A hóvége

....ami teljesen páratlan és egyedi módon éppenséggel most hóeleje lett. Na ne is kérdezzétek... bár szerintem mindenki megtapasztalta valamilyen formában.
Én tök gyanútlan voltam egész nap, mert dolgoztam, és mivel mobilbankos sms-t sem kapok sosem (azért elárulom, ez már önmagában egy jó dolog ám) meg is maradtam ebben az állapotban. Majdnem.
De kezdjük ott inkább, hogy ma reggel, miközben mentem dolgozni eszembe jutott, hogy amikor én iskolás voltam (és még nem volt olyan, hogy őszi szünet) akkor ezen a napon volt a Takarékosság Világnapja. És ilyenkor mindenkinek kötelező volt venni takarékbélyeget abba a gyűjtőbe. Emlékeztek még rá?

Minden évben megtelt legalább egy ilyenem, és nagyon büszke voltam rá. Voltam annyira jó gyerek, hogy általában mehettem az otp-be Zsóka nénivel, amikor vitte ezeket, és arra is irtó büszke voltam, mert az olyan fontos dolognak tűnt. Mármint ilyet intézni.
Azt már teljes homály fedi, hogy végül mi is lett ezeknek a takarékbélyegeknek a sorsa, mármint hogy kaptunk e érte valamikor pénzt, vagy mittudomén. (Balázs már alszik, őt sem tudom megkérdezni) Szóval, ha valaki emlékszik még rá, hogy is volt ez, feltétlenül ossza meg velem, jó?




Aztán így az ilyen gondolataim után belevetettem magam a munkába. Najó, tíz órakor még csak olyan éppenhogy, nem akartam túlzásokba esni, meg egyáltalán.. de aztán egyre nagyobb ámulattal figyeltem, hogy a buszmegállóba mindig többen érkeznek hatalmas megpakolt szatyrokkal, szemmel láthatóan nagybevásárlást tartottak. Az első pár ilyennél még nem volt gyanús, mert megállapítottam, hogy már megint előadják a "négy napos hétvége előtt éhen halunk" műsorszámot. Aztán, mikor már nálam is jó sokan voltak, és konkrétan délután kettőig annyi volt a forgalom, mint máskor három nap alatt, az már több volt, mint gyanús. A buszmegállóba csak érkeztek a tömött szatyrosok, irtó gyanús volt. Füleltem a rádiót, hátha lemaradtam valamiről, és valami természeti katasztrófa közeledik (erről jut eszembe, Ti, akik az Egyesült Államokból olvastok, ugye mindenkivel minden rendben, és elkerült benneteket Sandy?) és fel kell készülni rá, de semmi ilyet nem mondtak.
Aztán lassan eszméltem. Mert tegnap váratlanul Balázs pl. fizetéselőleget kapott. Nem kértük, csak úgy jött. Őrülten hálás vagyok érte, hogy éppenséggel nem is számított, jött vagy nem, mert jelen pillanatban nem lett volna rá szükség. Aztán reggel anyám mondta, hogy elutalták a fizetésüket. Úgyhogy mire megszámoltam a hihetetlen összegű mai bevételt, már kilogikáztam, hogy minden bizonnyal utaltak családi pótlékot is. Meg akkor a közszférában dolgozók fizetése is megérkezhetett ma. Meg még ki tudja kiké... de minden jel arra utalt, hogy jó sokaké, mert amikor még beszaladtunk a boltba holnapra kaját venni, hosszú tömött sorokban verekedtek a frissen sült kenyérért  álltak mindenhol dugig pakolt bevásárlókocsival.
Egyrészt értem a logikát, vagyis inkább a segítségnyújtást a gesztus mögött, hogy mindenki megkapta ma a járandóságát. (mondjuk itt jegyzem meg kaján vigyorral az arcomon, hogy én természetesen sem fizetést, sem előleget nem kaptam) Másrészt roppant furcsa, és úgy éreztem, muszáj megörökítenem, hogy fennmaradjon az utókornak.
Volt olyan 2012-ben, a válság és a különadók évében, hogy a hónap utolsó napja volt a következő hónap első napja. :) Jól hangzik. :) Csak aztán ne legyen belőle rendszer, mert akkor el fogunk bukni minden évből 12 napot.

