X faktor

Kezdhetném egy nyelvnyújtós szmájlival azoknak a velem egy vezetéknevet viselőknek (na jó, az övéké sokkal előbb volt az övéké, mint ahogy az enyém lett), akik most azt fontolgatják, hogy jó, hát akkor már lapoznak is tovább, mert őket ez aztán a legkevésbé sem érdekli.
De ha továbbolvasnak, talán ők sem bánják meg. Ha meg igen, hát akkor meg már úgyis mindegy lesz. :D
Az idei x-faktort is nagyon szorgalmasan nézem. Még akkor is, ha idegesít, hogy most már két napos rendezvény lett belőle, és nyilván kíváncsi vagyok arra is, hogy ki fog kiesni, így végignézem mindkét adást. De azért nem bántam volna, ha úgy marad, ahogy volt ez eddig is.. :) Még mindig nincs igazi kedvencem, viszont már tudom, hogy mit is jelent az, amikor azt mondták erről a műsorról, hogy "azért nem nézem, mert mindig olyan dalt énekelnek, amit már valaki elénekelt, csak itt sokkal sz...bbul csinálják.." Nekem nemigen volt eddig bajom azzal, hogy mások dalait éneklik, sőt, általában azzal sem, hogy esetleg kicsit rosszabb. De ma este azért Bozsek Márk még nálam is elpattintotta ezt a húrt, amikor olyan hamisan és sehogyanse énekelte azt a Color dalt, hogy már én is énekeltem neki, csak találná már meg végre a hangot, ahol kéne ennek szólnia. Nem sikerült neki. Ahogy a hangulatát sem sikerült átadnia, lehet, hogy épp ezért.
Nem tudom megmagyarázni én magam sem, hogy mi az, ami hiányzik nekem az idei énekesjelöltekből, mi az, ami miatt még mindig nem drukkolok igazán senkinek, de valami van. Mondjuk ha muszáj (márpedig ez a felhozatal, tehát ebből muszáj) mondanom két valakit, akit szívesen látnék az élen, akkor az Csordás Ákos lenne és a ByTheWay.
Gondolkodtam mondjuk, hogy lehet, hogy az a bajom, hogy olyan sok megosztó személyiség van most közöttük, hogy ez nekem a bajom. Mert én általában az ilyen típusú embereket kerülöm. Hidegrázást kapok tőlük, na. Nem azért, mert a világ fekete és fehér, és legyen mindenki vagy jó, vagy nem, de az, amikor valaki mindenben rettenetesen szélsőséges, és direkt provokatív, az nekem nem jön be. Valószínűleg ezért nem bírom már az elejétől kezdve Tündét és a Fat Phoenix-et, mert ők ilyenek. Ők azok, akik mindig úgy csinálják, ahogy senki más. Sőt, ahogy senki másnak eszébe sem jut. A mozdulataik túlzóak, a hangjuk ugyan egyedi, de semmi melegséget és emberiességet nem tudok benne felfedezni, így aztán nem tetszik.
A mentorok viszont a vártnál jobbak. És néha már-már Geszti Pétert érzem betolakodónak a másik három mellett, nem pedig fordítva. Szikora Robi egy őrületesen idealista fazon, de kezdi egyre jobban belopni magát a szívembe, és már várom, mikor jelennek meg a mém-ek róla az interneten, ahogy épp tálal valami orbitális blődséget valamelyik versenyzőnek. Alföldi pedig... még annál is jobban csípem most, mint eddig, mert itt most látom benne az embert.. azt az embert, aki minden helyzetben segíteni próbál, aki mindenkit magáz, akit tehetségesnek gondol, úgy érzem, abból fakad ez, hogy olyan neki, mintha kollégák lennének. :)
Gabi pedig.. hát Gabi. Kirobbanó energiával, és hatalmas szívvel. :) Nem is gondoltam volna, hogy ennyire képes felnőni a feladathoz.
Mindennek ellenére ma éppen Krasznai Tünde volt az, aki nagyon betalált nálam. Vagy ha nem is ő, de az általa előadott dal. Ha a szöveget figyeled, tudni fogod miért.
(és többek között az ilyenekért nézem én az X-faktort... mert ezt a Pink dalt nem is ismertem.. pedig rólam (is) szól).