Azt mondják, ilyenkor ősszel az emberek is elkezdenek lecsendesedni, nem csak a természet. Hát nem tudom.. én éppenséggel leginkább egy fortyogó, és bármelyik pillanatban kitörni kész vulkánhoz érzem magam hasonlónak, nem pedig valami lecsendesedő lelkű embernek.
Annyira szeretném elmagyarázni valakinek, hogy mi zajlik bennem, de annyira nem tudom még magam sem ezt igazán, hogy az lesz a célravezető, ha most nagy hirtelen rázúdítom mindenkire, és majd lesz belőle valami. Talán majd közösen kibogozzuk.
Nagyon szeretnék mostanában találni valamit magamban, magamon, amit szerethetnék. Újabban arra vágyom, hogy valami igazán "Diusos" stílusom legyen, amiről bárki, bármikor megmondja, hogy ez én vagyok. Újabban nagyon vágyom arra is, hogy ne csak lássanak, hanem észre is vegyenek. Akarom tudni és hallani, hogy még esetleg labdába rúghatok.
Szerintem még bőven messze van azért az, amit a férfiaknál kapuzárási pániknak hívnak, de talán van ebben valami olyasmi, hogy a gyerekek nőnek, és újabban egyre többször igénylik mások (velük egykorúak) társaságát, ami persze teljesen rendben van így, csakhogy az én életem arra van berendezkedve, hogy az ő igényeikkel foglalkozzak. Mindig, minden előtt ez szerepelt, és úgy beleivódott a személyiségembe, hogy néha végső kétségbeesésemben azt gondolom, jajj, gyorsan, legyen még egy-két-három gyerekünk, mert most én éppen senkinek sem kellek. Józan pillanataimban persze (és azért ebből van a több még) eszembe sem jut ilyen, és azzal is tisztában vagyok, hogy ez a most zajló folyamat egyrészt így normális, másrészt évekig is eltart még, hamadrészt még rosszabb is lesz. Csakhogy azt is gondolom, hogy ezzel a mostani legelső, bevezető szakasszal a legnehezebb megbírkózni. Most kellene valami olyan, ami megnyugtatná a lelkemet, de nem kellene plusz tízezer energiát fektetnem. Mert az nincs. És amúgy is, egy csomó energiám elmegy arra, hogy megsajnálom magam. :D
De ilyenek jutnak eszembe, hogy de jó lenne, ha csinálna rólam pár fotót valami nagyon profi fotós. Valami olyat, amiről látnám az én énemet. Nem azt, amit én a tükörben látok, hanem amit mások látnak. Nem vagyok benne biztos ugyanis, hogy a kettő ugyanaz.
Nem vagyok normális, na. De majd elmúlik.
Miért nem csináltatsz pár képet?
VálaszTörlés(amit meg arról írtál, hogy a gyerekeinkre való gondoskodásra rendezkedtél be és ez fontos része az énképednek, ebben én is magamra ismertem; nagyon nehéz ilyenkor az új életfeladatot megtalálni)
Miért nem? Azért, mert még nem találkoztam olyan fotóssal, akivel szemben képes lennék nem feszélyezetten viselkedni. :) (sejtem, hogy Neked van egy neved, aki ilyen) Bár.. lehet, hogy ez is csak kifogás, mert nem is olyan tuti biztos, hogy akarom én látni, mit látnak rólam mások. ;)
VálaszTörlésAz új életfeladat nemhogy nehéz, néha lehetetlennek látszik. De majd csak meglesz.. :) (neked is)
Egy olyan fotózásra én is szívesen elmennék, ahol profik olyanná alakítanak, ami lehetne belőlem, és ezt megmutatják. Mehetnénk együtt :)
VálaszTörlés