Határozottan fogalmam sincs

Nem tudom, hogy mikor jön el az a pont, amikor nem lesz elég a halogatás, meg az ide-oda tologatás, és mással foglalkozás, hanem muszáj lesz majd ott és akkor megállnom, és abban a szent pillanatban eldöntenem, hogy akkor mi az, amin változtatni fogok. Nem majd, ezerszer átrágva és meggondolva, ezerféle kifogást keresve, és ezermillió nyafogást megejteni addig, hanem ott és akkor. Akár írásba is adva, hogy a szó se szállhasson el.
Minden porcikám követeli a változást, mégis itt toporgok egy helyben, ebben az ismerős (és emiatt ugye teljesen otthonosan meleg is, még ha sz.r is) helyzetben, mert az mégiscsak olyan jól kitaposott.
Egy csomó mindenről másképp gondolkodom már, mint régen. Egy csomó mindent másképp is látok. Bizonyos dolgokban sokat szelidültem, más dolgokban pedig sokkal kevésbé ismerek tréfát, mint régen. Szóval változom én folyamatosan, mégsem követem igazán saját magamat sem. Valahogy orrhosszal maradtam le saját magam mögött, és most ennek iszom a levét.
Vannak jelek, amikre jobban kéne figyelnem, de persze nem.. hessegetem el szépen magamtól a gondolatot is, hogy tudomásul vegyem.
Sosem voltam még ennyire határozott egy csomó mindenben, mégis sosem voltam még ennyire bizonytalan sem a jövőt illetően. Itt van egy útelágazás, toporgok tanácstalanul, és minél többet tudok, annál kevésbé tudom eldönteni merre is induljak. (nem, nem munka) Egészen mást mond az eszem, mint amit a szívem súg.
És még ehhez társul az a fajta önértékelési probléma is, ami sosem látott méreteket öltött.
Egyébiránt hozzátenném, hogy nem sajnáltatom magam. Eszemben sincs. Ezeket a gondolatokat is azért írom le, mert azt gondolom, nem egyéni probléma az enyém. És ki tudja? Talán én épp gondolok olyat, ami másnak jól jöhet. Arról nem is beszélve, hogy amikor eljutok odáig, hogy le tudom írni, az mindig félsiker szokott lenni. :)