November utolsó napján

Na még ma, az utolsó novemberi napom hagytam magamnak a csapongást, hogy aztán hátha sikerül majd idebent szépen, fokozatosan lecsendesíteni mindent decemberben, amikor úgyis annak van itt az ideje.
Ma még azért adtam magamnak hideget-meleget minden értelemben. Alig négy és fél óra alvás után keményen odatettem magam a mai munkanapon is, hogy haladjunk. Elfáradtam, és alig vonszoltam magam mire hazaértünk, mert minden porcikám fáj. A saját hülyeségem és a hideg miatt elég rendesen kiszáradtam, és most ott tartok, hogy több ujjam hegye van kirepedve, és épp csak ujjheggyel tudok gépelni is. Házi feladatul adtam magamnak, hogy minél többet igyak. És valahogy odabent is rá kell vennem magam, hogy nem felejtsem el. Ugyanakkor még mindig képes voltam azon ostorozni magam, hogy mi minden nincs megcsinálva. Tudom, hogy fizikai képtelenség lett volna ma mosni, amikor még száradnak a ruhák a szárítón, úgyhogy nincs is hova teregetni, de azért utáltam a szennyestartóból kifolyó ruhák látványát. Azt is tudom, hogy az adventi díszek padlásról lekerülésére sem volt semmi esélyem egész héten, de azért szidtam magam rendesen, amiért tegnap elfelejtettem szólni, hogy legalább ma délelőtt hozza le valaki, mert akár már délután nekiállhattam volna. Ami még így, leírva is megmosolyogtatott még engem is, mert ahányszor csak leért a fenekem délután, a fejem már aludt is. Kétszer is sikerült tíz percre elbóbiskolnom.. és aztán persze még az x faktor reklámblokkjaiba is belealudtam.
De ezek a külsőségek nem is annyira számítanak. Ezek majd szép sorban a helyükre kerülnek, és lesz, ami lesz. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy.. és mindig összekaptam magam az utolsó pillanatban legkésőbb.. és olyankor van az, hogy egy nap alatt megváltom a világot, kitakarítok, sütök vagy négyfélét.. és lenyugszom. :)
Sokkal jobban számít, hogy azt szeretném, hogy mire december végén nagyjából túl leszünk az őrült hajtásokon, ami még vár ránk munkailag, meg iskolailag, ne úgy töltsük a karácsonyt, hogy egymást méregetjük csupa indulattal, mert mindannyian olyan fáradtak vagyunk, hogy egy rossz szóért, vagy egy elbaltázott reakcióért leharapjuk a másik fejét. Mondhat bárki bármit, ennek az oroszlánrésze is az én feladatom itthon. Nem elvárásból, hanem mert én vagyok annyira diplomatikus, és empatikus (már amikor nem vagyok önző h.p), hogy tudom, kinek hogy lehet elmondani, mire is gondolt a másik.
Magammal szemben is csak annyi követelményt támasztottam, hogy legyek türelmesebb, és elnézőbb. Talán menni fog. Ha meg nem, majd csak valaki figyelmeztet...

Holnap pedig már december. Advent első napja lesz (köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.., mondom csupasz...). És még valami. :) Na ki tudja mi? De nem baj ám, ha nem tudjátok, mert el fogom árulni.