Nálunk, az iskolában, ha november, akkor nyílt napok. Ilyenkor természetesen minden szülőnek lehetősége van megnézni a saját gyereke óráit, meg a leendő elsősök szüleinek is megnézni a tanító néniket, akik várhatóan elsősöket fognak tanítani. Engem most csak az érintett, hogy a saját gyerekeimet megnézzem. Kicsit ugyan elmorfondíroztam azon, hogy hogyan is osztódjak kétfelé, de végül sikerült egy működő, kompromisszumos megoldást találni.
Az nem volt kérdés, hogy Patrik matekóráját megnézzem, lévén új matektanár tanítja, mióta szeptembertől emelt szinten tanulja a matekot. A második órában rögtön ezzel kezdtem a nyílt napot. Az óra jó volt, a tanítónéni abszolút a helyzet magaslatán volt, nem úgy, mint a gyerekem, akit szegényt hirtelen haragomban majdnem felképeltem az óra közepén. Épp az írásbeli szorzást tanulják (négyjegyű számot egyjegyűvel). Adott volt a feladat, az osztály egyik felének a táblára felírt bal oldali hármat, a másik felének meg a jobb oldali hármat. Az én kiskamaszom megcsinálta mind a hatot. Amiben javítás során kiderült, van két hiba. Így már véshette is oda a kishármast. Persze, ugyanannyi idő alatt csinálta meg a dupla annyi feladatot, így nézve akár nem is baj az a két hiba. De az a hármas, na, attól elállt egy pillanatra a lélegzetem. Az óra további részében erősen koncentráltam rá, hogy el tudjak vonatkoztatni ettől, de komoly indulatok nőttek bennem. Megtudhattam továbbá, hogy a négyzet egy speciális téglalap. Vicces, hogy én is emelt matekot tanultam általános iskolában, de ezt a kifejezést így, most hallottam először. Óra végén persze jól leteremtettem a gyereket, és odazavartam a tanárhoz, hogy vallja be, mit csinált, és ennek fényében kérjen rá másik osztályzást. (végül négyest kapott rá) Nem akart, és majdnem sírva fakadt, de azért odament.
A következő órán Erik olvasásórájához volt szerencsém. Amire bevallom, kisebb fenntartásokkal mentem, lévén E. nénit nem vagyok képes teljesen előítéletmentesen kezelni. Legalábbis most már. Azért igyekeztem elvonatkoztatni a személyétől, és csak és kizárólag arra figyelni, hogy Erik mit csinál órán. Annak ellenére, hogy untatja ez a lassú haladás olvasásból, becsületére legyen mondva, figyel, és jelentkezik, teljesen aktív. Az óra felépítése nekem kicsit kapkodó volt, meg tök más, mint amilyen Patrik magyarórája elsőben volt, de ezt megint csak a saját szájízem számlájára írtam. Ami szemet szúrt, az az volt, mennyire "lerí" a tanító néniről, hogy kiket nem szeret, vagy nem tud tolerálni. Őket nem is tudja kezelni, nem tudja fenntartani a figyelmüket, így aztán egész órán nyüzsögnek, ficánkolnak, beszélnek, a tanító néni meg kétpercenként fegyelmez. Az f betűt tanulták, kimondták, megnézték, rezeg e az álluk kimondáskor, de nem javította azt a kisfiút, aki a v betűvel keverte kimondva az f-et. Azért úgy láttam, a gyerekek többsége élvezte az órát, Erik mindenképpen brillírozott, és hát igazából nekem ez számított.
Aztán következett egy angol óra Patriknál, ami megint csak új tantárgy, új tanárral. Kis létszámban tanulják az angolt, ami jó, mondhatnám nagyon jó. Az óra élvezetes volt, meglepve tapasztaltam, hogy az a tanár, aki nekem felsőtagozatban az emelt szintű matekot tanította, mennyit tudott változni, szelidülni az eltelt évek alatt. Minden gyereket beszéltetett, mindent elmondott angolul, amit még nem értettek, azt persze fordította magyarra is. Számoltak, telefonszámokat mondtak, betűzést gyakoroltak. Szemmel láthatóan minden gyerek élvezte nagyon, még azok is, akik egyébként külön angolra járnak.
Majdnem dél volt, mire kijöttem a suliból, zsongó fejjel, és holtfáradtan. Kicsit sem irigylem sem a gyerekeket, sem pedig az ott tanító pedagógusokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése