Nnnnaaa

Kialudtam, kimorogtam magam, felporszívóztam, letörölgettem, kimostam három adagot, és jobban vagyok. Na meg ettem jégkrémet is, és nutellát is. Csak úgy az endorfin kedvéért.
A fejem ugyan még mindig fáj, de ilyen is volt már, sőt, ennél rosszabb is, és mégis itt vagyok, úgyhogy nyilvánvaló, hogy ezen is túl fogok jutni.
Azért ma porszívózás közben gondolkodtam azon, hogy mi az, ami a legjobban hiányzik nekem a hétköznapjaimból. És miközben szépen sorra vettem, már meg is született az egész kiborulásomnak a nagy nyitja.
Íme, a lista:
- a telefonálás. Az, amikor csak úgy hirtelen eszembe jut valami, és már meg is oszthatom azzal, akivel szeretném.
-az internetezés. Az, amikor csak úgy leülök, megnyitom a facebook-ot, végignézem a fotókat, elolvasok egy-két blogbejegyzést, végiggondolom, és leírom, mit gondolok én.
- a spontán döntések. Az, amikor hirtelen úgy érzem, el kell mennem a könyvtárba, és tíz perc múlva már úton vagyok. (és amikor odaérek, akkor kiderül, hogy ott van a könyv, amit kerestem hetekkel azelőtt)
- az ölelések. Azok, amiket bármikor megtehetek. Mert néha elég annyi, hogy a következő perctől könnyebb legyen.
- az olvasás. Amikor akár egy órát is olvasok a kádban, mert épp a legjobb résznél tartok.

Szóval, az a helyzet, hogy így, a lista alapján leginkább az vezet a kiborulásomhoz, hogy nem tudok eleget és megfelelően kommunikálni. Sem verbálisan, sem másképp.
Úgyhogy ha változtatni kell valamin, akkor ez az. Na majd meglátjuk, hogy mit tudok tenni ez ügyben. Magamért. (mondtam már, hogy egy önző dög vagyok, nem?)

Holnaptól pedig a kacsának mese nincs, úszni kell. Úgyhogy a kacsa és Para együtt mennek dolgozni. Aztán majd remélhetőleg Para valahol útközben lemarad, mert kiderül, hogy a kacsa és a mélyvíz jó barátok, Parára pedig semmi szükség nincs. :)