Az előző bejegyzéssel kapcsolatban kerestem vissza itt a saját blogomon, mert úgy emlékszem, írtam én már egyszer hasonló témáról, de nem emlékszem mikor, és arra sem, hogy milyen címet adtam neki. Végül is mindegy. Arra emlékszem, hogy valahogy akkor tök véletlenül ráakadtam egy olyan babás blogra, ahol anyuka reklámozta az épp megjelenő könyvet a gyereke addigi életéről. Ez azért kicsit még nekem is erős volt, nem biztos, hogy belemennék. Nem feltétlenül gondolnék személyiségi jogokra, csak azon gondolkodnék el, hogy vajon mit szólna felnőttként, hogy nyomtatásban megjelent róla valami ilyesmi. Előfordulhat, hogy baromi büszke lenne rá. Meg az is előfordulhat, hogy baromira nem.
De az, hogy azért ne írjon senki babás blogot, mert sérti a gyereke személyiségi jogait, az azért szerintem kissé túlzó dolog. Vagy naiv vagyok. De mégis azt gondolom, hogy alapvetően a bloggerinák 99%-a azért írja a blogot, hogy emlék legyen belőle. Mert ki fog emlékezni már húsz év távlatából arra, hogy mit mondott először, és mikor? Főleg, ahol sok gyerek van, és már hét-nyolc év távlatából is gondolkodni kell azon, hogy ki is mondta ezt? Én nem hinném, hogy ezeknek az anyukáknak az a célja, hogy ezzel pénzt keressen. Persze, lehetne kézzel naplót írni, de saját tapasztalat, hogy annak egyrészt nehezebben áll neki az ember, másrészt hamarabb abbahagyja, harmadrészt igen hamar el tudnak tűnni ezek a kis füzetecskék. A fényképekkel sincs semmi baj. Az idézett blogbejegyzésből hiányoltam az eredeti cikkre való linkelést, kíváncsi lettem volna rá. A kommentek viszont néhol komolyan megdöbbentőek, bár nem is tudom, mit várok, vagy várok e még valamit, mikor tanúja lehettem annak, hogyan csináltak ki valakit, aki nem tett mást, csak írt egy babás blogot, általában boldog, örömteljes hangulatút, amibe bizony néha-néha, csak mert ilyen az élet becsúszott egy-egy elkeseredett post. Ezek az unatkozós "nethiénák" pedig azonnal lecsaptak rá. Szégyenteljes viselkedés volt. Nem tudom, mit tennék hasonló helyzetben. Valószínűleg azt, amit akkor ő, hogy lehúzta a rolót, törölte az addigi bejegyzéseket a nyilvánosság elől, és csinált egy zárt blogot.
De hogy témánál maradjak. Azt azért kissé túlzónak érzem, hogy, mint ahogy a kommentekben olvastam, még azt is felvetették, hogy pedofil várja meg a gyereket a suli előtt, mert anyuka leírta mit szeret. Szóval azért... De tényleg az is lehet, hogy csak naiv vagyok tényleg.
Mindenesetre lényeg a lényeg. Az, hogy valaki csak és kizárólag arra használja fel a gyerekét, hogy pénzt keressen vele, az valóban fura dolog. De egy blog alapvetően nem ebből a célból születik. És mivel minden érem kétoldalú, mégis... aki végül könyvet jelentet meg a gyereke életéből, az nyilván mindent alaposan átgondolt ezzel kapcsolatban, és vállalja ennek minden következményét. Mi annyival mondhatunk erről a dologról véleményt, hogy vagy megvesszük, és elolvassuk, vagy nem.
Napok óta ezen a bejegyzésen zakatol az agyam, mmint az általad belinkelten is meg a Te véleménykéréseden. :) Aztán annyira elfoglalódtam saját magam szülésközeli élményeivel, hogy végül csak ma jutottam ide. :$
VálaszTörlésAmúgy arra a bizonyos bejegyzésedre én emlékszem, akkor kezdtelek el olvasni. :$
Valahogy úgy vagyok én ezzel az egésszel, hogy a blogunkat akkor kezdtem el írni, amikor még a blog.hu-n a baba blog kategóriában max 5-en írtunk. Furi volt elsőre ez az egész, nem is értettem a lényegét, egészen másképp fogalmaztam, más véleményem volt a világról. Azt se tudtam miért kezdtem el, talán unaloműzésből, hiszen veszélyeztetett kismamaként táppénzre ítéltettem, és a könyvtárban sem volt annyi könyv amennyi elég lett volna nekem, hogy unalmas óráimban lekössön. Az elején csak pár "régi motorost" ismertem meg, akár virtuálisan, többeket személyesen is, én borzasztóan naívan és kiváncsian nyitottam mindenki felé. (Persze ért csalódás, de ez a történet szempontjából nem is igazán fontos. ) Lassacskán megbarátkoztam a világhálóval, egyre nagyobb hévvel vetettem bele magam a mindennapjaink dokumentálásába. Férjuram sokáig nehezményezte is, sőt, néha még ma sem érti... Igazán a Hunor születése környékén szabadultak el az indulatok: sokkal egyszerűbb volt a férjemnek azt mondania, hogy vannak fent fotók a feleségem blogján, mint pl mms-ben vagy emailben átküldeni őket. És ekkor kezdett el a tágabb értelemben vett család is olvasni... és innenstől néha dideregnek a gondolataim, de igyekszem, mindig őszinte maradni... nem másoknak vagy a gyerekemnek írok főként, hanem -lehet, hogy ciki-, hanem magam miatt... mert nekem van szükségem a feed back-re nekem fontos, hogy néha pozitívan vagy olykor kritikusan visszajelezzenek az olvasóim. Sokan félre is értenek, párszor komoly konfliktusaim is adódtak abból, hogy olykor ködösítve fogalmazok, de ezek a "fecnik", "célzások" nekem fontosak, mert visszamenőleg évekre is tudom, hogy akkor éppen ki bántott meg, mi gondolkodtatott el vagy okozott fájdalmat... de mindent leírni/kitárni sztem felelőtlenség. Olykor még a fotókkal is úgy vagyok, hogy nem biztos, hogy van jogom hozzá... hogy x ember azon csemegézzen, hol és mikor jártunk... zártan viszont nem tudnék működni... így borotvaélen imbolyogva igyekszem reális képet alkotni magunkról, ám mégis megőrizvén (esetlegesen sejtetvén) sok-sok intimitást... nem tudom, mennyire sikerül. :S
Pénzcsinálás: akinek van hozzá affinitása az tegye. Ha tehetségesen és jó írói vénával megáldott az illető, és ráadásul valaki felkarolja, az csak jó. Hiszen az, hoyg a gyerekeinkről írunk vidám-érdekes-mulatságos-tanulságos történeteket, ez sztem belefér, mindenki értékrendjének megfelelően. Hiszen ne vagyunk egyformák, ha kinézünk az utcára főként nyáron, ott is előfordul mindenféle öltözék: a bugyikivillantós miniszoknya és a térdalattig érő szoknya is megtalálható... persze, kérdés: mennyire károsítjuk ezzel fejlődő személyiégű gyermekünket... és ugye, ha pár év múlva a kicsi iskolába kerül és vmelyik osztálytársa rátalál egy kedves nyálbuborékokat fújó maszatos videóra valamelyik videómegosztó portálon... na, igen, az nem biztos kiskamaszunk bimbódzó személyiségének javára válik. :S
Mindenesetre érdekes téma. :)
(és bocsánat a hosszú és olykor csapongó kommentemért. :$)
Nem csapongó. Vagy nem jobban, mint ahogy csapongtak az enyémek is napokig.
VálaszTörlésAzt gondolom, úgy indul jól, ha eleinte magunknak írjuk. Aztán ha olvasnak, akkor egy idő után már nem zavar. :) Eleinte ijesztő kicsit. :)
De abban mindenképp igazad van, hogy ahányan vagyunk, annyifélék, és persze mindenki úgy csinálja jól, ahogy neki jólesik. :)
Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet. :)