket, amiért még alszunk. Aztán napközben sem javul a helyzet, mert azt nem szabad megvárni, hogy legyen egy-két centi hó a járdán, és mondjuk legyen értelme egyáltalán nekiállni. Nem... negyedóránként mártírképpel ki kell vonulni és rommá ázni a szakadó hóban, miközben megint még a keresztvizet is leszedik rólunk, amiért el tudjuk nézni, hogy ők dolgoznak. Ez volt a hétvégén is. A forgatókönyv örök, független a leesett hó mennyiségétől, és minden mástól is. Mondhattuk, hogy ne menjen ki tízpercenként, mert hatalmas pelyhekben esik, és semmi értelme annak, amit csinál, meg különben is porhó, és igazán nem tart majd semeddig sem ellapátolni, ha már kicsit kevésbé esik, vagy el is áll. Úgyhogy végül hagytuk a fenébe.. hadd csinálják. Igaz, a nagykapu környékén, ahol a kocsikkal mi, és anyámék közlekednek, azt kihagyják, mert "majd megcsinálják maguknak". Amivel nincs gond, meg is csináltuk, amikor elállt a hó.
Szóval, nem lenne nagy baj, ha az idén már nem esne, mert ugyan állítólag minél többet szidnak, annál egészségesebb leszek, de hátha a jóból is megárt a sok...
Meg úgy egyébként is most már tavaszt akarok.. napsütést, madárcsicsergést, jó meleget, virágillatot.