Motoszka

Néha elképedek magamon, hogy micsoda érzelmi nulla is tudok lenni. És nem is jó érzés ez, mert világéletemben érzelem motivált voltam, és amikor azt érzem, hogy nem érzek semmit, akkor az gáz. Még nem tudtam azt megfejteni, hogy ez mitől van így, amikor így van, de végtelen hálát érzek olyankor, amikor egyszer csak egy olvasmány kapcsán csak úgy folyni kezdenek a könnyeim. Vagy a tévéműsoron. Meg amikor azonnal feltámad bennem az ösztön, hogy megvédjem, és megvigasztaljam a bánatos embert. Ilyenkor megkönnyebbülök, hogy jól van, hála az égnek nincs velem nagy baj, ha mégis előfordulnak még ilyenek.
Aztán ezek kapcsán azon gondolkodtam ma, hogy mennyire elhatározás kérdése e bármi is. Mostanában megint motoszkál bennem, hogy változtatni kéne valamin. Nem tudom még pontosan mit is szeretnék, de valami mást is, mint ami van, mert azt érzem, hogy be vagyok/vagyunk fásulva és zárkózva. Talán az a fajta energia hiányzik az életemből, amit az ilyesmi okozna.
És még az is motoszkál bennem, hogy valahogy el kéne érnem, hogy mire majd a negyvenedik születésnapom lesz, addigra olyan jól nézzek ki, mint még soha. (és nem lenne baj, ha nem a plasztikai sebész oldaná meg ezt :D :D)

De a legeslegfőbb gondolatom ez volt ma: