Nem az én napom

Majdnem azt a címet adtam a bejegyzésnek, hogy pi..ba az egésszel. De azért azt mégsem.. így elkezdtem írni cím nélkül, aztán majd lesz valami.
Azt hiszem, megfejtettem én azt a titkot, hogy miért is van sokkal több vezető beosztású férfi, mint nő. Nem azért, mert ők okosabbak nálunk, még csak azért sem, mert többen vannak esetleg (nem is tudom amúgy, hogy többen vannak még?), még csak nem is azért, mert ez a beidegződés. Egész egyszerűen azért, mert ők sokkal jobban tudják csinálni elmélyülten és jól amit csinálnak, mint az átlag nő. (azért nem írtam azt, hogy mint a nők, mert biztosan van egy csomó kivétel) Vagy mondjuk mint én. Jelen pillanatban egy nagy marék lepkének (amúgy ide is egy csúnya szót akartam...) érzem magam, és éppen ott tartok, hogy beveszek három levél lesz.rom tablettát egyszerre.. Olyan nagyon fáradt vagyok, és mégis azt érzem, hogy soha nem csinálok semmit. Mert sosincs semmi befejezve, meg mert mindig minden ugyanolyan.. ugyanazokat csinálom vég nélkül... akár nem is kéne már ott lennem, akkor is menne magától minden. Nincs látszata semminek, se itt, se ott. Mert mire egyvalamit megcsinálnék, addigra másik háromféle terem ott, amivel már végezni kéne. Hiába mondogatom magamnak, hogy megvár minden.. és semmi nem történik akkor sem, ha nem csinálom, egy idő után én magam sem hiszem el.
Így aztán a pihenés sem olyan sosem, mint amilyennek lenni kéne. Mert pattanásig feszült idegekkel pihenek.. folyamatosan azon jár az agyam, hogy milyen hülye vagyok, ennyi idő alatt már ezt vagy azt megcsináltam volna.
Nincs türelmem semmihez. A gyerekeimhez sem. Vagy hozzájuk a legkevésbé, mert folyton beszélnek, amikor én csendet szeretnék magam körül, folyton éhes valaki, folyton kell valakinek valami. Csak mondják, és mondják.. én meg szeretném befogni a fülem, és nem hallani.. sem azt, hogy nyílt nap lesz a héten.. és a háromból ketten néztek rám reménykedve, hogy "ugye eljössz?" Nem tudom... szeretnék nekik örömet okozni, és valószínűleg ez lesz majd a döntő érv, amikor ezt el kell döntenem, de olyan sok energiámba fog ez kerülni, hogy lehet, hogy abban a pillanatban megbánom majd.
És akkor még ott van a bizonytalanság, hogy akkor hogy lesz majd két hét múlva. Úgy biztosan nem, ahogy szeretném, és már barátkozom a gondolattal, hogy ne húzzam a számat, vagy legalább ne látványosan, hanem majd csak simán örüljek annak, ami következik.
És igen, azzal is szembesültem, hogy alig 47 nap múlva karácsony lesz. Amit nem lesz egyszerű kivitelezni. Akkor sem, ha a végletekig leegyszerűsítek majd mindent.
Szóval, mindezek kapcsán eszembe jutott, hogy valószínűleg a férfiaknak azért könnyebb, mert nem agyalnak feleslegesen mindenfélén, hanem mindig épp az adott helyzetre koncentrálnak, és azt oldják meg. Nem előre gondolkodnak, meg nem utólag azon, hogy "mi lett volna, ha". Gondolom amikor pihennek, akkor eszükbe sem jut, hogy "hú, a tesicuccot nem mostam ki", vagy hogy "már megint nem vettem mosogatógép tablettát, és úgy a pihenésből tényleg relax és feltöltődés lesz.
Közben azért csendben és titkon arról álmodozom, hogy lesz még az idén minimum egy olyan napom, amikor csend lesz és nyugalom, és én majd pihenek... meg olyan ízig-vérig nőnek érzem magam. Nem tudom mitől lenne ez így, de hátha..
Addig meg kiáztatom a hidegfrontot érző izmaimat a kádban. Mindenhol görcsöl és fáj már, éppen ideje lesz. :) (és gondolom ettől még sokkal inkább nyűgös vagyok, mint csak úgy szimplán lennék)