Megtanulom...

Azon gondolkodtam ma, hogy ugyan fejlődőképes vagyok bizonyos területeken, mégis néha olyan végzetesen le tudok maradni. Igaz, amiben pl. a legnagyobb a lemaradásom, attól olyan távol állok, mint Makó Jeruzsálemtől. Biztos, hogy ezért nem tudok fejlődni. Így aztán, miután ma sokadszor is megszívtam ezt, hogy én azon a szinten vagyok, amelyiken, úgy döntöttem, egy másikféle stratégiát fogok alkalmazni, és nem ebben akarok fejlődni, hanem épp az ellenkezőjében.
Igen. Megbántottak ma. Megint. Nem először, nyilván nem utoljára, mert célszemély csak így és csak ebben a formában érzi jól magát. Az a típus, aki mindenkinél jobb, okosabb, ügyesebb és szebb is. Ráadásul még megmondóember is. Így ez a sokminden együtt már bőven adja neki a rutint is ahhoz, hogy engem (és a hozzám hasonlókat) azonnal földbe tudjon döngölni, amikor neki kedve tartja, mert én, a kis rutintalan naiv mindenkiben minden nap újra és újra a jót akarom felfedezni, és úgy állok hozzá, hogy segítsek neki, hogy kedves legyek vele. Hiba ez, vagy nem.. mindegy is már. Ilyen vagyok, képtelen vagyok átmenni bunkóba, csak azért, mert talán úgy lehetne nagyobb szám, mint neki. Én erre nem vagyok alkalmas.
Arra viszont alkalmas vagyok, hogy bezárjam előtte a lelkemet, az aurámat, és mindent, amihez minden alkalommal keresi a hozzáférést, hogy jusson neki az én energiámból minél több.
Ez lesz a következő tanulnivalóm. És addig fogom gyakorolni, amíg csak úgy nem megy már, ahogy szeretném.
És akkor majd nem érzem magam hülyén, vagy hülyének, és nem is engedem, hogy bárki is elrontsa a napomat.
Punktum.