Végre ma már reggel azt lehetett érezni a levegőben is, hogy ez már nyár lesz a javából. Meg is kaptam ma lépten -nyomon, hogy remélik, most már végre megfelelő nekem is a hőmérséklet, mert amúgy normális ember ezt nem tudja elviselni. Csak mosolygok ilyenkor, hagyom őket, hadd cukkoljanak. Én akkor is sokkal jobban szeretem, és sokkal könnyebben elviselem ezt, mint a hűvöset.
A munka a mostanában megszokott őrületes tempóban ment ma is. Az őrületes tempó elsősorban arra vonatkozik, amennyi mindenre oda kell figyelni, és amennyi mindent meg kell oldani pillanatok alatt. Leszivja az agyamat teljesen a folyamatos koncentrálás, de kitartok. Más opció egyébként sem nagyon van.
Munka után még voltam az oviban alapítványi megbeszélésen, az is tartott két órán keresztül egy levegőtlen tetőtéri helyiségben. Nem volt kellemes élmény, de most már megvan az új kuratórium, így az utolsó (vagy közel az utolsóhoz) megbeszélések egyike volt ez. Régebben fájt egy kicsit a szívem, ha arra gondoltam, hogy most már nem csinálom én ezt, mert sok évvel ezelőtt szinte a sírból hoztuk vissza az alapítványt, de most már ideje átadni a stafétabotot olyanoknak, akiknek erősebb a kötődésük oda, és könnyebben tudnak kommunikálni is egymással is, illetve az ovival is.
Nekem is jólesik ez a meleg, nem zavar egyáltalán. Sőt... Tegnap este szabadtéri színházi előadáson voltunk a barátnőmmel, és olyan jó volt, hogy vékony kis ruhában sem fáztunk még késő este sem.
VálaszTörlés