Így spórolunk mi

Azt ígértem valamikor, hogy majd írok erről. Általában be is tartom az ígéreteimet. Ez alól csak azok a helyzetek képeznek kivételt, amikor elfelejtem. De ezek zömmel nem fontos dolgok. De mindegy is ez most, lényeg, hogy ma eszembe jutott...
Szóval, tapasztalataim szerint amire a legtöbbet költünk az az, amit megeszünk. Lusta is vagyok, és nem is osztom be jól az időmet ahhoz, hogy sok mindent itthon állítsak elő, így mi bolti kenyeret és bolti felvágottat eszünk. Ez utóbbiból tetemes mennyiség is el tud fogyni, amikor mondjuk van itthon sokféle. Ha nincs, akkor beérik azzal is. Így aztán van mikor csak kétféle van. :)
De mégsem így spórolom a legtöbbet. Sokkal inkább azzal, hogy nem azt esszük, amit megkívánunk, hanem ami épp "le volt ötvenezve". Mert semmi baja nincs az aznap lejáró felvágottnak, sajtnak, joghurtnak, csak épp fele annyiba kerül. Kiiktattuk az életünkből a minden napi túró rudit, vagy akármilyen nasit, ezzel is spórolunk. Roland ugyan rendszeresen reklamál a túró rudiért, de mivel mandarin-nagyhatalmat készül alapítani, azzal is jól beéri helyette.
A másik nagy spórolás a benzinen van. Mert gyalogolunk, ahova csak lehet. Ennek megvan az az előnye is, hogy bevásárlásnál is kevesebbet veszünk, mert azt haza is kell cipelni. Így aztán ötször is meggondoljuk, akarunk e megszakadni.
A villanyszámlán nem igazán tudunk lejjebb szorítani. Az összes lámpánkban energiatakarékos izzó van, az összes gépünk A és A+ osztályos ebből a szempontból is. Az ősszel boylert is cseréltünk, talán az valamennyit visszahoz, majd kiderül. (mostanában lesz elszámolás)
Egyébként meg nagyon sok mindenből a spar saját márkás, vagy akár a lidl (rossmann, tesco) saját márkás termékeit vesszük. A lidl cukormentes joghurtja például a legfinomabb joghurt, amit életemben ettem, tele gyümölcsdarabokkal, hatalmas adag. És csak kétszer annyibe kerül, mint mondjuk egy könnyű és finom (ami az én szememben a joghurtok legalja). Figyeljük hol mi akciós, és igyekszünk akkor venni, amikor olcsóbb.
Ruhára nem költünk. Csak amikor muszáj. Akkor is a vateráról hamarabb veszünk, mint az üzletből.

Hát ennyi. Nincs benne semmi nagy titok végülis. Gondolom sokan csinálják ezt így. Amúgy meg ma azzal spóroltam, hogy nem is mentem a boltba. :D

És akkor a napi jó: kaptam ma Eriktől egy tábla csokit. :) (ő kapta, de a mogyorókrémeset nem szereti, úgyhogy nekem adta) Na és volt egy pár tök jó telefonbeszélgetésem is. Meg a nap is sütött, és már csak mínusz négy fok volt. :) 

Számolunk... és mérünk...

Jó gyorsan felvettem az írandó témák közé. Már rögtön első nap. :D Pedig nem terveztem, csak úgy a vége felé megemlékezni róla, hogy ilyen is volt. Na de ez nem ilyen egyszerű. Dius tervez, KSH végez. A történet ott kezdődött, hogy a hét közepe táján már egyszer járt itt a számlálóbiztos, és hagyott itt egy borítékot. Egyetlen lakáskérdőívvel, és egyetlen személyi lappal. Ami sehogy sem jön ki, ugye. Mert vagyunk itt mint az oroszok három lakásban összesen tizenegyen. És az nem fér rá egy lapra. De a papírral nem is akartunk túlzottan foglalkozni, mert már jó rég eldöntöttük, hogy mi aztán nagyon webkettes család vagyunk, és mi majd az interneten megszámoljuk magunkat. Mindenkit, hogy egyszerűbb legyen. Ez kényelmesebb is, mert ahányan vagyunk, annyiféle időpontban vagyunk itthon. Őszintén szólva a legkevésbé sem vágynék rá, hogy a vacsorára váró gyerekeim mellett még a számlálóbiztosnak válaszolgassak.
Tegnap újra jött a számlálóbiztos. Hozott még két borítékot. Az elsőben előre nyomtatott lap volt, ezekre ő ráírta kézzel a kódot, meg a lakcímet. Internetes kód nuku. Mondom, hogy mindenki ott szeretné kitölteni, kell az a kód is. Áááá, azzal nem kell foglalkozni, a lényeg, hogy 16-áig töltsük ki. Oké. Azon azért jót kuncogtam magamban, hogy a borítékra ceruzával rá volt írva, hogy "Diáéké öt fő". :D Na mindegy, leraktam a borítékot, és aztán egészen máig nem is foglalkoztunk vele. Ma délután Balázs előszedte, hogy akkor most van egy üres félóránk, essünk túl rajta. Aha.. de internetes kód nélkül nem megyünk a világon semmire. Felhívtuk az ingyenesen hívható számot, hogy akkor megkérdezzük, ilyenkor mi van. (06 80 200 224). Nos, az első három hívásnál minden kezelő foglalt volt, de aztán azért sikerült. És nem, nem mi vagyunk az egyetlenek, mert mások is jelezték ezt már.. és majd dolgoznak ezen.. és majd figyeljük a a weboldalukat, mert majd onnan megtudjuk, honnan szerezhetünk kódot. Arra hivatkoztak, hogy az új lakások miatt nem adtak ki több kódot. Hát.. anyámék 25 éve laknak ott fent, mi meg 13 éve itt lent. Már bőven így volt az előző népszámlálásnál is, 2001-ben. Igaz, akkor még nem kellett ilyen kód. Akkor itt dekkolt a számlálóbiztos két órán keresztül, mire mindent beikszelgetett. Igazából van véleményem. És le is fogom írni. Azt gondolom, tök égő, hogy már első nap ekkora hibával jelentkezett a dolog. És még nagyobb hülyeség arra apellálni, hogy majd én (meg még azok akik már jelezték, hogy nem tudják kitölteni) nem fogom elfelejteni, hogy figyeljem a honlapot azért a hülye kódért. Amúgy is kissé parasztvakítás ez az egész (még akkor is, ha nem vall túl komoly nemzeti öntudatra tőlem ez), mert kivágnak az ablakon egy rakás pénzt ilyenre, amikor semmi jelentősége nincs épp most, hogy mennyien vagyunk. Tanultam statisztikát, így tökéletesen értem, mire kell. De értelme, az nincs. Na mindegy..
Ezek után meggondolhatnánk magunkat, hogy akkor mégis jöjjön az a számlálóbiztos, és ikszelgessünk, de szó sem lehet róla. Amúgy sem szimpatikus, ismerem gyerekkorom óta. Rosszindulatú, kicsit megalomán, nem akarom, hogy egy ilyen ember itt üljön az asztalomnál. És az sem szimpatikus, hogy olyanokat kértek fel számlálóbiztosnak, akiknek egyébként is van jövedelmük. Most, amikor annyi a munkanélküli, mint égen a csillag.. miért nem ők? Nyilván nem ebből gazdagszik meg senki, de igazán eszébe juthatott volna valamelyik agyatlannak ott a parlamentben, hogy azok a csórikáim, akik a sokadik elutasításból vakarják össze magukat az állásinterjúk után, talán egy kicsi önbecsülést is szereznének egy kevés pénz mellé.
Na és hogy azért arra is fény derüljön, igazán komolyan vesszük magunkat, és országunkat, még mielőtt tisztában lettünk volna a kérdésekkel, készültünk. Lemértük a lakásunkat, mert hogy ilyen kérdés biztosan lesz, hogy mekkora. Én ugyan mondtam Balázsnak, hogy ne... mert csak lelombozódunk majd, de megtette. Az eredmény szánalmas. És csak azért írom le, hogy utána feltehessek egy kérdést.
Konyha: 8,2875 nm, Közlekedő: 1,8 nm, Wc: 0,81 nm, Fürdő: 3,12 nm, Gyerekszoba: 8,75 nm, Szoba: 10,05 nm. Mindösszesen tehát (a jó fejszámoló már tudják) 32,8175 nm.
Tegye fel a kezét, akinek valamelyik szobájába beférne a lakásunk? :D :D Mint pl. anyám nappalijába is beférne (és még maradna is hely)
De éppen ma kinéztem már magunknak egy igazán irdatlan méretű házat. :D Százötven négyzetméter.. micsoda kánaán lenne... és már csak 18 milliót kéne hozzá szereznünk. Gyerekjáték... :D :D :D (ha összerakom az összes gazdálkodj okosan, meg monopoly pénzeket, lehet, hogy meg is van már)

Szállj velem...

Ha én lennék a svájci fizetőeszköz, egész nap ezt énekelgetném, az tuti.. De mivel nem vagyok az, sőt, jelen esetben sokkal több bajom van ezzel a fizetőeszközzel, mint amennyire elégedett vagyok vele, így nem hogy nem éneklem, hogy "szállj velem, még nem repültem senkivel..", hanem inkább csak csendesen sóhajtozom az árfolyamok alakulása hallatán. Már belenyugodtam, hogy ebben a hónapban sosemlátott összeg szerepel majd a csekken, amit kézhez kapunk hóvégén, mert holnapután számolják a törlesztőnket. Ami biztos, 260 Ft feletti árfolyamon fogják számítani, mert ahhoz valami orbitálisan nagy csoda kell(ene), hogy ne így legyen. Hiába lesz a középárfolyam esetleg "csak" 255 Ft közelében, mert épp valaki kitalált valamit, azért ami minket érint, mindig minimum 7-8, de inkább tíz forinttal több a középárfolyamnál.
Ilyenkor el sem tudom képzelni, mi lenne velünk, ha lakáshitelt törlesztenénk. Illetve de.. vagy felkötnénk magunkat, vagy éhen halnánk. Sok mindent mondjuk nem tehetünk. Fizetni kell, még három évig. Azt már, az eltelt öt év fényében, fél lábbal is kibírjuk, lesz, ami lesz. Nem bánnám, ha könnyebb lenne egy kicsit majd, de azt hiszem, az előzmények tükrében az a 230 Ft körüli árfolyam a minimum, ami rögzülni fog hosszú távra. És ugye milyen optimista vagyok? Mert a nálam okosabb emberek azt mondják, addig meg sem áll a szárnyalás, amíg utol nem éri az euro-t. Ne legyen igazuk.
Persze, eladhatnánk az autót, vagy visszaadhatnánk a banknak, lévén, luxuscikk. Nem létszükséglet. Elvileg. Gyakorlatilag, amikor vettük, az volt. Roli akkor lett kruppos, mi meg itt álltunk autó nélkül. A legközelebbi kórház is fél óra kocsival. Mentő meg hol van, hol nincs.. ne feledjük, ez Magyarország. Szóval nem luxusMercedest vagy Audit vettünk, hanem egy családi autót. Kettő millió forintért, svájci frankban hitelezve, mert nem is adtak mást.
Úgyhogy nem marad más választásunk, mint lélegzet-visszafojtva, néha káromkodva figyelni az árfolyam-ingadozásokat, majd kibontani az érkező csekket, és elballagni vele a postára. Akármennyi is. Ez van.
Minden sorstársamnak kitartást kívánok az elkövetkező időszak csekkjeihez. :(

Mindenféle

Tegnapelőtt éjjel negatív rekordot döntöttem. Épp csak kezdtem pedig kicsit hátradőlni, mert a rohamok száma heti egyre csökkent, és úgy tűnt, még ezen belül is van némi enyhülés. Aztán így jártam.. egészen komoly halálfélelmem volt, negyed kettőkor eltűnődtem rajta, hogy akkora talán fel kéne hívni Balázst a munkahelyén, hogy most haza kell jönnie. Megmozdulni sem igen tudtam, így aztán végül nem telefonáltam. Úgy egyébként meg jobb is volt ez így, legalább Ő nem rémült halálra.
Tudom, hogy a hétfői nap minden szempontból rettenetes volt. Biztosítót intéztem, sokan voltak a boltban is, ráadásul korábban kellett mennem, amit csak reggel tudtam meg, és kissé rosszul is esett, és még azt is ki kellett találnom, hogy szóljak amiatt, hogy még nem kaptam fizetést. Este pedig még nagyon csúnyán összeveszett velem a nagyapám, amiért nem vettem őt észre a pékségben, így aztán nem is hoztuk haza. Persze, én voltam a bunkó, mert az fel sem merült benne, hogy ha ő lát engem, én meg nem látom őt, akkor odajöjjön, és megkérjen, vegyek neki is egy kenyeret, és aztán hozzuk haza. Szarul esett, na.
Ezek fényében persze nem csoda, ami történt. Mindegy is már, hogy szám szerint hányszor, és nem is ez a lényeg. Sokszor, túl sokszor, mert most már az egy is pont eggyel több annál, ami lehetne. Két nap tökéletes ágynyugalomra lenne szükségem. És az eszem tudja, hogy most kéne minden leszarni (de jó magasról), és tényleg pihenni. De mégsem tudom megtenni.
Mennem kell dolgozni, ez nem kérdés. Itthon tényleg mindent leredukáltam a minimumra. Nem főzök, programozva mosok, házimunka csak amit nagyon muszáj. Annyi sütit, csokit, kekszet eszem, amennyit csak bírok, a szénhidrát miatt. Mondjuk nem túl jól hasznosul, mert csak fogyok. De ez legyen a legnagyobb bajom. (még mindig nem vagyok sovány) Négy órát dolgozom (na jó, néha ötöt, vagy nyolcat), nem fizikai munkát végzek, bírnom kéne.
Kattog az agyam, mit kéne csinálnom. Van az a megoldás, hogy feladom, mondván az egészségem többet ér. De ha feladom, minden önbecsülésemnek vége. És nem tudom, képes vagyok e még egyszer összerakni magam. Persze, tudom, hogy a családomnak én egyedül vagyok én. Nem tudnak pótolni, ha addig kattogok, amíg nagy baj lesz. De nem tudom jó szívvel azt sem mondani, hogy akkor kész, ennyi volt, lássuk be, hogy leépültem (vagy nem tudom mi a jó szó ide.. puding.. stb.) Már csak azért sem, mert mióta dolgozom, azóta van csak az, hosszú-hosszú hónapok óta, hogy a hónap utolsó hetében nem kell vérciki módon anyámtól segítséget kérni. Mert igen, befizettük a kocsitörlesztést, és nem maradt semmink. Ha anyám nem hoz kaját, akkor nem eszünk. Így aztán az a pénz, amit keresek, úgy kell, mint egy falat kenyér. Egy viszonylagos anyagi biztonsághoz. Mert most sincs nagy lábon élés, de megélünk, és már olyan is volt, hogy maradt hó végén 10 ezer forintunk, ami még eddig sosem fordult elő talán. Szóval, az ilyen dolgok miatt mindenáron szeretnék kitartani.
Igenám.. csakhogy azért most már rendesen be vagyok rezelve ám. Mert mit csinálok, ha ez így marad? Akárhogy is, minden ilyen roham alkalmával pusztulnak az agysejtjeim, és nyilván a számuk véges. Na persze nem gondolom azt, hogy akár egy év múlva is már csak növényszinten leszek emiatt, de a jövőmre nézve ez elég gyászos kilátás. Január vége még kicsit messze van, amikor lesz az mri vizsgálat. Amúgy meg azt sem tudom, azzal kapcsolatban minek örülnék.. ha találna valamit, vagy inkább, ha az is negatív lenne.
Ami biztos. 24-én és 31-én nem dolgozom. (legalábbis most még biztos) És még ezen kívül is van egy nap szabim, úgy tudom. Amit ma meg fogok kérdezni, és ki is fogom venni vagy holnapra, vagy hétfőre.
A karácsony még mindig lóg a levegőben. Se erőm, se energiám, se időm semmire. Se sütni, se gondolkodni, se semmi. Pedig ezügyben meg kell ráznom magam, mert mindjárt itt van. És ugyan megértő lelkek a gyerekeim, de a karácsony az karácsony. És ők ajándékokat várnak a Jézuskától. :) Nem pedig azt, hogy "anyátok szarul volt, így most örüljetek annak, hogy egyáltalán itt van" Van még a neten rendelés opció is, amivel valószínűleg élni is fogok (tényleg, tudtátok, hogy egy csomó helyen holnap ingyen szállítás nap lesz?), de van jópárezerért utalványunk is Balázs munkahelyéről, tőlük meg nem lehet online vásárolni.

Nos, ez a bejegyzés pont olyan kesze-kusza lett, mint amilyenek a gondolataim. De legalább hű maradtam önmagamhoz, és őszinte vagyok. :) Talán elnézitek nekem.

Majdnem jó nekünk

Már tegnap este a zuhany alatt eszembe jutott, miről is akartam írni. (vagyis, most, hogy rápillantok az órára,az már tegnapelőtt volt) Leginkább morogni akartam. Már nagyon sokszor "vágták a fejemhez", hogy milyen jó nekünk, mert mindent a háromgyerekesek kapnak. Sőt, továbbmegyek, nekünk még az átlagos háromgyerekeseknél is klasszisokkal "jobb", mert háromból hárman tartós betegek.
Tudom én azt, hogy azok, akik ezt így gondolják, mind-mind igen korlátoltak, mégsem mindig sikerül igazán jól megemésztenem. Azt is tudom, hogy köztetek, kedves Olvasóim nincs ilyen korlátolt ember, de azért akkor most megosztom veletek, hogy mitől is olyan jó nekünk.
Amit kapunk, az havonta gyerekenként 4 ezer forint adójóváírás. Továbbá ingyen kapjuk a tankönyveket, és minden hónapban minden gyerekem kap 50 %-os támogatást az óvodai, iskolai étkezéshez. Ezeket mind nagyon komoly segítségként fogom fel, főleg a két utóbbit. Az elsőt csak azért nem, mert számszakilag nem jelenik meg a költségvetésünkben, Balázs nem keres ennyivel többet az ugyanilyen besorolási bérrel rendelkező kollégáival szemben. 
Ha pofátlanok lennénk, (vagy nem is tudom mi a jó szó erre) akkor papíron már elváltunk volna, és igénybe venném a rendszeres gyerekvédelmi támogatást, igényeltem volna üdülési csekket is, meg ilyenek, és akkor érdemelném ki ezt a "jó nektek" titulust.
Így nem érzem jogosnak. Soha nem is éreztem annak. Sokan irigylik tőlünk a tartós betegségre kapott magasabb összegű családi pótlékot. De soha, senki nem akarta átvállalni a viszketéstől üvöltő-vonagló gyerek/ek figyelemelterelését, a véresre repedezett kezek miatt síró gyerek vigasztalását, de a havi gyógyszerköltséget sem. Volt, hogy 5 gramm (nem írtam el, öt grammnyi) krémért fizettem 6ezer forintot. Egyszer rákentem Patrikra, fél óra múlva úgy üvöltött, mint akit ölnek, és le kellett mosni. Krém meg mehetett volna a kukába, helyette bevittem a bőrgyógyásznak, hogy adja oda valakinek, aki tudja használni. Ezek a költségek mára már nincsenek, mert hála már-már családtaggá avanzsálódott bőrgyógyászunknak megtudhattuk, hogy minden tartós beteg gyereknek alanyi jogon jár a közgyógyigazolvány, évi hatezer forintos kerettel, plusz még mellé amit elbírál az OEP. Hihetetlen papírmunka volt, de utánajártunk, és azóta nem kell rettegnünk hó végén, hogy nehogy most kelljen valami sürgősen.
Na, és ami miatt mindez kikívánkozott belőlem.... Mióta tart a válság, azóta Balázs munkahelyén minden megszűnt. Nem volt fizetésemelés, kevesebb lett az útiköltségtérítés (pedig nem költöztünk közelebb), elvették az étkezési jegyet is, nem lehetett üdülési csekkre pályázni, meg úgy egyáltalán semmit sem adtak, csak mindig mondták "örülj, hogy van hol dolgoznod". Ami egyébként tényleg öröm.
Amit viszont sosem gondoltam volna.. túl jól keres. Illetve egyszer ez már bebizonyosodott, mikor tavaly nyár végén megkérdeztem az önkormányzatnál, hogy esetleg nem lehetne e valami segítséget kapni a beiskolázáshoz? Lehet.. itt a nyomtatvány, mennyi a jövedelem, ami havonta összesen beérkezik a családi kasszába? 220 ezer. És mennyien vannak? Öten? Ja, akkor az nem jó, az már sok. De ha gondolom, adjam be, majd kijönnek a kollégák környezettanulmányra, megnézik, van e valami, ami eladható. Na, ott álltam fel, és hagytam az egészet a fenébe.. ami egyébként is megalázó volt.
És akkor most megint. Merthogy mégiscsak lesz beiskolázási támogatás a dolgozóknak, jött az email. Csakhogy.. és itt a bibi. Meg van határozva, kik vehetik igénybe. Rögtön az elsőnél elbuktuk. Mert 150 ezer Ft alatti besorolási bér.
Az igazán dühítő az egyébként, hogy azoknak, akik ezt kitalálták kell a legjobban tudniuk, hogy a besorolási bér nagyon kevés pozícióban marad annyi, amennyi. (a férjem, és kollégái pl. pont ilyen pozícióban vannak) Azok a komissiózók, akiknek mondjuk 130 ezer Ft a besorolási bérük, de pótlékokkal, jutalmakkal hazavisznek kétszázat, simán igényelhetik. Amivel nincs bajom, mert mindenkinek szüksége van segítségre, vagy legalábbis jól jön. A bajom azzal van, hogy megint nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb.
Ez most kissé dühít. Abba meg csak egy pillanatig gondoltam bele, hogy bezzeg, ha engem nem rúgnak ki rövid úton, akkor most lenne.. meg fizetésem is, és amúgy sem jelentene gondot az iskolakezdés.
Pedig úgy egyébként tényleg jó nekünk. Van három csodaokos gyerekünk. És majd ők feledtetik a dühömet is. :) (vagy rátesznek egy lapáttal, de az részletkérdés)

Hitel

Ez megint nem lesz egy vidám poszt. Nem sikerül átlendülnöm sem a hetekkel ezelőtti orvostól orvosig rohangáláson, sem azon, hogy ilyen béna az időjárás, de azon pedig, hogy már megint az egekbe tart a svájci frank árfolyama, azon aztán végképp nem.
Napok óta gondolkodunk, számolunk, osztunk-szorzunk, kivonunk, meg amit még el lehet képzelni. Kértünk egyenleget a fennálló tartozásról. Megfordult a fejünkben a másik hitel gondolata, pedig mindig is azt vallottuk, hogy nem szabad hitelből hitelbe esni. De a gondolat gondolat marad, mert jelzálogot nem tudunk adni, egy személyi kölcsön pedig ott kezdődik, hogy 50 ezer havonta, öt évig, és még adóstárs is kell, mert én társadalom szégyene nem rendelkezem jövedelemmel. Méltányosság nincs, mert ez egy autó. Nem egy lakás. Az autó meg luxus. Senkit nem érdekel, hogy nem egy húszmilliós luxusmercedesről beszélünk, hanem egy autóról, amibe befér egy öttagú család. Az sem nyom semmit a latban, ha azt mondom, közös érdekünk lenne, hogy találjunk megoldást. Nyilvánvaló, hogy ők (a bank) le sem tojja, hogy miből és hogyan fizetem, sőt, azt sem nagyon, ha nem, mert egyszerű a képlet, elviszik, elárverezik, és kész.
Megfordult a fejünkben a fájdalmas gondolat, hogy akkor adjuk el. Gondolati szinten hagytam, hogy utánanézzen a párom. Az autónk, ami egy nyolc, vagyis hét éves Citroen Berlingo, jelen pillanatban 1,200,000 Ft-ot ér. Annyiért nem is valószínű, hogy el tudnánk adni. Ez az egyik. Mi, négy évvel ezelőtt 2,1580,000 Ft-ért vettük (és akkor az jó ár volt nagyon). A bank, egy teljesen friss, mai egyenleg szerint 1.708.000 Ft-ot kér tőlünk, ha lezáratjuk a hitelünket. Tegnapelőtt még "csak" 1.666.000 Ft volt ugyanez az összeg. Nem kell hozzá nagy matektudás, hogy kiszámoljuk, hogy nem is kicsit, hanem óriásit buknánk, ha az eladás mellett döntenénk. Mert bebuknánk a négy évi törlesztést, nem lenne autónk, és még adósságba is kéne verni magunkat, hogy teljesen ki tudjunk fizetni mindent.
Nem tudom még mi lesz. A tűrőképességünk legszélén vagyunk. Nincs tovább. Nemigen van már honnan elvenni, és átcsoportosítani, mert nem járunk sehova, és a kaján kívül alig költünk másra.
Patthelyzet. Mert van autónk, és kifizetjük a törlesztést, de nemigen marad miből tankolásra, tehát ha nincs benne benzin, akkor használni sem tudjuk a kocsit.
Tudom, hogy rajtunk kívül még rengetegen vannak ilyen helyzetben, sőt, tudom, vannak, akik még nálunk is rosszabbul jártak, járnak. Szomorú. A legszomorúbb, hogy nincs semmi, amitől azt gondolhatnánk, hogy egy bizonyos ideig kell csak kitartanunk, mert aztán jobb lesz. Nem lesz jobb, az elemzések szerint minimum fél évig még kúszik felfelé majd, aztán megáll, de ki tudja hol?
Nálunk sok mindent megoldana, ha végre találnék magamnak munkát. Egy olyat, amit bírok is. Biztos van olyan. Bőszen keresem.