Vasárnap

Balázs dolgozott ma, így tudtuk már jó előre, hogy ma biztos nem lesz semmi programunk. Patrik már tegnap elment itthonról, grilleztek a barátokkal, és utána Zsófinál aludt. Nem szólhatunk egy szót sem, mert előző hétvégén meg fordítva volt, Zsófi volt nálunk péntektől vasárnapig. Az a felállás inkább kedvemre való, de nyilván így igazságos, még akkor is, ha egyébként Zsófi szülei sokkal edzettebbek már e téren, mint mi, ott ő a legfiatalabb gyerek, míg nekünk ez egy új helyzet. De persze, semmi kifogásunk ellene, hogy is lehetne? Csak még azért furcsa négy személyre teríteni az asztalnál.
Nagyon szép idő volt, így lehetett volna ez egy tök jó nap is, ha nem keseríti meg az a folyamatos fájdalom, ami az ízületeimet sújtja. Minden porcikám fáj, a derekam, a talpam, a karjaim, borzasztó érzés. Párszor eszembe is jutott a doktor néni, akihez 14 évesen jártam. Fogalmam sincs a nevéről, akkor sem tudtam szerintem, egy orosz néni volt, aki a Villányi úti lakásában rendelt, és akihez úgy kerültem, hogy addigra már bármit kipróbáltam volna, csak ne fájjon semmi. Ő akkor azt jósolta, hogy még az ízületeimmel sok baj lesz, nem jó se a túl meleg, se a hideg. Már akkor megmondta azt is, hogy lesz baj az epémmel is, meg a vesémmel is, végül is miért pont ebben az ízület témában tévedne? Ha tudnám, hogy akkor milyen injekciókat adott, holnap mennék, és beadatnám. Akár ugyanúgy minden nap, mint akkor. De sajnos azokról a dolgokról nem maradt semmi írásos dokumentum, ahonnan ez kiderülhetne.
Azért ma este megfordult a fejemben, hogy holnap írok a masszőr csajnak, akihez jártam régen is, hátha valahogy találunk egy órát a héten, amikor tudnék menni hozzá. Hátha segítene valamit.
De még az is lehet, hogy holnap úgy ébredek, hogy nem is fáj semmi. Ez lenne a legjobb.