Ami mára kiderült, hogy egyébként semmi sem. Mégis itt belül, az én lelkemben meg ott van a büszkeség, hogy végül (igaz, kellett biztatás hozzá a családtól) megtettem magamért.
Vannak dolgok, amik beárnyékolják a mindennapokat a munkám során. Szeretem csinálni, szerintem jól csinálom, szeretem azt, hogy vannak benne változók, időnkénti újra kell gondolni, finomhangolni. Reagálni az újdonságokra, stb. Ezek a tök jó részek, amik frissen tartják az agyamat, és nem hagynak belefásulni.
És vannak azok a részek amik nem jók, mert nehéz megélni és elfogadni, hogy mások csak lavíroznak, ők úgyis megfelelnek.
Egy darabig elég az, hogy van, ami néha tovább lendit. Aztán már nem elég.
Múlt héten pénteken megpályáztam egy másik pozíciót házon belül. Volt egy kis pánik a kollégák részéről, amikor jeleztem.
Ma hívtak, elmondták mit kellene csinálni, és beszéltünk az anyagiakról is. Kevesebb a pénz, így nem ez lesz az én utam.
De felszabadít érzés, hogy már nem érzem azt, hogy nem hagyhatom cserben a többieket, hanem magamnak szeretnék jobbat Nem megalkuvást, hanem valódi jót. Hiszek benne, hogy lesz ilyen. És ahhoz is elég bátor leszek majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése