Jön a tél

Ha nem lenne ez amúgy is elég feltűnő abból, ahogy elromlott az idő, akkor feltűnik abból, hogy a két kedvenc kutyánk viselkedik. A hét második felére rendesen "befordultak", tegnap és ma már odáig jutottunk, hogy sem enni nemigen volt kedvük, se kijönni a házukból. Ez utóbbit persze ketten használtak egyet, természetesen a kisebbiket, mert oda csak úgy épphogy férnek be, és emiatt aztán jól össze tudnak bújni. Azt meg szeretik. (még nyáron is így aludtak nem is egyszer) Ezügyben az én kutyáim teljesen, mert pont úgy szeretik a meleget, meg a bújást, mint én. :)
Balázs már tegnapelőtt mondta, hogy előszedhetnék nekik valamit a fekhelyükbe, ami még nyáriasítva volt, azaz semmi nem volt alattuk, mert nyáron épp az a cél, hogy alkalmasint le tudják hűteni magukat, az meg egy pléddel-akármivel ellátott fekhelyben nem fog menni. Elfelejtettem ezt a kérést, egészen ma délutánig. De akkor eszembe jutott, és sürgősséggel pótoltam.
Arthur és Freddy addig, amíg én előszedtem a szekrényükből (nem vicc, tényleg van egy szekrény odakint, ahol az ő dolgaik vannak) a plédeket, és behajtogattam gondosan a két fekhelybe nagy könyörgés árán hajlandók voltak hátramenni a kert végébe elintézni a kisebb-nagyobb dolgaikat.  Még gondoltam is közben, hogy minek strapálom magam, hogy mindkettőbe teszek valamit, úgyis csak az egyiket használják ebből is.
Arti jelentkezett előbb. Addigra én már végeztem, és az ajtót is becsuktam, de tudta, hogy valami történt odabent, mert se szó, se beszéd bemasírozott a kutyaajtón. Freddy-nek még kiabáltam egyet-kettőt, de nem jött, úgyhogy én bejöttem elmosogatni az edényeiket. Mire végeztem, már ő is állt a kapuban, és alig várta, hogy kinyissam neki. Ő velem együtt jött be a helyükre, és azzal a lendülettel, amivel érkezett, bevágódott a fekhelyre, összetúrta jobbról is, balról is a plédeket, vagy negyvenszer megrázta magát, aztán beledörgölőzött, és ezek után részéről is át volt véve a cucc. Arti addigra már egyszer összetúrta, mert messze nem úgy volt, ahogy én azt hagytam. Ha már ott voltam, megálltak a kajás vödör előtt, és addig néztek, amíg nem adtam nekik enni.
Ezek után pedig már nem is lehetett őket kint látni. A legmélyebb egyetértésben horkolnak jelenleg is, természetesen egy fekhelyen ketten.