Hát arra azért nem számítottam tegnap este, amikor még meccsnézés közben blog posztot is írtam, hogy lesz még aznap este pokol és mennyország is. Pokol, amikor láttuk Varga Barnát lezuhanni a fűre magatehetetlenül, szemmel láthatóan görcsbe rándulva. Láttuk a rémületet az arcokon, a furcsa tehetetlenséget a segítő személyzet viselkedésében, és csak zakatolr a fejemben, hogy ugye nem ismétlődött meg az, ami Eriksennel történt három évvel ezelőtt. Örök nyomot hagyott bennem annak a Vasas meccsnek az emléke, amikor Lovrencsics Gergő került rongybabaként a földre, és percek teltek el úgy, hogy azt hittük, a legrosszabb történt. Barniról azóta tudjuk már, hogy több helyen eltört az arccsontja, már meg is műtötték, és agyrázkódása is van. Hála istennek, hogy nem történt ennél nagyobb baj.
A sokkoló pillanatok utáni adrenalin löket dolgozott mindenkiben, de nagyon sokáig úgy tűnt, hogy semmi sem sikerül. És végül, az utolsó pillanatban megtörtént a csoda, és a labda a hálóban volt. A közvetítés alatt így kiabáltunk Erikkel, hogy nem is hallottuk Hajdú B. azóta már híressé vált kiabálását, hogy Keviiin, reszkessetek, de ne csak a betörők..!
Nem tagadom, végigsírtam a gól utáni perceket.
Ekkora adrenalin bomba után nagyon nehezen aludtam el, még kettőkor is megnéztem az órát. Ebben ellenére jó volt ma reggel arra ébredni, hogy ugyan nem a saját kezünkben van a sorsunk, de még van egy kis esély arra, hogy tovább megyünk. Nálam már az is nagy dolog, hogy így vagyunk az Eb-n, minden más csak bónusz, de nagyon drukkolok.
A mai nap még ilyen felemás volt, mert szárnyalt a lelkem a tegnap este miatt, közben meg lelomhozó volt, hogy minden hétköznap ugyanolyan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése