Vannak ezeknek a napoknak nagyon pozitív hozadékai rám nézve. Tök jól ki tudok kapcsolni, nem rágódom mindenfélén, egyáltalán nem idegesítenek azok a dolgok, amik a sima hétköznapokban folyamatosan. Kivéve, amikor Erik és Roland egymást szekálják, mert az most is nagyon fel tud húzni.
Jólesik ez most nagyon, főleg, mert tudom, hogy az utolsó negyedévben embert próbáló feladataim lesznek. És ezek csak azok, amiket már tudok. Amire meg nem is lehet felkészülni, az meg ki tudja, hogyan és mikor fog utolérni bennünket.
Még nyáron sem volt ennyire egyértelmű, mint amennyire élesen most látszik, hogy a gyerekeim mennyire nem gyerekek már, és mennyire más dolgokat igényelnek tőlem, mint eddig. Sok mindent kell átalakítani magamban, hogy ezeknek az új igényeknek is meg tudjak felelni, mert eddig ugye mindig volt még kettő, de legalább egy kicsi, aki ugyanazt várta, mint előtte mindenki. Most meg hirtelen már senki nem kicsi, és előfordul, hogy akár egész nap is elvannak a maguk dolgaival foglalva, előfordul, hogy fogalmam sincs, miről (kiről) beszélnek. Ugyanakkor minden fontos dologban kikérik a véleményemet, segítséget kérnek.
Jó lenne, ha most még lenne megint utánpótlás kicsikből, akik másfajta törődésre is vágynának, de azért, ha többen lettek volna tíz évvel ezelőtt, lehet, hogy kitéptem volna a hajamat is.
De ezekből a napokból is őrzök majd értékes pillanatokat, vidám perceket, jeleneteket, és ez a lényeg. Remélem, hogy ilyen napjaink sokszor lesznek még, akárhány évesek lesznek is ők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése