Valamikor valahol olvastam egy idézetet, aminek ez volt a vége "Békét lelni önmagadban a legdrágább földi kincs" Sajnos nem sikerült megtalálnom, hogy is van pontosan, úgyhogy csak ennyit tudok most belőle, de igazából pont ez a lényeg úgyis.
Nem tartok még teljesen itt, mert mindig akad valami, ami miatt még visszafele is lépek ezen az úton, de minden visszalépés után világosabb a cél, úgyhogy nem siettetek semmit.
Ott kezdődött az egész, amikor el kellett kezdenem erősen megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a középkorú nők közé tartozom, annak minden nyűgével, bajával. Olyanokkal, amikről még annyit sem beszélünk, mint a fiatalkori dolgokról. Nem is csak azért, mert vannak dolgok, amiket az ember nem oszt meg csak nagyon bizalmasan, hanem mert nem is mindent lehet egyértelműen megfogalmazni. Először kétségbe estem. Aztán még magam előtt is tagadtam. Aztán, amikor már nem lehetett tagadni, akkor nagyon sokáig dühös voltam. Magamra, a világra, meg mindenkire, aki megítélésem szerint bármiben is jobb volt nálam.
Utálom, hogy mindenféle irányítást elveszítettem a testem fölött, hogy úgy felröppen rám pillanatok alatt két -három kiló, mint a huzat. Utálom, hogy emiatt nagyjából így érzem magame, mint egy darab ... Főleg mert az összes kiló, ami pluszban rajtam van, az a hasamon és a combomon koncentrálódik.
Egész életemben gyakorlatilag ösztönlényként működtem. Amit megjívántam, megettem. Most meg gondolkodom, hogy jajj, nem eszek ilyet, mert anyám, mennyi kalória..és tök mindegy, hogy eszem, vagy nem, a kilók jönnek. Vagyis mostanra talán megállt ez a folyamat, és már csak stagnál..
Egy darabig járkáltam orvoshoz ezzel, és semmi érdemi megoldás nincs. Majd az idő és a tapasztalat hoz változást.
És nagyjából itt kellett fordítanom a gondolataimon, és rájönni, hogy két választásom van.. elfogadom ezt az egészet, vagy tiltakozok, de utóbbi csak arra lesz jó, hogy nekem még rosszabb lesz.
Apró lépésekkel haladok, de haladok. Nagyon nehéz egyébként, mert tök sok mindent kell hozta elengedni, másképp nézni, máshogy csinálni. De szeretnék magammal békében lenni, úgyhogy tart, ameddig tart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése